Viola napja
Idén is ünnepélyes megnyitóval kezdődött hazánk legjelentősebb vadászati rendezvénye, a FeHoVa kiállítás a HUNGEXPO területén. Fegyverek, vadászkutyák, puskák, terepjárók és egyéb vadászati kiegészítők várják a látogatókat.Tovább >>>
Az új vadászati törvény több rendelkezése már január 1-jén hatályba lép, a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén.Tovább >>>
A tájegységi vadgazdálkodás szabályait teremti meg az Országgyűlés által kedden elfogadott, a vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő törvények módosítása. A jogszabály rendelkezik arról, hogy tájegységenként egy fővadászt kell kijelölni; bővíti a tiltott vadászati eszközök körét; létrehozza az Országos Trófeabíráló Testületet; valamint változtat a vadkárra vonatkozó szabályokon.Tovább >>>
November 17-én, kedden tart zárószavazást az Országgyűlés a vadászati törvény módosításáról, amelyet az interneten is végig lehet kísérni élő adásban.Tovább >>>
Az új vadászati törvény - amelynek általános vitája már lezajlott az Országgyűlésben - egyes rendelkezései már 2016. január 1-jén hatályba lépnek; a törvény összes passzusa pedig 2017. március 1-jén - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.Tovább >>>
A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a Földművelésügyi Miniszter nyújtotta be az Országgyűlésnek. A parlament honlapján elérhető, T/6955 irományszámú anyagot a tervek szerint rövidesen tárgyalhatja az Országgyűlés, egyes passzusai pedig már 2016 januárjától hatályba léphetnek.Tovább >>>
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a SZIE Vadvilág Megőrzési Intézet (VMI) kérdőíves felmérést végez a Vadgazdálkodási törvény vadkárral kapcsolatos rendeleteinek szakmai megalapozásához. A kérdőív kitöltői között értékes nyereményeket sorsolunk ki.Tovább >>>
Az október elején megrendezett MEGOSZ Nagyrendezvényen a szervezet elnökével, Luzsi Józseffel a készülő vadgazdálkodási törvényről és a módosuló erdőtörvényről is beszélgettünk. Mindezek mellett szóba került a közfoglalkoztatási program is, amelyből a jelenlegi állás szerint a magánerdők kikerülnek. A szakember szerint ugyanakkor egy magán-erdőgazdálkodó soha nem lehet pesszimista.Tovább >>>
Nagy érdeklődés mellett nyitották meg a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének idei nagyrendezvényét Budapesten. A 2015-ös program mottója: Magánerdők Magyarország vidékfejlesztési programjában.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsájtja az új vadgazdálkodási törvény végleges normaszöveg-tervezetét, amely az ésszerű természetvédelmet és a tájegységi vadgazdálkodást állítja a középpontba.Tovább >>>
A legszélesebb egyeztetéssel és konszenzussal, a leginkább szakmai alapokra helyezve született meg a vadászati törvény tervezete, amelyet a jogi kontroll után a következő hetekben hoznak nyilvánosságra - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az országos vadásznapon és megyei horgásztalálkozón szombaton a Nógrád megyei Szécsényben.Tovább >>>
Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt, amelynek központjában az ésszerű, reális természetvédelem áll, valamint a tájegységi vadgazdálkodás megteremtése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban tartott megyei vadásznapon.Tovább >>>