Erdészet főkategória cikkei

Kétszázezer oldalnyi szakirodalom érhető el az erdészeti könyvtárban

Mérföldkőhöz érkezett az Országos Erdészeti Egyesület Wagner Károly Erdészeti Szakkönyvtárának digitalizálása: az Agrárminisztérium támogatásával 2017-ben indult program keretében immáron 1000 kötet, 200 000 oldal szakirodalom érhető el digitális formában a könyvtár keresőfelületén.

Tovább >>>

A szociális tűzifa 40 százalékát már leszállította a NEFAG Zrt.

A NEFAG Zrt. már majdnem egy évtizede vesz részt aktívan a szociális tűzifa programban. A társaságnál korábban is előnyt élvezett a kistelepüléseken élő, rászoruló családok támogatása. A 2011-ben indult programnak köszönhetően évről-évre több százezer nehéz sorsú család jut tüzelőanyaghoz, amelynek egy jelentős részét az állami erdőgazdaságok által előállított faanyag biztosítja.Tovább >>>

Pályakezdő erdőmérnököt keres a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.

A Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. pályakezdő erdőmérnököt keres, gyakornoki állásba. Az egy éves, határozott idejű munkaviszony során a jelentkezőt megismertetjük társaságunk gyakorlati tevékenységével, majd – kölcsönös elégedettség esetén – határozatlan idejű munkaszerződést kínálunk erdőmérnöki munkakörben.Tovább >>>

5%-ra csökkent a tűzifa áfája - Romániában

Az adótörvénykönyvet érintő két módosítást szavazott meg kedden a képviselőház Romániában. Ezek értelmében az eddigi 19 százalékról 5 százalékra mérséklődik a tűzifa ára, magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt. Ez nagyon jó hír háztartások százezrei számára, mivel az elmúlt időszakban jelentősen megugrott a tüzelő ára - írja a maszol.ro portál.Tovább >>>

2020-ban 6,5 százalékkal emelkedett az erdők átlagára

A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. 2019-hez képest az eladott termőterületek átlagára 8,2 százalékkal emelkedett. Tavaly egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,7 millió forintért cserélt gazdát, ugyanakkor a bérléséért 64 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal Termőföldárak és bérleti díjak, 2020 című kiadványából.Tovább >>>

Az uniós támogatási időszakban fennmaradhat az erdőgazdálkodók megbízási szerződése

Szerda este az agrártárgyú törvények módosításáról szóló javaslat tárgyalása zajlott az Országgyűlésben. Ida tartozott az erdőtörvény módosítása is, ami a korábban megbízási szerződés útján erdőgazdálkodóknak ad lehetőséget a jogviszony további fenntartására az uniós támogatási időszakukra. Emellett szó esett a Földmegfigyelési Információs Rendszerről is.Tovább >>>

Magyar fákkal és erdész szakemberekkel népszerűsítették Marokkóban a Fenntarthatósági Világtalálkozót

A Planet Budapest rendezvényt népszerűsítő programok keretében került sor arra az eseménysorozatra Marokkóban, amelynek során Magyarországról, a Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézetének segítségével érkezett magyar tölgy-, atlaszcédrus- és fehér akác csemetéket telepítettek Magyarország Rabati Nagykövetségének szervezésében és anyagi támogatásával. A magyar erdészek közreműködésével Marokkóba „hazatérő” atlaszcédrus fontos szerepet játszik a klímaváltozással járó szárazságot tűrő flóra kialakításában, ugyanakkor az esemény új lendületet is adhat a két ország közötti tudományos együttműködés megerősítésében. Tovább >>>

Tudományos elismerésben részesült a Mecsekerdő erdésze

A Magyar Tudomány ünnepe alkalmából a Pécsi Akadémiai Bizottság PAB Tudományos Díjat adományozott a Mecsekerdő munkatársának, Dr. Molnár Dénesnek. A szakember kutatásainak homlokterében az örökerdő-gazdálkodás és az erdők klímaváltozáshoz való alkalmazkodási lehetőségei állnak. Tovább >>>

Ajánlattételi felhívás - Tölgy fűrészipari rönköt értékesít az Ipoly Erdő Zrt.

Kocsánytalan tölgy fűrészipari rönk értékesítésére tett közzé ajánlattételi felhívást az Ipoly Erdő Zrt., amelynek részleteit alább olvashatja. A kép illusztráció!Tovább >>>

Darwin is megmondta: az elegyes, változatos erdők ellenállóbbak

Több mint 150 éve Charles Darwin, a viktoriánus kor tudósóriása megfigyelései alapján leírta: ha különböző fajokat ültetünk el együtt, ez legtöbbször eredményesebb növekedést jelent, mint az egyes fajok külön-külön ültetése.Tovább >>>

Magyarország is csatlakozott az erdőirtás megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz

A kormány számára kiemelten fontos az erdők megőrzése, és elkötelezett a természeti erőforrások használatának fenntarthatósága mellett. Ezért téves és minden alapot nélkülöz az az állítás, miszerint Magyarország nem csatlakozott a Glasgow-i klímacsúcson a globális erdőterület csökkenés megállítását szorgalmazó nyilatkozathoz – mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára. Tovább >>>

Kecskefűz, nagylevelű hárs, rezgő nyár - Mi legyen az Év Fája 2022-ben?

Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már kilencedik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon keresztül szavazzanak az év fájára egyesületi tagtársaink, erdész kollégáink és mindenki más, aki érdeklődik az erdők és a fák világa iránt. A jövő évi Év fája szavazással a 2022. esztendő fafaját választják meg a szavazásban résztvevők. Tovább >>>

Okos lehetőségek az erdőkben is

A XXI. századi erdőgazdálkodás egyik legnagyobb kihívása a faállományok felkészítése a klímaváltozásra. Az erdők élet- és ellenállóképeségének erősítésében a digitalizáció a megoldás része: az intelligens szenzorok rendszerére épülő okoserdő nem csak az erdei ökoszisztéma megfigyelését és megértését teszi a mainál jóval pontosabbanlehetővé, hanem a hatékony és a fenntarthatóságot támogató beavatkozások tervezését és végrehajtását is. A modern technológián alapuló kutatások és az így nyert adatokat felhasználó gazdálkodási rendszerek kialakításának fontosságát hangsúlyozza dr. Czimber Kornél, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kutatási és külügyi dékánhelyettese. Tovább >>>

30 fát ültettek el a Településfásítási Program keretében

Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelynek keretében két ütemben 36.000 sorfát ültetnek el 1362 településen, összesen 1,5 milliárd forint támogatásból - emelte ki az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szerdán Dormándon, ahol a Településfásítási Program keretében 30 fát ültettek el. Tovább >>>

Osztrák erdőtüzek: az EU polgári védelmi mechanizmusán keresztül segít

Az Európai Unió polgári védelmi mechanizmusán keresztül segíti Ausztriát az ország északkeleti részében található Hirschwang régióban egy hete kitört erdőtűz leküzdésében - tájékoztatott az Európai Bizottság szerdán.Tovább >>>

<< < 49.933333333333. / 297. oldal > >>