Bertold napja
Az utóbbi időszakban óriási méreteket öltött a Zalaerdő Zrt., illetve a földhasználók területein a villanypásztor-berendezések, akkumulátorok eltulajdonítása, de a tolvajok bizony, nem kímélik a vadvédelmi rendszerhez tartozó vezetékeket és karókat sem. Ezért a cég mostantól egyedi, kitörölhetetlen jelöléssel látja el a rendszerek minden egyes elemét, a jeladótól a napelemen, az akkumulátoron át a vezetékekig.Tovább >>>
A következő napokban néhol lehet zápor, zivatar, egyre több lesz a napsütés. A hét közepén többfelé 30 foknál is melegebb lesz, de a hétvégére némileg mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
Tizenhárom csapat, köztük négy versenyen kívül mérte össze tudását június elején a IX. Keszegi Favágó Versenyen, amely 2018-ban Ásotthalom, Császár és Pilisszentiván után a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális fordulója volt. A színvonalas megmérettetés sok izgalmat hozott, a második fordulóban ráadásul a favágóknak az eső áztatta vizes fűvel is meg kellett küzdeniük. Az igazi vihar azonban szerencsére csak az eredményhirdetés legvégére érte el a kis települést, ahol már igazi hagyomány a favágó verseny.Tovább >>>
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg időjárás. Többször várható zápor, akár heves zivatar, de marad a meleg: a hét elején 34 fok is lehet, a hétvégére is csak pár fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.Tovább >>>
Idén az átlagosnál melegebb, tartósan száraz időjárás miatt már tavasz végén elkezdődött a nyári erdőtűz szezon.Tovább >>>
Rövid idő alatt megsemmisülhet Magyarország valaha volt legnagyobb gyümölcsészeti gyűjteményének egy része, ha Pórszombat környékén nem veszik komolyabban a vadgazdálkodást.Tovább >>>
Június 2-án Keszegen, az Ipoly Erdő Zrt. területén folytatódik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság. A 2018-as sorozat negyedik elődöntőjén ismét izgalmas összecsapások várhatók, ugyanis a legjobb hat csapat ezúttal is bejuthat a szeptemberi döntőbe, így a tét jelentős. A Nógrád megyei sporteseményt ráadásul számos szakmai és családi program kíséri majd.Tovább >>>
A héten folytatódik a kora nyári idő sok napsütéssel, 30 fok körüli csúcsértékkel, de a nedves levegő átmenetileg kiszorul hazánk térségéből. Ennek eredményeként a hét közepén a záporok, zivatarok esélye jelentősen csökken, ugyanakkor a hét vége felé ismét szórványosan valószínű csapadék. A keleties áramlással érkező száraz levegő miatt, elsősorban a hét közepén a legmelegebb órákban már légköri aszályra is számítani kell.Tovább >>>
Csapadékosabb, szelesebb és hűvösebb idő várható a jövő héten. Többször várhatóak záporok, zivatarok, a maximumok pedig jellemzően inkább 20 fok körül, sőt több helyen az alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, melyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
Négy nap után sikerült eloltaniuk a tűzoltóknak a Radnai-havasokban, Borsabánya melletti erdőtüzet. A Máramaros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség közleménye szerint számos önkéntes, erdész is segítette munkájukat a négy nap folyamán, írja az Agerpres hírügynökség.Tovább >>>
A következő napokban is marad a meleg idő, többfelé 25 fok körüli maximumokkal, ugyanakkor a jövő héten a sok napsütés mellett többször várható eső, esetleg zivatar is - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
Megtartotta tisztújító küldöttközgyűlését az Országos Magyar Vadászkamara. 2018. április 13-án az országos küldöttek – akik rekordlétszámmal, a 283-ból 220-an vettek részt az eseményen – egyebek mellett az alapszabályban meghatározott tisztségviselőkről döntöttek. Az OMVK elnöke Jámbor László maradt, akinek köszönőlevele alább olvasható.Tovább >>>
Borúsabb, csapadékosabb időjárással kezdődik a jövő hét, a maximumok 25 fok alatt alakulnak. A hét második felében visszatér a napsütéses, tavaszias idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.Tovább >>>
A következő napokban sok napsütés várható, de többször lesznek záporok, zivatarok is. Továbbra is sok felé erős lesz a szél, de a nappali maximumok 20 fok körül alakulnak, többfelé már 25 fok is lehet a jövő héten - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.Tovább >>>