2025. október 24. péntek,
Salamon napja
Salamon napja
A somogyi favágó arról is beszélt portálunknak, hogy egyre jobb csapatok mutatják meg tudásukat az ország számos pontján. "Sokat változott ez a verseny, nagyon jól felzárkóztak a kollégák, és annyira szorosak a küzdelmek, hogy másodpercek, tizedmásodpercek döntenek arról, hogy kik nyerik meg a versenyt, kik jutnak tovább".
A dél-dunántúli regionális forduló házigazdája 2017-ben a Gyulaj Zrt. volt. Az állami erdőgazdaság csapata ezt kihasználva végül a harmadik helyen tudta befejezni a versenyt. "Nagy büszkeséggel tölt el minket és a versenyzőket is, hogy hazai pályán harmadik helyezést sikerült elérni. Ráadásul egy ilyen eredménynek mindig van egyfajta húzó hatása is a nálunk dolgozó fakitermelők körében. Hiszen ez jó példa arra, hogy egy elmélyült, folyamatosan fejlesztett szakmai tudással egyre nagyobb szakmai nívót lehet elérni. Az, hogy a mi cégünknél olyan vállalkozói csapat dolgozik, amely egy rangos versenyen, szép pontszámmal harmadik helyezést tud elérni, azt mutatja, hogy a munka mellett a fakitermelőink rendszeresen fejlesztik, képzik magukat" - mondta el az Erdő-Mező kérdésére Gőbölös Péter, a Gyulaj Zrt. vezérigazgatója.
A STIHL Országos Fakitermelő Verseny áprilisban Gyulán kezdődött, majd Császáron és Keszegen folytatódott. Emellett május 20-án, Szegeden rendezték meg a STIHL Bajnokok Bajnoka versenyt, ahol a tavalyi legjobb 8 csapat mérte össze tudását. Egy hosszabb nyári szünet után Bükkzsércen záródnak a regionális küzdelmek augusztus 26-án, a döntő pedig Soponyán, a Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon lesz szeptember 2-án, ahova már csak 6 hely kiadó.
Eredmények:
1. Mecsekerdő Zrt. – Ritrovi Kft.
2. SEFAG Zrt. – KNT
3. Gyulaj Zrt.
4. Zalaerdő Zrt.
5. Siófoki Hivatásos Tűzoltók
6. Silvanus 2001 Kft. (2. csapat)
7. Mosonmagyaróvári Tűzoltók
8. Kaszó Zrt.
9. Barcsi Hivatásos Tűzoltók
10. Szekszárdi Hivatásos Tűzoltók
11. Dombóvári Tűzoltók
12. Szőcsény – Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakiskola
A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság első három fordulójának és a Bajnokok Bajnoka verseny videója:
KEDVCSINÁLÓ VIDEÓK 2016-BÓL:
ERDŐ-MEZŐ VIDEÓK A 2015-ÖS FAKITERMELŐ VERSENYEKRŐL:
(Gribek Dániel – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)