Erdőtörvény módosítás - Az ellenzék a 3 hektár alatti állami erdők eladhatóságát kritizálja

Módosítaná az erdőről szóló törvényt a kormány, az előterjesztés lényege, hogy csökkentenék az adminisztrációs terheket és rendeznék több százezer hektárnyi, bizonytalan jogállású erdő helyzetét.
Erdőtörvény módosítás - Az ellenzék a 3 hektár alatti állami erdők eladhatóságát kritizálja
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter expozéjában elmondta, hogy a korábbi módosítás után számos szabályozási bizonytalanság maradt fenn, és az adminisztrációs terhek csökkentése is részleges volt.  Ezért az új törvénytervezet megfelelően "cizellált" szabályozást javasol, és a kisebb erdők esetében egyszerűsítést is tartalmaz, valamint megerősíti az állami erdők jelentőségét, a magánerdők esetében pedig a gazdasági szempontoknak biztosít elsőbbséget, a magán erdőgazdálkodás polgárjogi helyzetét alapozza meg. A végcél ezzel, hogy a 200 ezer hektár rendezetlen és 400 ezer hektár bizonytalan jogi helyzetű erdő helyzetét rendezni tudják. Kiemelt szempont volt a miniszter elmondása szerint, hogy a bürokráciát csökkentsék, ennek érdekében a javaslat előírja, hogy 2019. január 1-jétől interaktív ügyintézést kell bevezetni az erdészeti nyilvántartás alapján. Emellett javasolják az indokolatlan eljárási díjak megszüntetését is. A javaslatokkal a miniszter szerint azt is szeretnék elérni, hogy növekedjen az erdőtelepítési kedv, valamint növekedjen az ország erdősített területe.

---------------------------------------------------------------------------------- KAPCSOLÓDÓ CIKKEK: Erdészeti albizottság: telepítésre ösztönöz az erdőtörvény módosítása Zöld szervezetek: Az erdőtörvény módosítása visszalépés a természetvédelemben Beterjesztve! – Célegyenesben az erdőtörvény módosítása (+Letölthető dokumentum) Három ponton módosult az erdőtörvény, megoldódott az ipari célú faültetvények helyzete ----------------------------------------------------------------------------------

Győrffy Balázs, a Fidesz vezérszónoka felszólalásában a kisebb adminisztrációs terhekre vonatkozó javaslatokat emelte ki, és szólt az állami erdőkkel kapcsolatos társadalmi igények fokozottabb kielégítéséről is. Elmondta még, hogy pontosítják a törvény alapelveit is, a cél pedig a szükséges és elégséges mértékű szabályozás, a magántulajdonú erdők hatékonyabb hasznosítása, illetve az, hogy összhangba hozzák a szabályokat a 2018 januárjában életbe lépő közigazgatási rendtartásról szóló törvénnyel. Legény Zsolt (MSZP) vezérszónoki felszólalásában azt mondta, közjogi és politikai értelemben is problémájuk van a javaslattal. Politikai értelmében azért, mert aggályosnak tartják a 3 hektár alatti állami erdők egyes feltételek fennállása melletti értékesítését. A "fideszes kreativitás" ezt ki tudja játszani a képviselő szerint, ezért elfogadhatatlan a javaslat. A következő nagy értékesítendő állami vagyon az erdő lesz, és ehhez semmilyen formában nem tud az MSZP hozzájárulni - szögezte le. Beszélt még arról is, hogy közjogilag azért van problémájuk, mert egyes szakaszok pontatlanok, hiányzik a sarkalatosság megjelölése. Földi László, a KDNP képviselője rövid felszólalásában jelezte, hogy támogatják a javaslatot. Magyar Zoltán (Jobbik) szintén az erdőterületek értékesítését vetette fel, mint vitatható pontot, szerinte ez a termőföldek értékesítési gyakorlata után nem alaptalan aggodalom. A képviselő emellett részletszabályokat hiányolt a javaslatból, egyebek mellett azt, hogy nincs a javaslatban a "meghonosodott" kifejezés a fafajoknál. Jelezte, hogy a javaslat kétharmados részét, amely az értékesítésre vonatkozik, semmiképpen nem támogatják, a többi részt pedig csak akkor, ha elfogadják a módosító javaslataikat. Sallai R. Benedek (LMP) arról beszélt vezérszónoki felszólalásában, hogy több pont miatt elfogadhatatlan a javaslat. Egyrészt lehetővé teszi a három hektár alatti területek értékesítését, másrészt alkotmányossági kérdéseket is felvet a javaslat, és aggályosnak tartják, hogy a szabad rendelkezésű erdőkre speciális, könnyített szabályozást vezetnek be. (MTI) erdomezolike