Gergely napja
Belső ellenőrnek és erdei iskolai oktatónak lehet jelentkezni február 6-ig.Tovább >>>
Szombaton már az ország nyugati felén, vasárnapra viszont már a középső országrészben is leesett az első hó 2015-ben. A sok sár után az erdészeti munkáknak jót tenne egy kis hideg, a hóesésben azonban sokfelé még pihennek az erdészeti gépek. Ráadásul keleten továbbra is csak az eső és a sár az úr. Olvasóink fotóival mutatjuk meg, milyen az időjárás hazánkban.Tovább >>>
A Komatsu Forest már régóta a második helyen áll az erdészeti gépek értékesítését tekintve Svédországban. 2014-ben azonban a Svéd Közlekedési Ügynökség által kiadott, új forwarderekre vonatkozó forgalmi engedélyek alapján a cég megelőzte a piacvezető John Deere vállalatot.Tovább >>>
A NAIK-Erdészeti Tudományos Intézet megújította az erdei vadkárbecslési segédleteket. A tavaly megrendezett kámoni szakérői konferencián elhangzottaknak megfelelően a 2014/2015. évre a fajlagos értékeket átdolgoztuk, az általános költségeket 30 %-os mértékűre növeltük, valamint a szöveges magyarázatban a "fölös csemeteszámon" megjelenő vadkár értékeléssel kapcsolatos álláspontunkat részletesebben kifejtettük. A 2014-es szakértői konferencia szakmai kiadványának megjelenése február hónapban várható.Tovább >>>
Nem javulnak a körülmények a hazai erdőkben. Az Erdő-Mező minden nap több olyan fotót kap olvasóitól, amelyeken elakadást, szó szerint dagonyázást látunk. Szükség lenne a fagyra, ám a munkát így is el kell végezni, ami nem könnyű. Néhány fotón keresztül megmutatjuk, milyen a helyzet a sok eső, és az évszakhoz képest meleg időjárás következtében.Tovább >>>
Megkezdődtek a szükséges személycserék a Veszprémi Erdőgazdasági Zrt.-nél (Verga Zrt.), miután pénzügyi szabálytalanságok gyanúja került napvilágra, és ennek következtében felmentették a korábbi gazdasági vezérigazgató-helyettest, majd lemondott a társaság vezérigazgatója. A Földművelésügyi Minisztérium egy héten belül az ügy tudomására jutása után minden szükséges intézkedést megtett, és felmondtak a társaságnál pénzügyekkel foglalkozó dolgozóknak.Tovább >>>
"A nagyvadgazdálkodás időszerű kérdései" címmel rendez konferenciát a FeHoVa első napján, február 12-én a Magyar Agrár-, Élelmiszergazdasági és Vidékfejlesztési Kamara.Tovább >>>
A Mecsekerdő Zrt. árverésre bocsájtja a tulajdonában lévő Logset 5F (5F 405/2005) kihordó szerelvényt.Tovább >>>
Közös megegyezéssel távozott posztjáról a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, Tengerdi Győző.Tovább >>>
Az előző évek nagy sikere után a Veszprém Megyei Vadászkamara, a Bakonyerdő Zrt. és a Verga Zrt. 2015-ben is megrendezi az Erdész-Vadász Bált, amely ezúttal is a sümegi Hotel Kapitányban lesz január 31- én.Tovább >>>
Várhatóan április elsejétől nyújthatják be az idei egységes elektronikus agrártámogatási kérelmeiket a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz (MVH) a gazdálkodók. Az egységes kérelmekben – ahogy eddig is – egyaránt szerepelnek majd a közvetlen kifizetésekhez és az agrár-vidékfejlesztéshez kapcsolódó jogcímek. A Földművelésügyi Minisztérium (FM) január-márciusban jelenteti meg az új Közös Agrárpolitika (KAP) közvetlen támogatásaihoz kötődő rendeleteket, a Miniszterelnökség viszont az új magyar agrár-vidékfejlesztési programról elfogadásáról szóló tárgyalásokat még nem zárta le Brüsszellel.Tovább >>>
A Belügyminisztérium előzetes információja szerint napokon belül megküldik az illetékes Kormányhivatal Munkaügyi Központjának a 2015. évre vonatkozó közfoglalkoztatási programban való részvétellel kapcsolatos hivatalos Tájékoztató anyagot és iratmintákat. Az előző évekhez hasonlóan 2015-ben is kérelem útján történik a támogatás igénylése.Tovább >>>
Erdőségeink békéje és természeti kincseink megóvása érdekében évek óta sikeresen működnek együtt a bakonyvidéki erdőgazdaságok a rendőrséggel. Az elmúlt év eredményeiről tartottak 2015. január 16-án 10 órai kezdettel sajtótájékoztatót Veszprémben.Tovább >>>
Az állami támogatás mellett civil összefogást sürget Áder János köztársasági elnök a tavaly decemberi ónos eső és az azt követő jegesedés okozta erdőkárok enyhítésére. Az államfő azt kérte a közmédiától, fordítson kiemelt figyelmet e civil összefogásra.Tovább >>>
Lajkó Bendegúz 1982-ben született Szegeden, azóta is a dél-alföldi településen él. 1999-ben Ásotthalmon a Bedő Albert szakiskolában erdőművelő-fakitermelőként végzett, majd 2003-ban Szegeden a Kiss Ferenc Erdészeti Technikumban erdész technikus lett. 2005 óta foglakozik fal- és sziklamászással. Gyermekkora óta a természet rabja, solymászik, vadászíjászik, ebből adódóan pedig sokat mászik fára. Valahol itt kezdődik a történet… Erdő-Mező Portré.Tovább >>>