Viola napja
Látogatóközpont és Tanösvény kategóriában három-három nyertest hirdettek a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Magyar Turizmus Zrt. közös Az év ökoturisztikai létesítménye 2015 pályázatán, egy komplex ökoturisztikai élményt nyújtó helyszín pedig különdíjas lett.Tovább >>>
Megnyílt a 77. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) a Budapesti Vásárközpontban szerdán. A megnyitón Varga Mihály a magyar gazdaság kulcságazatának nevezte a mezőgazdaságot, Fazekas Sándor az ágazat eredményeinek növekedését méltatta, Kövér László pedig azt hangsúlyozta, hogy a jó teljesítményhez a jó földön és klímán kívül a magyar állam jó működése is kell.Tovább >>>
Idén először rendezik meg a Dél-Alföldi Rönkhúzó Versenyt és Munkaló Találkozót Kisteleken augusztus 20-án. A Kisteleki Búcsú és Aratónap idején zajló esemény a Magyar Rönkhúzó Bajnokság negyedik, egyben utolsó fordulója lesz, amely nagy izgalmakat tartogat. Az élen ugyanis mindössze két ponttal vezet Szabadi Endre a tavalyi magyar bajnok, Drexler Gábor előtt...Tovább >>>
Augusztus 8-án Vámosmikolán rendezték meg a II. Magyar Rönkhúzó Bajnokság harmadik fordulóját. A szigetszentmiklósi és ikladi versenyek után ismét egy izgalmas megmérettetést láthatott a közönség, amelyen végül Szabadi Endre diadalmaskodott. A második helyen a tavalyi bajnok, Drexler Gábor végzett. A vámosmikolai rönkhúzó verseny után a harmadik helyezett Árvai Ágostonnal beszélgettünk.Tovább >>>
Júniusban Ikladon rendezték meg a Magyar Rönkhúzó Bajnokság második fordulóját. A fogatok bevonulása után Tantó Csaba, Domony polgármestere köszöntötte a megjelenteket. A köszönetnyilvánítás és eligazítás után aztán kezdetét vette a a bajnokság - ügyességi hajtásban páros fogatokkal, de volt páros valamint egyes rönkhúzás is.Tovább >>>
A gazdálkodás, a közjólét, és a honvédségi elvárások közötti egyensúly megteremtését és persze a társaság megtépázott nimbuszának a helyreállítását tartja fő feladatának a Veszprémi Erdőgazdaság (Verga) Zrt. új vezérigazgatója, Schumacher István.Tovább >>>
Június 20-án Ikladon folytatódik a Magyar Rönkhúzó Bajnokság. A május 1-jén, Szigetszentmiklóson elindult versenysorozat második fordulóján ismét összecsapnak a lovas fakitermelők. A rendezvényen természetesen számos közönségprogram is várja majd az érdeklődőket. Tovább >>>
Városokra vonatkozó vadgazdasági modell kialakítását javasolja egy új tanulmány, amely a Pilisi Parkerdő Zrt. megbízásából a lakott területeken egyre gyakrabban észlelt vaddisznók viselkedését vizsgálta - áll a szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében.Tovább >>>
Medvék a Tátrai Nemzeti Parkban. Jobboldalt Iwo (forrás: globeproject.pl)[/caption] Ha csak ideig-óráig is, de tovább gazdagítja hazánk faunáját egy a Lengyel-Tátrából hazánkig elmerészkedő hím barna medve. Az állat, amelyet egy kutatási program keretében speciális jeladókkal láttak el, május 3-án lépte át a határt az Aggteleki Nemzeti Park (ANP) nyugati részénél, jelenleg is Rudabánya környékén tartózkodik – tudatta az ANP igazgatósága.Tovább >>>
A helyi termékek seregszemléje lesz az idei 77. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár (OMÉK), amelyet szeptemberben rendeznek meg Budapesten - jelentette be a földművelésügyi miniszter hétfőn a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban, a Vajdahunyadvárban.Tovább >>>
Május 1-jén Szigetszentmiklóson indult útjára a 2015-ös Magyar Rönkhúzó Bajnokság. Az első forduló mezőnyét Szlovákiából és Erdélyből érkező versenyzők is színesítették. Végül Jan Krinach végzett az első helyen, míg Szabadi Endre második lett. A nemzetközi összesítésben Tóth Tibor is felfért a dobogóra. A magyar bajnokság első fordulójában így szintén Szabadi Endre lett a legeredményesebb, míg a második Drexler Gábor, a harmadik pedig Engi Gábor lett.Tovább >>>
Az EP kedden megszavazta az Európai Erdőstratégiáról szóló jelentést, melynek számos rendelkezése egyezik a magyar érdekekkel. „Az elfogadott állásfoglalás megtiltja többek között az erdőgazdálkodás uniós hatáskörbe emelését, ami a hazai erdészek egyik legfőbb törekvése. Jelentős magyar siker tehát, hogy ezt most az EP kimondta” – hívta fel a figyelmet Erdős Norbert fideszes EP-képviselő Strasbourgban.Tovább >>>
Idén a Tanulmányi Erdőgazdaság (továbbiakban TAEG Zrt.) és a NYME Roth Gyula Gyakorló Szakközépiskola és Kollégium adott otthont a Roth Gyula Kupa döntőjének április 22. és 24. között Sopronban. Az elődöntőkből továbbjutott 15 versenyző és egyben Sopron, Barcs, Szeged, Szőcsénypuszta és Mátrafüred erdészeti technikumainak megmérettetése 23-án kezdődött a rendkívül összetett szakmai ismereteket igénylő gyakorlati versenyszámokkal. A TAEG Zrt. szakembergárdája biztosította a versenyszámok mintaszerű lebonyolítását és a pártatlan, szakmai felügyeletet. Tovább >>>
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 2015. április 27-i hatállyal Schumacher István erdőmérnököt, a társaság korábbi erdőgazdálkodási osztályvezetőjét nevezte ki a VERGA ZRT vezérigazgatójává - tudta meg a forestpress.hu erdészeti portál.Tovább >>>