2025. november 15. szombat,
Albert, Lipót napja
Albert, Lipót napja
Az édesanya már régóta vezeti, írja az autizmuslive.bolg.hu webnaplóját, amelyben most be is számolt az élményekkel teli kirándulásokról. Az Ipoly Erdő Zrt.-nél az állami erdőgazdaság közönségkapcsolati vezetője, Lengyel László, valamint két kerületvezető erdész, Locskai Milán (Királyrét) és Szabó Ferenc (Nyugat-Cserhát), míg a Pilisi Parkerdő Zrt.-nél a fiatal erdőmérnök, Tóth Kristóf és a húsz éve beosztott erdészként dolgozó Beregszászi Olivér nyújtott fantasztikus élményt a két fiúnak.
"A férjemmel mind a ketten nagyon fontosnak tartjuk a gyerekek környezeti nevelését. Ugyanis, ha már az erdőbe járunk, ne csak nézzünk, hanem lássunk is, lássunk, méghozzá be a fák közé!" - olvasható a blogbejegyzésben, amelyből kiderül az is, hogy "Zalán és Levente miatt a fél életüket kint töltik az erdőben".
A két gyermek gombászhatott, meghatározhatta a fák korát, felmászhatott magaslesre, simogathatott szarvast, de fát is jelölhetett.
Az élményekről az alábbi blogbejegyzésekben olvashatnak:
Erdész leszek,fát nevelek! - Pilisi Parkerdő Zrt.
Legyél Te is kis Erdész - Ipoly Erdő Zrt.
(Erdeiprogramok.hu)