Zéno napja
Az építési fa ára már akkorát korrigált vissza, hogy ezzel el is veszítette az idei évben elért nyereséget - közölte honlapján az Agrofórum. Az ok a csökkenő keresletben és növekvő kínálatban keresendő.
Tovább >>>Idén 27 jelölés érkezett az Év Fája versenybe a májusi határidőig, amelyek közül tizenegyet juttatott a döntőbe az Ökotárs Alapítvány szakmai zsűrije. Az idén tizenkettedik alkalommal szervezett vetélkedő olyan fákra hívja fel a figyelmet, amelyek különleges szerepet töltenek be a jelölő közösség életében. Tovább >>>
Debreceni Erdőskönyv – ezzel a címmel írt olvasmányos, gazdagon illusztrált könyvet Gencsi Zoltán erdőmérnök, a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. munkatársa. Az erdőgazdaság gondozásában megjelent kötetet a Debreceni Erdészetnél mutatták be. A résztvevőket dr. Szalacsi Árpád vezérigazgató köszöntötte, a könyvet Papp József helytörténet-kutató ismertette, a bemutatón közreműködött Molnár Miklós erdőmérnök, népzenész.
Tovább >>>Mostanában szinte minden nyersanyagnak alaposan megemelkedett az ára, legyen szó az olajról, bányaipari vagy mezőgazdasági termékekről. Az egyik leginkább felkapott termék azonban a faanyag volt, amelynek év eleje óta már majdnem megduplázódott az árfolyama, és lassan olyan drága lesz tőzsdei alapegységenként, mint egy uncia arany. Ez pedig alaposan megdobja az újonnan épített lakások költségét is, így a legtöbb építkezni vágyó amerikai már inkább a mobil fűrésztelep rejtelmeit próbálja megismerni, és magának vágni a faanyagot ahelyett, hogy azt méregdrágán megvegye a boltokban.
Tovább >>>A nagyragadozók visszatérése Magyarországra új kihívásokat jelent az általuk lakott területeken élőknek és gazdálkodóknak. A WWF Magyarország a EuroLargeCarnivores LIFE projekt keretében európai példák és a magyarországi tapasztalatok alapján az együttélés megkönnyítésére terepi szakemberek részvételével négyrészes kézikönyvsorozatot készített.
Tovább >>>Kocsányos tölgy, kocsánytalan tölgy, molyhos tölgy, vadkörte, vadalma, közönséges dió és akác csemetét kínál eladásra az Ipoly Erdő Zrt. Dejtári Csemetekertje.Tovább >>>
Berlinben egy jelenleg még elég merésznek számító építészeti tervet valósíthatnak meg - írja a Telex. A Kreuzberg nevű városrészben Németország legmagasabb faépítményét húzhatják fel, a 98 méteres épületbe közösségi terek és lakások is kerülnének majd.
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal tette lehetővé, hogy az egyesület által működtetett Év fája tematikus honlapon (www.azevfaja.hu) keresztül szavazzanak a következő év fafajára az erdész szakemberek és mindenki más, akit érdekel az erdők és a fák világa. Tovább >>>
Egyre hűvösebbre fordul az idő, ami csalhatatlan jele, hogy mindinkább benne járunk az őszben. Elkél a fűtés a kihűlt lakásokban, irodákban egyaránt. A szénnel, fával tüzelők között akadnak, akik apránként szedik össze a hideg évszakra a készletet, míg mások nagy tételben egyszerre letudják. A tüzépesek szerint nincs okunk attól tartani, hogy hiány lesz tüzelőből, bár az árak emelkedésével számolni kell. De akinek az vonzóbb, erdőgazdaságoktól is vásárolhat.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület és az Év Fája Kuratórium 2013 óta minden évben, így idén már nyolcadik alkalommal teszi lehetővé, hogy az egyesület által működtetett weboldalon, az Év fája tematikus honlapon keresztül szavazzanak a következő év fafajára az erdész szakemberek és minden érdeklődő, akit érdekel az erdők és a fák világa. Tovább >>>
Az Ipoly Erdő Zrt. a Dejtári Csemetekertjéből a 2020. évi őszi erdősítési szezonban eladásra kínálja az alábbi csemetekészletét:Tovább >>>
"A Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen ellenzéki párt, amelyet valóban érdekli a vidéki emberek, ezen belül a mező- és erdőgazdálkodásban dolgozó munkáltatók és munkavállalók sora" – jelentette ki Dr. Apáti István, a párt országgyűlési képviselője.Tovább >>>
A 22 állami tulajdonú erdészeti részvénytársaságon belül a KEFAG Zrt.-re a több lábon állás jellemző. Az alföldi régióban a társaság meghatározó szerepet tölt be az erdészeti csemete termelésében, néhány fafaj – mint például a feketefenyő, szürkenyár, akác – tekintetében pedig országos szinten is. A társaság jelenleg 10 erdészeti és 2 dísznövényt termelő saját csemetekertet üzemeltet. A termelésre alkalmas nettó terület több mint 170 hektár, amelynek mintegy 50-55%-át erdészeti csemetével, dísznövénnyel, karácsonyfateleppel és a dugványok termelését szolgáló anyatelepekkel hasznosítják. A megmaradt terület egy részén takarmányféléket termelnek a vadgazdálkodási ágazat számára, a többi részt pedig meghagyják ugarként a termelés folyamatosságának biztosítása érdekében.Tovább >>>
Október az erdészeteknél a tölgymakk felvásárlásának időszaka. A sikeres erdősítések alapfeltétele, hogy megfelelő mennyiségű tölgycsemete álljon rendelkezésre. Ehhez minden évben több mázsa makkra van szükség. Szerencsére még vannak az erdei munkát szerető, szorgos emberek, akik évről évre összegyűjtik a szükséges mennyiségű makkot. A vaol.hu újságírója megnézte, hogyan zajlik a Szombathelyi Erdészeti Zrt. Vasvári Erdészeténél a makkátvétel.Tovább >>>
A Nemzeti Földügyi Központ a honlapján (www.nfk.gov.hu) elektronikus formában elérhetővé tette a Fatömegszámítási táblázatok kiadványt.Tovább >>>