Elza napja
Immár ötödik alkalommal várta a fakitermelőket az Ipoly Erdő Zrt.-vel közös rendezésű térségi favágó megmérettetés Keszegen, amely egyben regionális válogatója is volt az országos Stihl fakitermelő versenynek.Tovább >>>
Javában zajlik az Interforst erdészeti kiállítás Münchenben, ahol szinte minden erdőgazdasággal foglalkozó cég jelen van. Az első napról korábban már mutattunk néhány képet, most itt a folytatás. John Deere harvester, Posch hasítógépek, Husqvarna és Stihl motorfűrészek, forwarderek, ágaprítók, vágófejek és sok más erdészeti gép és érdekesség.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium gyakorolja a tulajdonosi jogokat az állami erdőgazdaságok felett.Tovább >>>
Új, önjáró biomasszagyűjtő gépet fejlesztettek ki, melynek révén betakarítható lesz az erdészeti biomassza hulladék jelentős része, továbbá az energiaültetvények termése is. Az eszköz elterjedése jelentős zöldenergia-többletet eredményezhet a gazdaság számára. A projekt 2014. júniusában zárult, a teljes költségből 77,58 millió forintot az Európai Unió finanszírozott.Tovább >>>
Csatlakozik a kormány rezsicsökkentő programjához a VERGA Veszprém Erdőgazdaság Zrt. Augusztus utolsó napjáig az erdészet a jelenleg érvényes áraiból tíz százalék engedményt ad a tűzifa és a dolomitmurva árából.Tovább >>>
úlius 16-tól egészen 20-ig várja az erdőgazdálkodó, fakitermelő érdeklődőket az Interforst 2014 erdészeti kiállítás Münchenben. Ponsse, John Deere, Palfinger, Stihl, Ecolog, Komatsu és még sorolhatnánk a márkákat, hiszen erdészeti gépek bőven láthatók a németországi rendezvényen. Néhány képben megmutatjuk, milyen is az erdészeti kiállítás.Tovább >>>
Erre a kérdésre valószínűleg még a szakemberek sem tudják a választ a zsűriben, azt azonban már lehet tudni, hogy mi a szűkített lista. 7 erőgépnek van esélye elnyerni az Év Traktora 2015, míg 5-nek az Év Speciális Traktora 2015 címet. Nézzük, melyik ez a 12 traktor!Tovább >>>
Több erdészeti támogatás határideje lejár július 31-én, míg a fiatal erdők állományneveléséhez nyújtandó támogatások kifizetésének igénylése a támogatott tevékenység megvalósítását követően, legkésőbb 20 napon belül. Július végén jár le az alábbi erdészeti támogatások igénylése: erdőterületeket érintő tűzkárok megelőzéséhez nyújtandó támogatás, erdő-környezetvédelmi intézkedésekhez nyújtandó támogatás és erdőszerkezet átalakításához nyújtandó támogatás.Tovább >>>
Láncfűrészesek és fűkaszások gyűlnek össze július 25. és 27. között Bánkon. Nem érdemes kihagyni!Tovább >>>
A folyamatos erdőborítás megvalósításának ökológiai, konzervációbiológiai, közjóléti és természetvédelmi szempontú vizsgálata című TÁMOP-projekt keretében indított Silva Naturalis periodika harmadik kötete látott napvilágot a közelmúltban.Tovább >>>
Szerbiában egy nagyszerű erdészeti gépbemutató várta a helyi erdőgazdálkodó és fakitermelő érdeklődőket. A rendezvényen az új LKT 81 erdészeti vonszoló mutatkozott be, méghozzá viszonylag nehéz körülmények között. A legnépszerűbb videómegosztóra felkerült az erdészeti gépbemutató összefoglaló videója.Tovább >>>
A kaukázusi medvetalp (Heracleum mantegazzianum) a 19. század első felében dísznövényként volt jelen botanikus kertekben, de azokból kivadult, és utak menték, ártereken hamar megjelent.Tovább >>>
A Stihl Timbersports sportfavágó sorozatban mindössze három éve van magyar csapat, viszont teljesítményük nagyon rövid idő alatt komoly nemzetközi elismerést váltott ki. Nem véletlen, hogy hazánk volt az első kelet-közép-európai ország, amely világversenyt rendezhetett. A budai vár Oroszlános udvarában telt házas közönség előtt Juhász István képviselte a hazai színeket.Tovább >>>
Több fafaj már biztosan eltűnik a klímaváltozás hatására: a Bakonyerdő Zrt. vezérigazgató-helyettesét, Horváth Ivánt a Metropol kérdezte arról, hogy mi történik a magyar erdőkben.Tovább >>>