Martina napja
Húsz év alatt ötödére csökkent a fenyvesek területe Magyarországon, tavaly pedig a feketefenyő-állomány tizede elpusztult. A húsz évvel ezelőtti 2400 négyzetkilométerről mára mindössze 500 négyzetkilométerre csökkent hazánkban a fenyvesek területe, miközben az összes hazai erdő mérete nőtt – olvasható a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.Tovább >>>
A Vidékfejlesztési Program erdőtelepítést támogató pályázatának keretében újabb 221 kérelem támogatásáról hozott döntést az Agrárminisztérium. A most megítélt 7 milliárd forintos támogatást a nyertes pályázók erdőtelepítésre, valamint a fenntartási időszakhoz tartozó erdészeti szakfeladatokat ellátására fordíthatják. A kedvező módosítások újabb lendületet adtak az erdőtelepítéseknek.Tovább >>>
Orbán Viktor vasárnap ismertette a kormány nyolc pontos klímavédelmi akciótervét, ami a magyarországi erdősültség arányát is érinteni fogja, a tervek szerint ugyanis 2030-ra 27 százalékra emelik majd az erdők területét. A 888.hu az ellenzéki kritikákra reagálva készített interjút a fenntartható, természetes folyamatokra alapozott erdőgazdálkodást célul kitűző Pro Silva Hungaria elnökével, Horváth Iván erdőmérnökkel. Ányos Miklós cikke.Tovább >>>
Az erdősítéssel az ország erdővel és fával borított területét 2030-ra 27 százalékra akarják növelni, amihez 250 ezer hektár területet kell erdőművelés alá vonni. Ez új erdők telepítésével és természetes úton befásodott területek erdővé alakításával érhető el - közölte Dr. Nagy István agrárminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.Tovább >>>
Az Auto, Motor und Sport című német lap szerint a Mercedes idén májustól leállítja az X osztály forgalmazását. A Nissan Navara típuson alapuló platós modell pályafutásának azonban nem a konkurencia, vagy a sajtó kellemetlenkedése vet véget, hanem az a tény, hogy nem hozza az elvárt eladási számokat - számolt be az okokról a Totalcar.hu. Tovább >>>
Szinte már minden érintett tudja, hogy az erdőtelepítésre vonatkozó kifizetési kérelmet az egységes terület alapú kifizetési kérelemmel egy időben, minden év május 15-éig lehet benyújtani. Amit viszont nem tud mindenki, hogy ezt csak a véglegesen (jogerősen) bejegyzett erdőgazdálkodó nyújthatja be. Az erdojog.blog.hu jogi összefoglalója.
Tovább >>>Mintegy 11 ezer hektárnyi új erdő létrehozásához járulhat hozzá a közeljövőben a Vidékfejlesztési program, az eddig elnyert pályázatoknak köszönhetően az elmúlt években közel 6500 hektáron valósultak meg telepítések - írta a Magyar Nemzet szerdán.Tovább >>>
2020-ban már 12. alkalommal rendezik meg az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozatot az ágazat magyarországi fellegvárában. Várhatóan idén sem hiányozhatnak a szakmai eseményről a legmodernebb erdészeti gépek, faipari termékek, és a kutatás-fejlesztés képviselői.Tovább >>>
Január elsejétől Magyarországon a 95-ös oktánszámú benzin E-10-es jelöléssel, magasabb bioetanol-tartalommal kerül forgalomba. A STIHL szakértői elmondják, milyen hatással lesz ez a változás a benzinmotoros gépekre.Tovább >>>
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Az erdőtelepítési egységárak számításának háttere” címmel tartott előadást Schiberna Endre, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
A Magyarországon működő 400 csemetekertben idén több mint 152 millió facsemetét termeltek, ami azt jelenti, hogy a magyar erdészeti szaporítóanyag-termelés ki tudja elégíteni a belföldi erdőtelepítési igényeket - mondta az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Elindul az Országfásítási Program hétfőn, a most kezdődő ültetési szezonban az állami erdőgazdaságok saját területeiken több mint 550 hektár új erdőt telepítenek, ehhez kétmillió facsemetét és csaknem 100 tonna makkot használnak fel - közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel.Tovább >>>
Az erdészeti és energetikai szaporítóanyag-termelés fejlesztésnek fontosságára hívta fel a figyelmet Zambó Péter földügyekért felelős államtitkár az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács küldöttgyűlésén a budapesti Erdészeti Információs Központban.Tovább >>>
Megjelent a Vidékfejlesztési Program „Erdősítés támogatása” című felhívásának módosítása, mely megemelt támogatással és további jelentős kedvezményekkel kívánja ösztönözni a gazdálkodók erdőtelepítési beruházásait.Tovább >>>
A Közös Agrárpolitika jövőjének alakítása, valamint erdészeti kérdések voltak a főbb témák a Visegrádi Együttműködés agrárminisztereinek Bulgáriával, Horvátországgal, Szlovéniával és Romániával kibővített prágai találkozásán, amelyen az Európai Unió Tanácsának elnökségét adó Finnország is részt vett - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.Tovább >>>