Keresési találatok erre a cimkére: vízenergia

Emléktáblát kapott Halász Aladár Bedő Albert-díjas erdőmérnök

Október 21-én felavatták Halász Aladár Bedő Albert-díjas erdőmérnök emléktábláját egykori lakóházánál, Budapesten. Az átadást Halász Aladár születésének 100. évfordulójára időzítették. Az ünnepi eseményen beszédet mondott Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért felelős államtitkára és Halász Aladár lánya, Halász Katalin.Tovább >>>

Krízis az erdélyi fa- és bútoriparban, elképesztően drágult a fa alapanyag

Bajban vannak az erdélyi fa- és bútoripari cégek, nagyon megdrágult ugyanis a nyersanyag az elmúlt időszakban. „A drágulás mértéke eltérő, attól függően, hogy rönkfáról, lábon álló fáról, deszkáról, PAL-lemezről vagy más alapanyagról van szó, de átlagban 50 és 100 százalék között mozog” – nyilatkozta a Maszolnak Barabás Csaba, a gyergyói vállalkozókat tömörítő Arbor elnöke. Ezt megerősíti a Horváth&Partners nemzetközi menedzsment tanácsadó cég közelmúltban készült tanulmánya, mely szerint a fa ára megkétszereződött az utóbbi 12 hónapban.

Tovább >>>

Idén végre nem maradt el a különleges vadhajtás Szeged belvárosában

Két osztály kilencedikes és két osztály tizedikes, állatnak öltözött diákot hajtottak végig kedden a szegedi Kárász utcán a Klauzál térig a Kiss Ferenc Erdészeti Technikum felsőbb évfolyamos tanulói, hogy a régi erdészhagyománynak megfelelően így fogadják őket az erdészközösség tagjává. A Délmagyar.hu beszámolója.Tovább >>>

Hatalmas faipari beruházás az OSB-lapok gyártójánál, a Swiss Krono Kft.-nél

A svájci tulajdonosú Swiss Krono Kft. 17 milliárd forintos beruházással bővíti gyártókapacitását Vásárosnaményban, amelyhez a magyar kormány 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. A svájci faipari cég a beruházással a már meglévő 145 munkahelyet megerősíti és emellé 28 újat hoz létre, továbbá 10 évre vállalja, hogy tevékenységét fenntartja - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.Tovább >>>

Nem igaz, hogy férfi szakma az erdészet: nő lett a főerdész Kárpátalján

Új vezetőt neveznek ki a Kárpátaljai Megyei Erdő- és Vadgazdálkodási Főosztály élére – számolt be róla a Goloskarpat hétfőn este.Tovább >>>

Dr. Benke József erdőmérnök: nem volt politikai akarat a medvekérdés megoldására

Könyv formájában jelentette meg a vadgazdálkodással kapcsolatos élményeit, értékes szakmai ismereteit dr. Benke József erdőmérnök, a Zetelaka és Társai Vadásztársulat vezetője. A szakember tanulmányokat, leveleket, a döntéshozók felé tett javaslatait is leközli, mert úgy véli, hogy a vadgazdálkodást, ezen belül a medvekérdés ügyének intézését kivették a szakemberek kezéből, a döntéseket többnyire irodákban hozzák meg, a medvék kóbor kutyákká vedlettek, a vadgazdákat pedig odatették, hogy sintérkedjenek felettük. A könyv szerzőjét a Maszol.ro portál újságírója, Szász Csaba kérdezte.Tovább >>>

Ünnepi közgyűlést tartott a 150 éves Magyar Sportlövők Szövetsége

Megtartotta ünnepi közgyűlését a 150 éves Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz). Az MSSz hétfői tájékoztatása szerint a százhalombattai eseményen egy rövidfilmmel emlékeztek a sportág elmúlt másfél évszázadának sikereire.Tovább >>>

Minden ötödik európai madárfaj veszélyeztetett

Minden 5. európai madárfaj veszélyeztetett - nyilvános az európai madárfajok új Vörös Listája. Az Európában őshonos madárfajok mintegy harmadának hanyatlik az állománya - legfőképpen az élőhelyek elvesztése, az intenzív mezőgazdálkodás és halászat, valamint az éghajlatváltozás miatt.Tovább >>>

ASP - Németország vaddisznómentes övezetet szeretne a lengyel határra

Lengyelország segítségét kéri Németország abban, hogy megvalósítsa vaddisznómentes övezetének tervét a lengyel határ mentén. Erre az afrikai sertéspestis (ASP) elleni küzdelem miatt van szükség. Tovább >>>

Drónok is segítik a horvát erdőtelepítési akciót

Erdőterületének arányát tekintve déli szomszédunk európai viszonylatban is jól áll. Az ország 49,3 százalékát erdők borítják, de a kormány célja az, hogy 2030-ig ez a mérték meghaladja az 50 százalékot.Tovább >>>

Vadászati világkiállítás: erdélyikopó-világtalálkozó Bőszénfán

MTI/Varga György[/caption] Erdélyikopó-világtalálkozót rendeznek Somogy megyében, a péntektől vasárnapig tartó eseményen Magyarországról, Romániából és Csehországból tucatnyi tenyésztő több mint száz kutyával képviselteti magát. Tovább >>>

Új rendelet a biomassza fenntartható termesztéséről

Új rendelet látott napvilágot, ami nagyban érinti az erdész ás fakitermelő szakmát is. A megújuló energia előállítására szolgáló biomassza fenntartható termesztésére vonatkozó egyes szabályokról szóló rendelet alább olvasható a Magyar Közlönyben megjelentek alapján.Tovább >>>

Körforgásos gazdaság a Falconál, fenntarthatóság és a környezetvédelem a fagazdálkodásban

A körforgásos gazdaságban való szerepvállalás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében a Falco Zrt. vezérigazgatója, Novák Tibor, aki kitért arra is, hogy az elmúlt években megvalósult beruházások és fejlesztések a fenntarthatóság és a környezetvédelmi szempontok figyelembevételével zajlottak. A szombathelyi gyár fahulladék-tisztító technológiát alkalmaz, amely másodlagos hasznosításra ad lehetőséget. A vaol.hu beszámolója.Tovább >>>

Az erdőkért és vadgazdálkodásért kötött megállapodást a Debreceni Egyetem és a Nyírerdő

A hazai erdő-, vad- és tájgazdálkodás fejlesztése érdekében kötött stratégiai megállapodást a Debreceni Egyetem és a Nyírerdő Zrt. A megállapodást a Vadászati és Természeti Világkiállítás vásárosnaményi programsorozata keretében írták alá.Tovább >>>

<< < 83.933333333333. / 451. oldal > >>