Keresési találatok erre a cimkére: csemetekert

Zajlanak az erdőfelújítási munkák előkészületei a Tómalmi csemetekertben

A TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Tómalmi csemetekertjében egész évben azon dolgoznak, hogy az erdőfelújításhoz szükséges fákat megtermeljék.

Tovább >>>

Tavasszal több mint 1,3 millió kis fát ültetnek Vas vármegye állami erdeibe

A tavasz fontos időszak az új erdők telepítésében és az erdőfelújításokban is. Nincs ez másképp a Szombathelyi Erdészeti Zrt. háza táján sem.

Tovább >>>

Osztatlan közös tulajdonú erdő használata – nem látni a fényt az alagút végén

A közös termőföldtulajdon általában sem áldásos állapot, erdők esetében azonban igen sokszor gyakorlatilag elháríthatatlan akadálya az erdővagyon zökkenőmentes hasznosításának, a közérdekű erdőgazdálkodási tevékenységek végrehajtásának, valamint a versenyképes erdészeti vállalkozások kialakulásának. Ha pedig a szabályozás az erdőgazdálkodás elősegítése céljából éppen engedékeny, az a tulajdonosi jogok sérülésének kockázatával járhat. Három évtized után megérdemelnék az érintettek, hogy a magánerdők és a magán erdőgazdálkodás helyzete a tulajdonosi viszonyok, valamint az erdők és az erdőgazdálkodás sajátosságai szerint kialakított, letisztult szabályozás, és egységes hatósági jogértelmezés mellett rendeződjenek.Tovább >>>

Letölthető kisokos az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról

A 2021. január 1-jén hatályba lépett 2020. évi LXXI. törvény szabályai rendelkeznek a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről. A földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásának részletes szabályairól szóló végrehajtási rendelet - 647/2020. (XII. 23.) Korm. rendelet - pedig a megosztásra irányuló eljárás folyamatára és a megosztást támogató informatikai program, az osztóprogram alkalmazási feltételeire is kitér.Tovább >>>

Erdészeti jog - Az osztatlan közös tulajdon megszüntetése erdő esetében

Régi, megoldatlan probléma a közös tulajdonú termőföldek tulajdoni viszonyainak rendezése. Amíg korábban voltak törekvések a mezőgazdasági földterületek esetében a közös tulajdon felszámolására – ahogy a köznyelv emlegeti az „állami kimérések” lefolytatásával –, addig az erdőket sohasem érintették az egyszerűsített szabályokkal lefolytatható tulajdonközösséget felszámoló eljárások. Az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként szereplő földterületekre nem indíthattak ilyen ügyeket.Tovább >>>

A koronavírus miatt az osztatlan közös tulajdon felszámolása is csúszik

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, 2021. január elsején léptek hatályba a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény szabályai.Tovább >>>

Változhat a földek és erdők ára az osztatlan közös tulajdonok csökkenése miatt?

Várható-e a 2020-ban kialakult termőföld árak emelkedése, esetleg csökkenése az osztatlan közös tulajdon felszámolásáról szóló törvény életbe lépése miatt? Erre a kérdésre kereste a választ az Agrárszektor.hu portál.Tovább >>>

Osztatlan közös erdő? Praktikus tanácsokkal segít az agrárkamara

Az osztatlan közös tulajdonok egyszerűsített rendezésére az erdőterületek vonatkozásában is megnyílt a lehetőség az év elején hatályba lépett új jogi szabályozással. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara egyedi tanácsadással is segíti az erdőgazdálkodókat a leghatékonyabb megoldások alkalmazásában.Tovább >>>

Így szüntethetők meg az osztatlan közös erdők

2021. január elsején léptek hatályba a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről szóló 2020. évi LXXI. törvény szabályai. Jelen tájékoztatónkban a januárban induló eljárásokkal kapcsolatosan tudnivalókat foglaltuk össze.

Tovább >>>

Az osztatlan közös tulajdon egyszerűsített felszámolása erdők esetében

2020. szeptember 10-én az erdőingatlanokon fennálló osztatlan közös tulajdon egyszerűsített felszámolási lehetőségeiről folyt a párbeszéd a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara magán-erdőgazdálkodás szerveződéseinek és szakirányításának új jogszabályi kereteiről szóló online tájékoztatófórum-sorozatának második rendezvényén.Tovább >>>

Gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése

Gyorsabb és egyszerűbb lesz az osztatlan közös tulajdon megszüntetése januártól - közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Tovább >>>

Elfogadták a törvényt, megoldódhat az osztatlan közös földtulajdon kérdése

A képviselők 139 igen szavazattal és 55 tartózkodás mellett elfogadták az agrárminiszter előterjesztését a földeken fennálló osztatlan közös tulajdon felszámolásáról és a földnek minősülő ingatlanok jogosultjai adatainak ingatlan-nyilvántartási rendezéséről.Tovább >>>

Az osztatlan közös erdők ügye is megoldódhat?

A tiszta, átlátható földtulajdoni rendszer kialakítását nevezte az osztatlan közös földtulajdon felszámolásáról szóló előterjesztés céljának az agrárminiszter a Parlamentben. Nagy István elmondta, hogy a javaslat egy 2010 óta tartó folyamat fontos állomása, mert azon területek ügyét is rendezi, amelyekre eddig nem nyílt mód. Ilyenek például az erdőterületek.Tovább >>>

Törvény szabályozhatja az osztatlan közös földtulajdon felszámolását

Több évtizedes adósságát törleszti az állam az osztatlan közös földtulajdon felszámolásával. Az erről szóló törvénycsomagot kedden nyújtotta be az Agrárminisztérium az Országgyűlésnek - mondta el Nagy István agrárminiszter az MTI-nek.Tovább >>>

Évtizedes adósság - Folyamatban az osztatlan közös földterületek felszámolása

A részarány-földkiadási folyamat, valamint az osztatlan közös tulajdon felszámolására tesz lépéseket az agrárminiszter által benyújtott, a termelőszövetkezeti földhasználati jog alatt álló földrészletek tulajdonjogának rendezéséről és egyes földügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat, amelyet kedden kezdett el tárgyalni az Országgyűlés.Tovább >>>

1. / 3. oldal > >>