Keresési találatok erre a cimkére: burgonya

A FAO átláthatóbb erdészeti koncessziót javasol, amely kedvez a rászorulóknak

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) bemutatta az első, a trópusi erdészeti koncessziókra vonatkozó iránymutatását, melyek betartásával azok átláthatóbbá, követhetőbbé és inkluzívabbá tehetők – kedvezve a világ legszegényebb és legelzártabb közösségeinek. Tovább >>>

Íjjal lőtt vaddisznót, de elfogták az orvvadászt

A Szentendrei Rendőrkapitányságon indult eljárás orvvadászat bűntett és lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy leányfalui férfi ellen.Tovább >>>

Feldman: Komoly fejlődési lehetőség van a biomassza-alapú gazdaságban

A biomassza-alapú gazdaság fejlesztésének egyik fő eszköze a kutatás és innováció erősítése – emelte ki Feldman Zsolt a „Bioökonómia Hatás 2018 - a biogazdaság vezette intelligens és fenntartható városok” elnevezésű konferencián, amelynek a Földművelésügyi Minisztérium adott otthont.Tovább >>>

Szeptember elején ismét lesz Bábolnai Gazdanapok - országos fakitermelő versennyel

Egy év kihagyás után 2018-ban ismét Bábolnán gyűlik össze az agrárszakma, hiszen a Bábolnai Gazdanapokat 31. alkalommal rendezi meg a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok. Már a pontos időpont is megvan: 2018. szeptember 5-8. A rendezvényen ezúttal országos fakitermelő verseny is lesz.Tovább >>>

Tűzifa-előállítás profiknak - Nézze meg a POSCH új termékeit az AGROmashEXPO kiállításon!

A POSCH immár 70 éve fejleszti a nehéz munkát egyszerűsítő gépekeit. Olyan szabadalmaztatott és egyedülálló megoldásokkal, amelyek sehol máshol nem találhatók meg. Győződjön meg róla személyesen: a POSCH gépeit a nagyobb teljesítményről, a nagyobb sebességről és a nagyobb kényelemről ismeri fel.  A Multi és a Vario hasítórendszernek köszönhetően a POSCH gépek igazi hosszútávfutók, rendkívüli órateljesítménnyel és optimális hasábminőséget produkálva. Az idei év újdonsága a Spaltfix S-375 turbo és a Spaltfix S-410 Multi daraboló-hasítógépek.Tovább >>>

A Veolia megvásárolta a Bakonyi Erőmű 98 százalékos tulajdonrészét

Megvásárolta a Veolia Energia Magyarország Zrt. az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. 98 százalékos tulajdonrészét - közölte az új többségi tulajdonos szerdán az MTI-vel.Tovább >>>

Ponsse erdészeti gépek dübörögtek a zirci erdőben - Kisfilm a Forest Power Kft. bemutatójáról (VIDEÓ)

Világjáró körútjának újabb állomásaként érkezett Magyarországra, azon belül is Zircre egy Ponsse ScorpionKing harvester és egy Ponsse Buffalo forwarder. A két finn erdészeti gépre majdnem 250 erdőgazdálkodó és fakitermelő vállalkozó volt kíváncsi november 15-én.Tovább >>>

Zircen rendez Ponsse erdészeti gépbemutatót a Forest Power Kft.

A Ponsse gyár és a Forest Power Kft. tisztelettel meghívja Önt és kollégáit a Ponsse Scorpion harveszter és Ponsse Buffalo forwarder bükkös állomány gyérítésében tartandó gépbemutatójára.Tovább >>>

OMÉK 2017 - Nem használjuk ki eléggé a biomassza nyújtotta lehetőségeket

Közös konferenciát szervezett a Földművelésügyi Minisztérium, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és az Agrárgazdasági Kutató Intézet az OMÉK nyitónapján.Tovább >>>

Széles választék, megbízhatóság - Az erdőgazdaságoknál is beváltak a Guntamatic apríték és pellet kazánjai

A biomassza alapú fűtési rendszerek egyre elterjedtebbek hazánkban is. A tűzifa, a pellet és az apríték is növekvő népszerűséggel bír, így nem meglepő, hogy napjainkra számos vállalat és család dönt biomassza kazánok üzemeltetése mellett. Az osztrák gyártmányú Guntamatic berendezések széles választékban kínálnak megoldást a kisebb és nagyobb partnerek igényeire egyaránt. A hazai forgalmazó partnerei között olyan cégeket is találunk, mint a Zalaerdő Zrt. vagy a Bakonyerdő Zrt., amelyek apríték és pellet kazánokat is üzemeltetnek többek között vadászházban, csemetekertben is. A Guntamatic kínálatáról és a kazánok üzemeltetéséről az Ökovalentia Kft. ügyvezetőjével, Boronkai Miklóssal beszélgettünk.Tovább >>>

A vadászkamara veszi át a hatvani vadászati múzeum működtetését

Az Országos Magyar Vadászkamara 2018. január 1-jével átveszi a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum teljes körű működtetését a kormány döntése értelmében. Tovább >>>

Széles választék, megbízhatóság - Az erdőgazdaságoknál is beváltak a Guntamatic apríték és pellet kazánjai

A biomassza alapú fűtési rendszerek egyre elterjedtebbek hazánkban is. A tűzifa, a pellet és az apríték is növekvő népszerűséggel bír, így nem meglepő, hogy napjainkra számos vállalat és család dönt biomassza kazánok üzemeltetése mellett. Az osztrák gyártmányú Guntamatic berendezések széles választékban kínálnak megoldást a kisebb és nagyobb partnerek igényeire egyaránt. A hazai forgalmazó partnerei között olyan cégeket is találunk, mint a Zalaerdő Zrt. vagy a Bakonyerdő Zrt., amelyek apríték és pellet kazánokat is üzemeltetnek többek között vadászházban, csemetekertben is. A Guntamatic kínálatáról és a kazánok üzemeltetéséről az Ökovalentia Kft. ügyvezetőjével, Boronkai Miklóssal beszélgettünk.Tovább >>>

<< < 18.933333333333. / 30. oldal > >>