Keresési találatok erre a cimkére: Év hala

Azt hazudta társainak, hogy van engedélye a fakitermelésre

Engedély nélkül vágott ki akácfákat két férfi egy Telekgerendás külterületén lévő erdőből. Harmadik társuk bízta meg őket ezzel, aki azt állította: van engedélye a fakitermelésre. A mezőőrök tetten érték a társaságot.Tovább >>>

Székelyföld - Drágul a fa, szétforgácsolódik az ipar

A fa drágulása miatt panaszkodnak a feldolgozók, akik emiatt már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást. A Romsilva azzal védekezik, hogy a kikiáltási árat tavaly kormányhatározattal szabályozták, és azt csak hasonló jogszabállyal lehetne módosítani.Tovább >>>

Az életmentő fakitermelő - 28 éve egy erdész és fakitermelők mentették a bakonyi helikoptertragédia áldozatait

A huszonnyolc éve történt bakonyi helikopterbalesetben magasrangú szovjet tisztek vesztek oda. Vigh József erdészként dolgozott a Kőris-hegyen, favágó munkatársaival vett részt a mentésben. Most felelevenítette a tragikus nap történetét.Tovább >>>

"Nem bántam meg, hogy favágó lettem" - Téli nagyüzem az erdőben

Motorfűrészek zúgása veri fel a napokban a Vas megyei Alsóerdőt: favágók dolgoznak egy tölgyesben. A fakitermelés alapvetően téli munka, mert ilyenkor alig van nedvkeringés a növényekben, és azok a növényi, állati kártevők is téli álmukat alusszák, amelyek tönkretehetnék az értékes faanyagot. A vaol.hu beszámolója.Tovább >>>

Falopás - Tolna megye a középmezőnyben van

Vannak megyék, ahol katasztrofális méreteket ölt a falopás. Tolna ebből a szempontból a "középmezőnyben" van, de itt is szükség van arra – különösen a téli hónapokban –, hogy az erdőgazdaságok, erdőtulajdonosok a rendőrséggel karöltve ellenőrizzék a környéket.Tovább >>>

Őrült VB volt - Interjú a magyar STIHL Timbersports válogatott tagjaival (+VIDEÓ)

A 2015-ös STIHL Timbersports VB Juhász István szerint egy igazán őrült verseny volt. Ezt bizonyítja, hogy a magyar csapat eddigi legjobb időeredményével mindössze a 11. lett, de az is, hogy összesen négyszer döntöttek világcsúcsot, és annak is szemtanúja lehettünk, hogy világbajnok sportfavágó nem került be a legjobb 12 versenyző közé. Juhász István, Strubel József Dedi, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és Rittlinger Róbert mesélt a poznani élményeikből a Mátra Kupa alkalmával. Erdő-Mező Videó.Tovább >>>

Az erdész szólt a rendőröknek, hogy lopják a fát

Hiába futott be az erdőbe a három gyanúsított, a debreceni rendőrök utolérték és elfogták őket. A megalapozott gyanú szerint a férfiak láncfűrésszel kivágtak és eltulajdonítottak 12 akácfát.Tovább >>>

Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)

A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.Tovább >>>

Jég borítja a pilisi erdőket

Jég borítja a a közkedvelt pilisi kirándulóhelyeket, ezért veszélyessé vált a túrázás az erdőben. Az ónos eső a fák ágain azonban egyelőre nem alkot olyan vastag jégpáncélt, amelynek súlyától ágak törhetnének le.Tovább >>>

A 10 legnépszerűbb erdészeti és vadászati cikkünk 2015-ben

Az Erdő-Mező 2015-ben is tovább növekedett és erősödött. Portálunk hamarosan három éves lesz, előtte azonban elbúcsúzunk 2015-től. Most megmutatjuk, hogy melyek voltak az elmúlt 12 hónap legnépszerűbb erdészeti és vadászati hírei honlapunkon. Az elsőt például több mint 40 000 olvasót ért el, de a többi bejegyzés is öt számjegyű eredménnyel büszkélkedhet. Boldog és sikerekben gazdag újabb közös évet kívánunk minden Olvasónknak 2016-ban is!Tovább >>>

Több tízmillió fa van veszélyben Kaliforniában

Egész erdőket fenyeget pusztulással a 2011 óta tartó aszály Kaliforniában - állapították meg szakemberek, akik szerint több a fák elhalását okozhatja a vízhiány és a magas hőmérséklet.Tovább >>>

Erdészek csípték nyakon a debreceni utánfutós fatolvajt

Az erdészek érték tetten azt a 62 éves debreceni férfit, aki a megalapozott gyanú szerint a Fancsikai-tavak területén található erdőből fát lopott.Tovább >>>

Kiskorpád külterületén lopta a fát a három férfi

A Nagybajomi Rendőrőrs lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat három kiskorpádi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a 19 éves, a 21 éves és a 47 éves férfiakat a körzeti megbízottak 2015. december 27-én délután érték tetten, amint egy Kiskorpád külterületén lévő erdőrészben mintegy 2,5 köbméter fát vágtak ki, amelynek egy részét már elszállították.Tovább >>>

Sokat akartak lopni a hajdúhadházi fatolvajok, rajta is vesztettek

A rendőrök a falopások megelőzése érdekében december 22-én délelőtt Hajdúhadház külterületén járőrszolgálatot láttak el, amikor egy erdős területen észrevettek két férfit, akik több kivágott tölgyfát őriztek. A rendőrautó láttán a férfiak menekültek volna, de sikertelenül.A járőrök kérdésére elmondták, hogy a hat tölgyfát egy közeli erdőből lopták el. Ám nem bírták egyszerre hazavinni, ezért útközben megálltak és a fát lepakolták a földre, hogy azokat egyesével vigyék haza.Tovább >>>

Nemcsák László erdőmérnök kapta meg a Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díjat

December 16-án a Földművelésügyi Minisztérium által szervezett, hagyományteremtőnek szánt erdészeti ágazati évzáró rendezvényen adták át a „Szakszerű Erdőgazdálkodásért Díj” kitüntetést. Ebben az évben Nemcsák László erdőmérnök kapta meg a címet.Tovább >>>

<< < 55.933333333333. / 104. oldal > >>