Veronika napja
20 millió forintot ajánlott fel az OTP a decemberi jégkárok által sújtott erdők újratelepítésére - közölték az S.O.S. Bajban az erdő tematikus műsorfolyam első délutáni részében, ami után a LIDL képviselője szólalt meg. A cég a Pilisi Parkerdő Zrt.-nek nyújt támogatást, amelyről már korábban is beszámoltunk.Tovább >>>
Vasárnap reggel fél 9-kor elkezdődött a Duna TV-n az S.O.S. Bajban az erdő tematikus nap. A műsorfolyam egy apátkúti élő kapcsolással kezdődött, amelynek középpontjában a cserkészek álltak, majd Lomniczi Gergely, az Országos Erdészeti Egyesület főtitkára ült be a stúdióba.Tovább >>>
Frankfurtban tavalyi év novemberében mutatkozott be az új Valtra T Széria, ami után a gyártó nagyon jó visszajelzéseket kapott mind a forgalmazóktól, mind pedig az ügyfelektől. A február 22. és 26. között megrendezett párizsi SIMA kiállításon a népszerű erdészeti opcióiról is ismert erőgép nyerte el az év gépe kitüntető címet.Tovább >>>
Nagy feladat elé állították a Bakonyerdő Zrt. fotópályázatának zsűriét a pályázók, ugyanis a megadott határidőig 830 személy 3616 képe érkezett be hozzájuk. Hosszas tanakodás után azonban megszületett a döntés a dobogósokról és egy különdíjasról is.Tovább >>>
A Somogyi TISZK Dráva Völgye Tagintézményében egy Barcs lakosainak is szóló rendezvénysorozatot szerveznek Dráva Völgyi Esték néven. A következő előadást március 3-án, kedden 14 órakor rendezik meg az erdészeti iskola középrigóci telephelyén.Tovább >>>
Faipari és erdészeti rövidhírek a világpiacról. Virágzik a kanadai erdészeti ágazat, egyre több az Észak-Amerikából származó pellet, növekszik az Egyesült Királyság építőipari teljesítménye, 43 millió eurós faipari gyártósor Finnországban.
Tovább >>>Az Erdő-Mező Megosztva cikksorozatában ezúttal is az Egererdő Erdészeti Zrt. Facebook oldalának új tartalmát mutatjuk be. A Felsőtárkányi Erdészet után most a Bátonyterenyei Erdészetnél zajló munkálatokról került ki több fotó. Kitűnően újuló szálalóvágástól a sajnálatosan pusztuló fenyvesig több témakör is megjelenik a képeken.Tovább >>>
Erdőpedagógiai tapasztalatcserét támogató program indult a Visegrádi Négyek erdőpedagógusainak közreműködésével.Tovább >>>
A kormányzat arra törekszik, hogy az agráriumban dolgozóknak stabil megélhetést biztosítson és az intézkedésekkel új, versenyképes béreket nyújtó munkahelyeket teremtsen - mondta Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten konferencián a tárca közleménye szerint.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatni kívánja a Tagságát, hogy a Buda-Cash Brókerház működési engedélyét felfüggesztette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pénzügyi Stabilitási Tanácsa.Tovább >>>
A Zalaerdő Zrt. pályázatot hirdet Csömödérben megvalósuló erdészeti erdei iskolájába erdészeti erdei iskola és turistaszálló vezető pozíció betöltésére. Az ideális jelölt erdőmérnök, erdőpedagógiai szakmérnök (MSC), erdőpedagógiai szakmérnök (BSC), vagy erdőpedagógiai szakember diplomával rendelkezik. Tovább >>>
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. nemzeti ünnepünkön különleges különvonatot indít a LÁEV Mahócai szárnyvonalára, kifejezetten vasútfanatikusok és -fotósok számára. A leendő szerelvény azokat a régmúlt időket idézi majd, amikor még mindennapos volt kisvasútjainkon a teherszállítás: igazi, fával rakott szerelvény járja majd a szárnyvonalat, útját számtalan, szebbnél-szebb helyen tartott fotómegállással tarkítva.Tovább >>>
Több éve vártunk erre a pillanatra. Végszavazáson elfogadtuk az új erdészeti kerettörvényt. Végre van eszköz a monopóliumok és a kíméletlen kínai export ellen. Köszönöm Tánczos Barna és Molnár Zsolt kollégáinak a közös munkát.Tovább >>>
A székelyföldi faipar helyzete gyökeresen megváltozott a Holzindustrie Schweighofer megjelenésével – nyilatkozta lapunknak Kádár Rezső, a ProWood faipari klaszter menedzsere. Mindez a szakmai szerveződés tusnádfürdői konferenciáján is elhangzott, ahol a klaszter tagjai a helyzetet elemezve új ágazati és regionális stratégia kidolgozásába fogtak.Tovább >>>
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) 15 kérdést tett fel a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara számára az EKÁER rendszer erdőgazdálkodókat érintő pontjaival kapcsolatban. "A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarától rekord gyorsasággal megérkeztek a kért válaszok. Reméljük, hogy ezzel is hozzájárulunk az EKÁER rendszer március 1-jei élesben történő, minél zökkenőmentesebb elindításához" - írta Dr. Sárvári János ügyvezető elnök a megosz.org portálon.Tovább >>>