Teodóra napja
Az Országos Magyar Vadászkamara legfiatalabb – 2015 nyarán létrehozott – szakbizottsága március 10-én egyeztetett a 2016-os munkáról és feladatokról. A tagok egyebek között megfogalmazták javaslataikat a Vadászati törvény végrehajtási rendeletének további módosításához, illetve döntöttek három szakág vizsgaanyagának új kiadványban való megjelentetéséről is.Tovább >>>
A Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kara idén ismét megrendezi a már hagyományossá vált állásbörzéjét, amely során az Erdőmérnöki Kar öt szakának (erdőmérnöki szak, környezetmérnöki szak, környezettan szak, természetvédelmi mérnöki szak, vadgazda mérnöki szak) hallgatói tájékozódhatnak az elhelyezkedési, valamint a gyakorlati lehetőségekről.Tovább >>>
A március 15-i nemzeti ünnepünk alkalmából magas rangú állami elismeréseket és minisztériumi kitüntetéseket adtak át számos erdész szakember részére.Tovább >>>
Egymilliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult márciusban a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt.-nél. A társaság 2017. február 28-ig átlagosan 780 embernek ad munkát az északkelet-magyarországi állami tulajdonú erdőkben - közölte a cég vezérigazgatója csütörtökön az MTI-vel.Tovább >>>
2016. február 15-én fejeződött be az ÉSZAKERDŐ Zrt.-nél a 2015-2016-os közfoglalkoztatási program. Az állami erdőgazdaság a vállalt 393 fővel szemben 415 embert foglalkoztatott átlagosan az elmúlt csaknem egy évben. A közfoglalkoztatottak 114 településről kerültek ki.Tovább >>>
Gazdasági szakemberként az állami tulajdonú somogyi erdőkért végzett innovatív, áldozatos, kitartó, megalkuvást nem ismerő munkájáért jutalmazták Kovács Lászlót, a SEFAG Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettesét.Tovább >>>
Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.Tovább >>>
Magyarországon a falopás mértékének nagyságára csak becslések vannak. Pénzben kifejezve több százmilliós nagyságrendű lehet a probléma, de a természetkárosítás is súlyos következményekkel járhat. Az elkövetéseket tekintve az összes esetnek csak töredékét sikerül felderíteni elsősorban azért, mert a tettenérésen kívül eddig alig volt perdöntő bizonyítási lehetőség.Tovább >>>
Szemétszedési akciót hirdet a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 2016. március 21-én, hétfőn délelőtt, amiben a társaság alkalmazottjai és közfoglalkoztatottjai is részt vesznek. Az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából minden önkéntest szeretettel várnak Bács-Kiskun megye erdeiben.Tovább >>>
Idén sem maradhatott el a díjátadás a nemzeti ünnep alkalmából. A Miniszterelnökségi elismerések átadása az 1848/49-es Forradalom és Szabadságharc Évfordulója alkalmából a Várkert Bazár Rendezvénytermében zajlott 2016. március 11-én, ahol Rédei Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézete tudományos tanácsadója, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszéke egyetemi tanára a MAGYAR ÉRDEMREND tisztikeresztje polgári tagozatát kapta meg.Tovább >>>
A Körös-Maros Nemzeti Park Kígyósi-puszta részterületén húszezer facsemete felhasználásával erdőszegélyeket alakítottunk ki. Ezeknek a szegélyeknek fontos szerepük van a korábban telepített erdők védelmében, a természeti értékek megóvásában és tájesztétikai szempontokat is szolgálnak.Tovább >>>
Két orvvadászt és egy orgazdát is elfogtak a rendőrök Gödöllőn, az egyik elfogáshoz a terrorelhárítók segítségét is igénybe vették. A páros a gyanú szerint hónapok óta vadászott engedély nélkül, etetőre szoktatva a kiszemelt vadakat.Tovább >>>
Megjelent az „Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” című (VEKOP-4.1.1-15 kódszámú) felhívás a Széchenyi 2020 keretében budapesti és pest megyei megvalósítású projektekhez. A felhívásban nevesített szervezetek, valamint a konzurciumi pályázók 100%-os támogatási intenzitás mellett akár 2 milliárd forintos támogatásban is részesülhetnek.Tovább >>>
Március 11. és 12. között Tatán, az Olimpiai Edzőtábor területén ismét várja a látogatókat a Rotáció Expo. Kistraktorok, aprítógépek, terepjárók, STIHL motorfűrészek és egyéb kerti eszközök is láthatók a regionális kiállításon, amelyen szombaton STIHL Timbersports bemutató is lesz. Az Erdő-Mező körbenézett a rendezvény első napján.Tovább >>>
Március 20-án, vasárnap rendezik meg az I. Magyar Agrár Kupa focibajnokságot a II. kerületi Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontban, ahol 17 állami erdőgazdaság csapata is harcba száll a győzelemért.Tovább >>>