Melánia napja
Július közepétől augusztus közepéig tart az őz, hazánk legnagyobb egyedszámban és szinte mindenhol előforduló nagyvadfajának párzási időszaka. Az Országos Magyar Vadászati Védegylet, mint a vadászatra jogosult szervezetek érdekképviselete és a Magyar Autóklub, mint az ország legnagyobb autós civilszervezete felhívja az autóvezetők figyelmét: a következő egy hónapban a szokásosnál is óvatosabban vezessenek, hogy elkerüljék a baleseteket!Tovább >>>
2019. július 10-én, életének 88. életévében elhunyt V. Szabó Ferenc gyémántokleveles erdőmérnök, a Bükki Nemzeti Park korábbi igazgatóhelyettese, az OEE Egri Helyi Csoport tagja. Végső búcsúztatása július 17-én szerdán 15 órakor lesz Egerben a Hatvani temetőben.Tovább >>>
Komoly pusztítást végzett a közelmúltban a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében átsöpört nagy vihar. A károkról már eddig is lehetett hallani, az ítéletidőben sorra dőltek utakra a fák, leállították a vasúti forgalmat, sőt egy kutyamenhelyről is sok képet láthattunk a közösségi médiában. Az erdőkben és ültetvényekben is nagy károkat a hatalmas vihar, amit Bendzsa Tamás drónvideója mutat be.Tovább >>>
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar réteg kiszáradása miatt tűzveszély alakult ki. 2019. július 3-tól öt megyében életbe lép a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Tovább >>>
Az elmúlt hónapokban az aszály, és a szárazság volt beszédtéma, most azonban a májusban lezúduló, rengeteg eső ad munkát az erdészeknek országszerte. Az Erdeiprogramok.hu portál lezárt erdei turistautakról, és a gemenci erdei kisvasút leállításáról is beszámolt. A hegyi patakok ugyanis megduzzadtak, miközben a Dunán is árhullám vonul le a napokban.Tovább >>>
Az elmúlt napokban két komoly lövészversenyt is rendeztek a KAEG Zrt. Magyalosi Lőterén, ahol a Soproni Egyetem erdőmérnök hallgatói is fegyvert ragadtak, hogy megmutassák tudásukat. Miközben a profik között Pap Norbert, csapatban pedig a Gemenc Zrt. szerepelt kiválóan, addig kategóriájukban a következő nemzedék is szép eredményeket ért el.Tovább >>>
A NÉBIH tájékoztatja az érintett szakembereket és az érdeklődőket, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján elérhetőek a hazai erdők legfontosabb éves, illetve idősoros statisztikai adatai.Tovább >>>
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 111 millió forintos bírsággal sújtotta a Husqvarna Magyarország Kft.-t, mert a cég és egyes forgalmazói jogsértő módon határozták meg a Husqvarna, a Gardena és a McCulloch márkák internetes továbbeladási árait. Az internetes forgalmazók nem kaptak bírságot. Az eljárásban érintett minden vállalkozás köteles azonban olyan intézkedéseket bevezetni, amelyekkel a hasonló jövőbeni jogsértések elkerülhetővé válnak.Tovább >>>
Az elmúlt három év eredményei alátámasztják, hogy egyre hatékonyabban végzi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a teljes faanyagkereskedelmi lánc ellenőrzését Magyarországon. A hatóság éves tájékoztatási kötelezettségének eleget téve, mostantól a hivatal honlapján is elérhetőek a 2018-ban folytatott ellenőrzések számadatai és azok szöveges elemzése. Tovább >>>
Az elmúlt hét csapadékos időjárásának köszönhetően jelentősen csökkent a tűzveszély az erdő és mezőgazdasági területeken, ezért 2019. április 16-tól (kedd) az ország teljes területén visszavonásra kerül a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Tovább >>>
A Nébih Erdészeti Igazgatósága felhívja az erdészeti szakirányítók figyelmét, hogy az Országos Erdőkár Nyilvántartási Rendszer (OENyR) 2019. II. negyedéves kárbejelentő lapjainak leadási határideje: 2019 július 8.Tovább >>>
A tűzifahirdetéseknél is igaz, hogy az internet – előnyei mellett – teret ad a nehezen ellenőrizhető, illegális árusoknak is. Különösen fontos körültekintően eljárni a közösségi felületek csoportjaiban, „piacain” megjelenő kínálatoknál. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján több lehetőség is a vásárlók rendelkezésére áll a hirdetők ellenőrzésére, hogy senki se váljon csalók áldozatává.Tovább >>>
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja az erdőgazdálkodók, erdőtulajdonosok, fakitermelők és fakereskedők figyelmét, hogy általános félreértés övezi azt az esetet, amikor az erdőgazdálkodó a kezelésében található erdő faállományát vagy annak egy részét nem kitermelt, hanem tőtől el nem választott állapotában értékesíti. Ilyen, úgynevezett lábon történő eladás során közös érdeke az erdőgazdálkodónak és a vevőnek, hogy a jogszerű fakitermelés és faanyag-kereskedelem biztosítása érdekében egészen az elvégzett fakitermelés bejelentéséig együttműködjenek.Tovább >>>
2019. március 29-től ismét az ország teljes területén érvénybe lépnek a tűzgyújtási tilalom idején betartandó korlátozások. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, Magyarországon ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza.