Auguszta napja
Kimagasló eredménnyel zárult a Soproni Egyetemen a 2023-as általános felvételi eljárás.
Tovább >>>Március 3. a vadvilág nemzetközi napja. Az idei dátum egyben kettős jubileum is: éppen ötven éve írták alá a veszélyeztetett vadállatok kereskedelméről szóló egyezményt, ennek emlékére pedig az ENSZ közgyűlése tíz éve nyilvánította kiemelt dátummá ezt a napot. A vadvilág napja minden évben egy-egy fő téma köré szerveződik: idén a „vadvédelmi együttműködések” állnak a fókuszában. A Pilisi Parkerdő, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága és a Budakeszi Vadaspark Vadmacska Fajmegőrzési Programja pontosan ilyen együttműködés.
Tovább >>>Rendkívül keresettek idén a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomára épülő szakirányú továbbképzései: az újonnan felvett hallgatók 340 fős létszáma közel duplája a tavalyinak.
Tovább >>>Már az esztendő második hetében együtt kávézhatnak-teázhatnak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanáraival, oktatási szakértőivel és hallgatóival az intézmény képzései iránt érdeklődők Budapesten. A MATE népes csapata január 12-14. között, a Hungexpo területén sorra kerülő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, az A pavilon HF24-es standján várja látogatóit.
Tovább >>>Folytatódik a Településfásítási Program, amelynek előző két ütemében több mint 1350 településen összesen 36 000 sorfát ültettek el. A most következő, harmadik ütemben 2023 tavaszán és őszén további 10 000 db sorfát ültethetnek el a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb települések Magyarország legnagyobb belterületi fásítási programjának keretében.
Tovább >>>A 2022 decemberében Montréalban tartott ENSZ biodiverzitási konferencia, a COP15 egyik fontos eseménye volt, hogy bejelentették a Nature Positive Universities Alliance, azaz a Természetpozitív Egyetemek Szövetségének létrejöttét. A szervezetet a neves brit oktatási intézmény, az Oxfordi Egyetem és az ENSZ Környezetvédelmi Programja kezdeményezésére 117 egyetem alapította, köztük – az Oxfordi Egyetem invitálására – egyetlen magyar intézményként a Soproni Egyetem is. A szövetség legfontosabb célja, hogy a felsőoktatási szektor hatékonyan segítse a természeti értékek és a biodiverzitás helyreállítását. Ezeket a célokat a Soproni Egyetem is kulcsfontosságúnak tartja, és igyekszik érvényesíteni működésében. Az új szervezet jelentőségét jól mutatja, hogy alapítását követően több mint négyszáz további egyetem csatlakozott a hálózathoz.
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett folyamatos karitatív adományozásoknak köszönhetően, az egyesület Erdészcsillag Alapítványához beérkező önzetlen pénzadományokat felhasználva, újabb fontos segítségnyújtó szállítmányt sikerült útnak indítani a kárpátaljai erdész kollégák részére, akiknek az ország áramellátó rendszerének háborús kárai miatt jelenleg nagy szükségük van villamos áram termelő aggregátor berendezésekre.
Tovább >>>Dunaalmáson, a természetvédelmi oltalom alatt álló Kőpite-hegy északkeleti oldalán, spontán terjeszkedő óriási, szinte elegyetlen bálványfa állomány alakult ki. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Vérteserdő Zrt. megtisztítja a területet.
Tovább >>>Az elért 7575 ponttal idén első alkalommal világ szinten arany fokozatban kvalifikálta magát, globális 206. helyezettként , a 85 országot és 1050 intézményt számláló nemzetközi rangsorban. A Soproni Egyetem csupán három értékelési ciklust követően már 2022-ben a legmagasabb minősítési kategóriába került, mely a Zöld Egyetem filozófia gyakorlatban való hatékony megvalósításának és a fenntarthatósággal kapcsolatos célirányos fejlesztéseinek köszönhető. Hazai szinten 11 résztvevő egyetem közül jutott a dobogóra, az előkelő 3. helyre, az összesített eredmények szerint. Az egyes értékelési területeket figyelembe véve a Soproni Egyetem előrelépett az „Energia és klímaváltozás” kulcsterületen, ahol hazai 2. helyre került, valamint megtartotta és megerősítette 2. helyezését a fenntarthatósággal kapcsolatos „Oktatás és kutatás” és „Vízgazdálkodás” teljesítmény dimenziókban.
Tovább >>>A tavalyi, rendkívül sikeres írásom után ismét bemutatok néhány olyan társasjátékot, ami a szórakozás mellett edukál is, és az otthoni környezeti nevelés szerves részét képezheti. A közelgő ünnepek ismét lehetőséget nyújtanak arra, hogy a családdal, barátokkal, a gyermekeinkkel, unokáinkkal töltsünk a megszokottnál is jóval több időt. Az alábbi társasok kiválóak lehetnek arra, hogy ezúttal ne csak jól érezzük magunkat, de tanuljunk is, és felhívjuk a figyelmet a környezetünk összetettségére, sérülékenységére, apró és kevésbé apró csodáira. Mindezt pedig lehetőleg fenntartható köntösben, amire cikkem végén külön példát hozok.
Tovább >>>A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) erdőtelepítő programot indít három nemzeti parkkal együttműködve; a programról csütörtökön írták alá a stratégiai megállapodást Budapesten.
Tovább >>>A hazai erdészet legfontosabb és legpatinásabb szakmai szervezete, az idén 155 éves Országos Erdészeti Egyesület nemrégiben tartotta küldöttgyűlését. Az eseményen újraválasztották elnöknek Kiss Lászlót, az Ipoly Erdő Zrt. vezérigazgatóját. Az egyesület általános alelnöke Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója lett.
Tovább >>>Jogszabállyal akadályozná meg az Európai Parlament és az uniós tagállamokat tömörítő Európai Tanács az erdőírtáshoz és az erdőpusztuláshoz hozzájáruló termékek piaci forgalmazását - közölte az Európai Bizottság kedden.
Tovább >>>A Program folytatásában ismét a 10 ezer fő lélekszámúnál kisebb, magyarországi települések igényelhetnek fákat. 10 000 db sorfa áll majd rendelkezésére, amiből 2000 darabot a 2023 tavaszi, 8000 darabot pedig az őszi ültetési időszakban szállítanak ki – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
Tovább >>>Székelyföld híres erdei gyümölcsének, a havasi áfonyának a helyét átvette a bogyós gyümölcs termesztett változata. Ma már két-három hektárnyi területen termelik meg azt a mennyiséget, amelyet több száz hektár erdőből gyűjtenek be a szedők. Az új romániai slágernövény nagy mennyiségben jelent meg a magyarországi piacokon is „erdélyi áfonyaként”. Holott nem egészen az.
Tovább >>>