Kiss Ferenc Kupa 2016 - Soproni diákok állhattak a dobogó mindhárom fokára Gyulán (+KÉPEK)

Csütörtök reggel eldördült a startpisztoly, péntek délutánra pedig kiderült, hogy a jók közül kik a legjobbak a jövő erdészei közül. A Kiss Ferenc Kupa erdészeti és vadgazdálkodási technikus országos szakmai tanulmányi versenyén idén 3 iskola 15 diákja versenyzett április 20. és 22. között a gyulai városerdőben. Erdő-Mező tudósítás.
Kiss Ferenc Kupa 2016 - Soproni diákok állhattak a dobogó mindhárom fokára Gyulán (+KÉPEK)
KÉPGALÉRIA A KISS FERENC KUPA TANULMÁNYI VERSENYRŐL >>> Nagy volt a tét, hisz aki az elméleti- és a gyakorlati versenyszámokban 71% fölött teljesített, automatikusan jeles osztályzatú technikusi minősítéssel fejezheti be iskolai tanulmányait. A Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által szervezett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Döntőjének április 20. és 22. között a gyulai DALERD Zrt. Erdészeti Tájékoztatási Központja adott otthont. kiss_ferenc_kupa_2016_2 A Sopronból, Szőcsénypusztáról és Szegedről érkezett versenyzőknek több gyakorlati és elméleti témában kellett bizonyítaniuk tudásukat. Így komplex felismerés, határazonosítás, gyérítés jelölés, fakészlet meghatározás, motorfűrész szerelés, darabolás, szúróvágás, választékolás, számbavétel, kispuska lövészet, trófeaminősítés és távolságbecslés is szerepelt a versenyfeladatok között. A két napon át tartó próbatétel során a diákoknak három fő helyszínen, előre meghatározott időtartamban kellett megszerezniük a versenyfeladatonként elérhető 100 pont legtöbbjét. kiss_ferenc_kupa_2016_3 „Az itt versenyző diákok valamilyen szinten mindannyian nyertesei ennek a kupának, hiszen a versenyen induló 200, és az írásbelit megíró 66 diák közül országosan ők a legjobbak” - mondta Halápi Nándor, a Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola igazgatója. A DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. igazgatóhelyettese, Fazekas József pedig arról számolt be, hogy az értékelés során 7 tanuló is azonos pontszámot ért el. „Nem a legjobban felkészült versenyző lesz az első, hanem az, aki a legkevesebbet hibázik”. Elmondása szerint több diáknál is érződött, hogy a benne lévő tudás a versenyidő, a lehetőség vagy épp a lámpaláz miatt nem került felszínre, de így is mindenki nagyszerűen teljesített. „Nem elég tudni a tudást, azt ki is kell adni magunkból. Jó szakember abból lesz, aki jól tud teljesíteni, a megmérettetések során is helyt tud állni” – hangsúlyozta az eredményhirdetéssel egybekötött záróünnepségen. kiss_ferenc_kupa_2016_12 A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képviseletében eredményt hirdető Szabó Sándorné bejelentette, hogy a 15 versenyző közül 13 főnek is sikerült a gyulai erdei iskolából jeles technikusi vizsgaeredménnyel távoznia. A Kiss Ferenc vándorkupát pedig ismét a soproniak őrizhetik a következő megmérettetésig. EREDMÉNYEK: Összetett verseny: I. hely: Balogh Erik – Sopron II. hely: Rózsahegyi Bence – Sopron III. hely: Kajdi Győző – Sopron kiss_ferenc_kupa_2016_21 Írásbeli: Balogh Erik – Sopron Gyérítés: Grúz Imre – Szeged Választékolás: Czita Szilárd – Sopron Fakészlet meghatározás: Péter Attila - Szőcsénypuszta Motorfűrész: Németh Kristóf – Sopron Határazonosítás: Radvánszky Máté – Szeged Lövészet: Czita Szilárd – Sopron Felismerés: Oriold Kristóf – Szeged Trófeaminősítés: Balogh Erik - Sopron Összetett gyakorlat: Farkas Péter - Szeged (Csomós Éva – Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu) erdomezolike