Boglárka napja
A megfelelő irányú fejlesztésekkel és támogatásokkal akár 15 ezer fővel emelkedhetne a magán-erdőgazdaságoknál foglalkoztatottak száma, az eddig kihasználatlan területek bevonásával pedig az erdészettel foglalkozó cégek is növekvő bevételre tehetnének szert – derült ki a 2030-ig szóló nemzeti erdőstratégia tervezetéből. Mindehhez azonban a vállalkozások fejlesztésére, tőkeerejük növelésére és a jogszabályi környezet javítására is szükség van.Tovább >>>
A Schweighofer osztrák fafeldolgozó cég termékei forgalmazásának leállítását kéri a romániai piacon is jelen lévő barkácsáruházaktól egy környezetvédelmi aktivista, aki online petíciót indított a cél érdekében.
Tovább >>>Zivataros, ám így is izgalmas volt a STIHL Timbersports Nemzeti Bajnokság május 4-én, Biatorbágyon, amelyet az idei évben a STIHL családi napjával kötöttek össze. A rendezvényen bemutatkozott a klasszikus fakitermelő versenyszéria magyar válogatott csapata, volt ugrálóvár, gyermekelőadás és sok más program, az igazi érdekesség azonban a sportfavágók összecsapása volt. Erdő-Mező Videó a dobogósok nyilatkozataival.Tovább >>>
A Vadászati törvény módosítása és annak készülő végrehajtási rendelete jelentős mértékben javít a hivatásos vadászok helyzetén – tájékoztatott dr. Jámbor László, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke. Az OMVK megyei Területi Szervezetei hivatásos vadász alelnökeinek értekezletén – amelyet az Hivatásos Vadászok Országos Szakmai Versenyével egy időben június 17-én tartottak a Balaton-Felvidéki Erdészeti Erdei Iskolában – elhangzott az is: a vadászati vezetőknek és az érdekképviseletnek nagy a felelőssége abban, hogy pontos és hiteles információk lássanak napvilágot az új jogszabályi környezetről. Így a vadászokat és vadgazdálkodókat nem érhetik meglepetésként az újonnan hatályba lépő rendelkezések és a feleslegesen riadalmat keltő, alaptalan híreszteléseknek is elejét lehet venni.Tovább >>>
118 év után ismét Háromszéken tartotta ünnepi közgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület, amely Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezete. Az eseményen több mint ezer erdész és jeles közéleti személyiség vett részt, a jubileumi vándorgyűlés díszmeghívottja Áder János, köztársasági elnök volt. Az Erdélyi Magyar Televízió videós összefoglalója.Tovább >>>
Az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén részt vett a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Győrffy Balázs is, aki méltatta a NAK stratégiai partnerének számító egyesületet és annak kiemelkedő alapítóját is.Tovább >>>
Június 22-én elveszítette az FSC CoC fenntarthatósági tanúsítványt a Holzindustrie Schweighofer. A Forest Stewardship Council közleményéből kiderül, a minősítés visszavonására azt követően került sor, hogy a tanúsítványt kibocsátó Quality Austria nevű cég kibocsátói engedélyét május 29-én felfüggesztették.Tovább >>>
Leleplezték Bedő Albert, a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület egyik alapítójának emléktábláját az egyesület vándorgyűlésén a székelyföldi Sepsikőröspatakhoz tartozó kálnoki temetőben.Tovább >>>
Ezer Kárpát-medencei magyar erdész részvételével kezdte meg 147. Vándorgyűlését Székelyföldön az Országos Erdészeti Egyesület (OEE). A három napos rendezvénysorozat mai programjaként ünnepi közgyűlésen tisztelegtek az elmúlt 150 év erdészeinek értékteremtő tevékenysége előtt az egyesületi tagok. Magyarország egyik legrégebbi, folyamatosan működő szakmai civil szervezetének jubileumán együtt ünnepelt és beszédet mondott – többek között – Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, Győrffy Balázs a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke, valamint Zambó Péter, az egyesület elnöke.Tovább >>>
Semjén Zsolt szerint el kell utasítani az erdővel kapcsolatos szélsőséges nézeteket. A miniszterelnök-helyettes Sepsikőröspatakon a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlésén - melynek díszvendége Áder János köztársasági elnök - fejtette ki az erdőgazdálkodással kapcsolatos nézeteit.Tovább >>>
A magyar erdészek már másfélszáz éve felismerték: az erdő védendő érték, egy nemzet pótolhatatlan vagyona - mondta Áder János köztársasági elnök a 150 éves Országos Erdészeti Egyesület sepsikőröspataki ünnepi vándorgyűlését köszöntő beszédében csütörtökön.Tovább >>>
A Marcali Rendőrkapitányság vádat emel kiskorú veszélyeztetése és lopás miatt három somogyszentpáli lakos ellen. Az apa és két fia 2016. január 1. és 2016. március 15. közötti időszakban két somogyszentpáli erdőből több alkalommal majdnem 5 köbméter mennyiségű élő akácfát vágott kis és lopott el.Tovább >>>
Egyre nagyobb problémát okoz az erdészeteknek a bálványfa. A hathatós védekezés elsősorban vegyszerekkel lenne megoldható, ám ez költséges és környezetterhelő is egyben. Egész Somogyban elterjedt már a bálványfa.Tovább >>>
Nemzetközi szaktekintélynek számító erdőmester oktatja két héten át az oroszhegyi favágókat. Luigi Frigerio mester először jár Hargita megyében, Székelyföldön viszont visszatérő vendégnek számít, hisz a Mikes gróf család, no meg egy svájci település, Celerina önkormányzatának jóvoltából már ötödik éve tanítja a Kovászna megyei favágókat. A két hetes oroszhegyi képzésen is a modern technikák és eszközök használata mellett a munka- és erdővédelmi szabályokra esik a hangsúly.Tovább >>>