Fókuszban az agrár-erdészet I. – Termeljünk együtt a természettel!

Az agroerdészeti rendszerek lényege, hogy saját felhasználásra akár kisebb dimenziójú faanyag megtermelésével (a képen karámfa) önellátásra rendezkedhetnek be vele a gazdák, amely jelentős költségcsökkentő lehetőség

A talajok termőképességének védelme, a talaj mint természeti erőforrás fenntartható használata hívta újra életre az agroerdészet több ezer éves hagyományokon alapuló rendszereit.

A talaj mint termelőeszköz

Sem fenntartható mezőgazdaság, sem egészséges élelmiszer nincs egészséges talajok nélkül. A talajok termőképességének védelme, a talaj mint természeti erőforrás fenntartható használata hívta újra életre az agroerdészet több ezer éves hagyományokon alapuló rendszereit. Az erdő az elmúlt több ezer évben kialakította maga alatt azokat a jellegzetes erdőtalajokat, amelyek magas humusztartalmuk, kedvező szerkezeti tulajdonságaik miatt a legtermékenyebb talajaink közé tartoznak, és amely talajok ma a mezőgazdaság legfontosabb termelőeszközeként védelemre, ápolásra, sok esetben megújításra szorulnak. Meg kell akadályozni a talajok kimerülését. Az anyagkörforgalomban kiemelt figyelmet kell fordítani a talaj-növény kapcsolatnak. Kulcsmondat: a talaj táplálja a növényt, mely táplálja a talajt. Ha tartósan kívánjuk kielégíteni élelmiszer-szükségleteinket, ráadásul mindezt lehetőség szerint minőségi alapanyagból kiindulva, akkor meg kell tanulnunk megfelelően táplálni a földalatti ökoszisztémát, annak károsítása nélkül. A fákat újra vissza kell vinnünk a szántókra ahhoz, hogy azok jótékony hatásait kifejtve hosszú távon biztosítsák a talaj szervesanyag-tartalmát, de egyúttal megvédjék a talajt a lemosódástól, szabályozzák a vízháztartást, kedvezőbb mikroklímát alakítsanak ki, és életfeltételt biztosítsanak egy sor élőlénynek. Az agrár- és erdészeti rendszerek egyesítése azonban nem csak ökológiai szempontból, hanem gazdasági oldalról is figyelmet érdemel, hiszen ha hosszabb távon elemezzük az együttes haszonvételeket, költségeket, versenyképes termelési módot kapunk.

Agroerdészeti rendszerek alatt olyan földhasználati rendszerek és technológiák gyűjtőfogalmát értjük, amelyben erdei fás növényeket különböző térbeli vagy időbeni sorrendben együtt alkalmaznak szántóföldi kultúrákkal, illetve legelőgazdálkodással, valamint állattartással azonos földhasználati egységen belül. A rendszer tagjai között kölcsönhatások lépnek fel, amely révén ökológiai vagy gazdasági előnyök keletkeznek.

A madárcseresznye az egyik legkedveltebb faja az agroerdészeti rendszereknek, mivel szabad állásban gyorsan nő (a képen látható példány 6 éves), értékes fát ad, lehulló gyümölcsét az állatok szívesen fogyasztják

A madárcseresznye az egyik legkedveltebb faja az agroerdészeti rendszereknek, mivel szabad állásban gyorsan nő (a képen látható példány 6 éves), értékes fát ad, lehulló gyümölcsét az állatok szívesen fogyasztják

Európában az ipari forradalom előtti földhasználati rendszerek mindegyike agrár-erdészeti rendszernek volt tekinthető. Ezt követően a fokozott gépesítés hatására egyre inkább elkülönült a termény, az állati termék és a faanyag előállítása. A terület többcélú hasznosítása visszaszorult azokra a vidékekre, ahol a termelést valamely környezeti tényező korlátozta. Ilyen korlátozó tényező volt a hideg – északi és alpesi területek –, a szárazság – mediterrán területek –, illetve az elaprózott birtokméret – Spanyolország, Olaszország, Dél- és Közép-Németország, vagy éppen Magyarország egyes kistérségének területei.

Rövid történeti összefoglaló

A mezőgazdasági termelés gyakran erdős területeken, erdei tisztásokon indult el, kihasználva a talaj magas termőképességét. A fás területeken végzett legeltetés során az állatok által elhullajtott ürülék fokozta a talaj tápanyag-szolgáltató képességét, és ezáltal a növények hozamát. Az erdő, illetve annak lombja, gallya és termése akkor is takarmányként szolgált, amikor a legelők fűhozama nem volt elérhető – nyári szárazság, vagy téli hótakaró következtében. Különösen a tölgy-, bükk- és kőrisfajok voltak értékesek.

Szőlőtőkék és támrendszerként hasznosításra kerülő barkóca berkenye együttes telepítése és nevelése ősi gyakorlathoz nyúl vissza

Szőlőtőkék és támrendszerként hasznosításra kerülő barkóca berkenye együttes telepítése és nevelése ősi gyakorlathoz nyúl vissza

A mikroklímát befolyásoló hatás az egyik legjelentősebb az agroerdészet számos előnyéből, ezért is terjedtek el ezek a forró és száraz nyárral jellemezhető Mediterrán térségben. Az agroerdészeti rendszerek alkalmazásával jelentősen javulnak a mikroklimatikus tényezők. Az enyhébb sugárzás és a magasabb relatív páratartalom következtében csökken a légköri aszály mértéke, az árnyékot élvezi az állatállomány, a fák párologtatása is hozzájárul az átlaghőmérséklet csökkenéséhez. A

Mediterrán térségben a rendszer szerves része volt ugyanakkor a pásztoroló állattartás is. Döntően kecskét és juhot tartottak, mert a szarvasmarhánál kevesebb és silányabb takarmánnyal is beérte, valamint a kecske és juh harapta a növényzetet, ezáltal kevésbe károsította azt, mint a szarvasmarha, amely speciális legelése révén a nyelvével tépi, felfelé rángatja a gyeptakarót.

Közép- és Nyugat-Európában az agroerdészeti rendszerek fő állatfaja a sertés volt, mivel hatékonyan tudta hasznosítani a tölgy- és bükkerdők időszakonként előforduló tömeges makktermését, abban az időszakban, amikor a faanyag még nem számított jelentős bevételi forrásnak. A sertés mellett esetenként kérődzők legeltetése is folyt az erdőkben. A túllegeltetés hatásait már Mária Terézia is felismerte, aki már 1769-ban megtiltotta a kecskék legeltetését az erdőkben, lévén, hogy akadályozták azok megújulását, és hozzájárultak a talaj tömörödéséhez, károsodásához. Mivel a szarvasmarha eltérő legelésmódja révén kisebb károkat okozott, így rá a tiltó rendelkezés nem vonatkozott.

A rendszerek visszaszorulása a 20. századi intenzív gépesítés és műtrágyahasználat elterjedésével – nem volt már szükség a direkt szerves trágyára – felgyorsult. Ezek a változások a termelékenység növelését hozták magukkal, de ezzel párhuzamosan jelentősen visszaszorult a tájhasználat változatossága. A szántók között, illetve azok szélein elhelyezkedő fák a művelést akadályozó tényezőkké váltak. A cél a minél nagyobb táblák kialakítása lett.

Az agroerdészeti rendszerek leépülése különösen Európa nyugati és középső régióiban volt jelentős, a Földközi-tenger vidékét kevésbé érintette. A rendszerekkel együtt elveszett az azok fenntartásához szükséges évszázadok, évezredek alatt kialakult szemlélet, tapasztalat, tudásbázis is.

Önerdősült terület megfelelő alap lehet agroerdészeti rendszer kialakításához. Egyes egyedek eltávolításával és mások betelepítésével, az állomány tudatos kiegészítésével gyorsan célt lehet érni.

Önerdősült terület megfelelő alap lehet agroerdészeti rendszer kialakításához. Egyes egyedek eltávolításával és mások betelepítésével, az állomány tudatos kiegészítésével gyorsan célt lehet érni.

Az agroerdészeti rendszerek felszámolása magával hozta a fokozódó környezetvédelmi problémákat, mint például a talajtömörödés, az erózió, a defláció, a tápanyagok kimosódása, a szén-dioxid-kibocsátás fokozódása és a biodiverzitás csökkenése. A természetes ellenségek életterének beszűkülésével a növényi károsítók is nagyobb életteret nyertek, így a drágább növényvédelem és a nagyobb vegyszerhasználat környezetterhelő hatása révén közvetve és közvetlenül is fokozta a gondokat.

Az egyre környezettudatosabb lakosság nyomásgyakorlásának is köszönhető, hogy mind az agrárpolitikában, mind a mezőgazdasági termelők szemléletében komoly változás következett be az utóbbi években. Elfogadottá vált, hogy a vidék nemcsak a mezőgazdasági termelést szolgálja, hanem biológiai és társadalmi élettérként is funkcionál. Ennek eredménye, hogy jónéhány gazda felismerve az agárerdészeti rendszerek előnyeit, saját termőföldjének védelme érdekében, saját egészsége megóvása okán és egy több örömforrást nyújtó, boldogabb munkahely kialakítása céljából, újra feltalálta ezt az ősi termelési módot.

Az agroerdészeti rendszerek áttekintése

A fafajok közül a tölgyek, kőrisek és a vadgyümölcsök szerepe jelentős. A tölgyesek és az állattartás kapcsolata (sertések makkoltatása) Délnyugat-Európára jellemző, de élő működő gyakorlata is megfigyelhető még Szerbiában és Horvátországban, ahol az erdészek kiegészítő jövedelem forrása az állattartás ezen módja. A vadgyümölcsök (berkenyefélék, vadcseresznye, diófélék) gyors növekedésükkel, értékes faanyagukkal és viszonylag korai termésképzésükkel tűnnek ki. A szórványgyümölcsösök szerepe Görögországban még ma is jelentős. A dió, a mandula, az eperfa az olajfa, a szentjánoskenyérfa és a füge a leggyakoribb gyümölcstermő növények. Alattuk kukoricát, dohányt, szőlőt, zöldségféléket és lucernát termesztenek (1. táblázat).

agroerdeszet_tabl_1

A művelés hatására fokozottabban elkülönül a növények gyökérzete, a fák gyökerei az intenzív sorközi talajművelés hatására lefelé fejlődnek, így kevésbé jelentenek tápanyag- és nedvességkonkurenciát a szántóföldi növényeknek. A konkurencia szabályozásának másik módja a koronaalakító metszés és ágnyesés, amivel egyrészről a talajfelszíni direkt árnyékolás és a terméskiesés csökkenthető, másrészt ezzel biztosítható az ágtiszta, egyenes, hengeres elágazásmentes ipari célra is alkalmas nagy értékű rönk kialakulása is.

Angliai és franciaországi elemzések alapján az agroerdészeti rendszer produktuma akár 20-30 %-kal lehet magasabb a monokultúrás termesztéshez képest (2. táblázat).

agroerdeszet_tabl_2

Az Egyesült Királyságban a szórványgyümölcsösöket az álltatenyésztéssel kapcsolják össze, javítva ezáltal az állat komfortérzetét, magasabb értékű és jobb minőségű terméket előállítva. Ilyen lehet például az „erdei tojás” a fák között szabadtartású tyúkoktól. A tyúkok a kártevők gyérítésével magas fehérjetartalmú táplálékhoz jutnak és a lehullott, beteg gyümölcs elfogyasztásával akár növény-egészségügyi hasznot is hajthatnak. Mivel ennek nagy hagyománya van a szigetországban, mint kulturális örökség fenntartásaként is tekintenek rá.

Az agroerdészeti rendszerek közé sorolhatók a mezővédő erdősávok is. Bár itt a fák, a termesztett növények és a tartott állatok között csak lazább kapcsolat áll fenn az előzőleg bemutatott rendszerekkel szemben, a szél erejének csökkentése közvetve kihat a mezővédő erdősáv mellett vetett növények, vagy tartott állatok életkörülményeire is, esetenként jelentősen javítva azokat. A táblák között futó sövények és mezővédő erdősávok szövevényeként, az egész terület agroerdészeti tájként, ökológiai folyósok rendszereként fogható fel. A tavasszal gyakori erős szél és a laza homoktalajokon ezzel párhuzamosan jelentkező homokverés miatt a mezővédő erdősávoknak Magyarországon is nagy jelentősége van. Átlagosan végső famagasságuk 20-25-szeresére terjed ki a „mezővédő” funkciójuk. Emellett táplálkozó- és élőhelyet biztosítanak a hasznos szervezeteknek, a károsítók természetes ellenségeinek is, csökkentve a növényvédelem költségeit, illetve javítva annak hatékonyságát. Egyúttal kiváló vadbúvóhelyet is szolgáltatnak, ezáltal a nagyüzemi táblák közé ékelődve lehetőséget teremtenek az apróvad-gazdálkodás (fácán, fogoly, mezei nyúl) alapjainak megteremtéséhez.

Az agroerdészeti rendszerek lényege, hogy saját felhasználásra akár kisebb dimenziójú faanyag megtermelésével (a képen karámfa) önellátásra rendezkedhetnek be vele a gazdák, amely jelentős költségcsökkentő lehetőség

Az agroerdészeti rendszerek lényege, hogy saját felhasználásra akár kisebb dimenziójú faanyag megtermelésével (a képen karámfa) önellátásra rendezkedhetnek be vele a gazdák, amely jelentős költségcsökkentő lehetőség

A vízfolyások mentén elhelyezkedő rendszerek, mint pufferzónák szintén nagy jelentőséggel bírnak. Az erdőgazdálkodás, amennyiben nemcsak a faanyag hasznosítására fókuszál, hanem az ott jelenlévő egyéb növények vagy a fák termésének felhasználását is magába foglalja, szintén agroerdészeti rendszernek tekinthető. Ezeket az egyéb növényeket, terméseket gyógyászati, étkezési, vagy dekorációs célokra is fel lehet használni. A gyógynövények, vadon termő bogyós gyümölcsűek mellett, az erdei gombák szerepe is jelentős. A szarvasgombafajok, például a fekete szarvasgomba termesztésének ez az egyedüli módja, lévén, hogy jellemzően tölgyekkel és a közönséges mogyoróval él szimbiózisban. Termesztése különösen Spanyolországban, Görögországban és Olaszországban elterjedt, de Magyarországon is létesültek már ültetvények. A többi gombafaj is jelentős mellékjövedelmet biztosíthat, különösen akkor, ha a gyűjtést összekötjük a feldolgozással, szárítással.

Az agroerdészeti rendszerek előnyei

Az agroerdészeti rendszerekben 100-200 db/ha törzsszámmal 20-30 év alatt akár 5-6 méter magas, ágtiszta törzset nevelhetünk olyan ritka nemes lombos fafajokból is (barkóca berkenye, vadcseresznye), amelyek faanyaga egyre ritkább kincs, emiatt keresett, exkluzív terméket ad.

Az agroerdészeti rendszerek amellett, hogy a biodiverzitás növelését szolgálják, a talajvédelem szempontjából is kiemelt jelentőségűek. Védenek az eróziótól, deflációtól. Emellett az erdei tűzvédelemben is szerepük lehet, hiszen egy heterogén állomány kevésbé kitett a tűzkároknak. Továbbá elősegítik a vízminőség javítást és a szén-dioxid-megkötést is.

Folyamatosan, egyre szélesebb körben terjednek el ezek a rendszerek. A természet és tájjellegű gazdálkodásnak azonban nem szabad a termelők bevételcsökkenésével együtt járnia. Cél a multifunkcionális földhasználat. Mivel a fák életciklusa hosszú, így a teljes rendszer költségelemzésénél is évtizedeket, vagy akár egy évszázadot kell alapul venni.

Az Egyesült Királyságban az alföldi területeken végzett számítások szerint a fátlan legelővel szemben a magas kőrises legelő 15 %-kal nagyobb termelési értéket biztosított, a járulékos hasznok mellett azáltal is, hogy tíz év átlagában a fa értékesítési ára gyorsabban nőtt (átlag 25 %), mint a legeltetett juhok valamennyi termékének értékesítési árai (átlag 1 %).

A növények egymásra is hatással vannak. A megfelelő agroerdészeti rendszerekben fellépő kölcsönhatások következtében az egyes növények hozama magasabb, mint a külön-külön termesztetteké. Spanyolországban, Franciaországban ésHollandiában végzett kísérletek eredményei szerint a lombhullató fák közé vetett őszi vetésű növények esetében volt a leginkább kihasználható ez az előny. A legnagyobb bevétel értékes faanyagú fák (dió), vagy gyorsan növő fafajok, fajták (nemesnyár) alkalmazásával érhető el. Ez a rendszer Hollandiában azért is népszerű, mert a szántók ára európai viszonylatban is kiemelten magas, míg az erdők jelentősen alacsonyabb értéket képviselnek. A két rendszer ötvözésével az értékes szántókon is termelhető jelentősebb mennyiségű faanyag.

A mezőgazdasági területek közé ékelődött erdőfoltok (a képen látható 200 évnél idősebb molyhos tölgyes) a benne lévő faanyagnál lényegesebb nagyobb hasznot hajtanak legelőként, élőhelyként, mikroklíma alakítóként a tulajdonos számára

A mezőgazdasági területek közé ékelődött erdőfoltok (a képen látható 200 évnél idősebb molyhos tölgyes) a benne lévő faanyagnál lényegesebb nagyobb hasznot hajtanak legelőként, élőhelyként, mikroklíma alakítóként a tulajdonos számára

Az agroerdészeti rendszerekben a melléktermékek is jól hasznosíthatók. A fák alacsonyabb ágainak levágása az állattenyésztés számára jelentős takarmánybázist képvisel az ínségesebb időszakokban. A koronaalakító metszés és takarmányozás összekapcsolásával gyakorlatilag a fák minden része hasznosul.

A mezővédő erdősávok a vándorló állatok, különös tekintettel a madarak számára is biztosítják az ökológiai folyosókat keresztül egész Európán, mintegy kiegészítve a Natura 2000 hálózatot. Ez különösen ott fontos, ahol a szántóföldi növénytermesztés előtérbe kerülésével az erdők egy, vagy nagy részét kivágták, és a meglévő erdők túl nagy távolságra kerültek egymástól ahhoz, hogy a bennük élő populációk természetes szaporodási közösségeket alkothassanak.

A több mélységben elhelyezkedő gyökerek garanciát jelentenek arra, hogy a tisztán mezőgazdasági rendszerekkel szemben, itt jóval kevesebb tápanyag fog kimosódni. A mediterrán területeken a laza talajú legelőkre ültetett cseresznyefákkal tudták mérsékelni a nitrátkimosódást. Svájci mérések szerint az agroerdészeti rendszerekből 46 százalékkal kevesebb nitrát mosódik ki, mint a tisztán szántóföldi növénytermesztésből.

A fák elérik, felszínre hozzák és hasznosítják a talaj mélyebb rétegeiben lévő tápanyagokat is. A rendszerben előforduló pillangósok pedig a nitrogénmegkötésben és -hasznosításban játszanak komoly szerepet. A pillangós növények különösen a fiatal fák növekedését fokozták. A felvett tápanyagok a növényi szármaradványokkal, a falevelekkel a talajra, annak felsőbb rétegeibe kerülnek, így hozzáférhetővé válnak a sekélyebben gyökerező fajok számára is. A tápanyagok felhalmozódásának eredményeképp hosszabb távon javul a talajtermékenység és a talajszerkezet is.

A fák szén-dioxid-raktárként is működnek, akár évtizedekre magukba építve a szenet. A másik fontos szénraktár a talaj, amely a termékenység fokozódásával, humusztartalma növekedésével szintén egyre több szenet képes raktározni. Mivel a fák közvetlen környezetében nincs talajművelés, a bolygatás hiányából adódóan további szén megkötésére is lehetőség nyílik. Az agroerdészeti rendszerek növelésével az ipari szén-dioxid-kvóták további részének lekötése is lehetővé válik, amely plusz bevételeket jelenthet a gazdálkodók számára.

Az agroerdészeti rendszerek hazai bevezetésének lehetőségei

Amikor egy táj képe egészséget sugároz, jó esély van arra, hogy terménye is egészséges azaz, hogy az agrár-ökoszisztéma tartós és gyümölcsöző. Feltételezhető, hogy vize tiszta, otthont ad nagy mennyiségű élő szervezetnek, így változatos és biomasszában gazdag. Így ez adja meg az egyensúlyt az egészség, az élelmiszer és az energia körforgásában. Megfogalmazható, hogy egy jól komponált étel az egészséges tájképpel kezdődik. Ha mi élő, egészséges talajon termesztjük az élelmiszert, akkor az tartalmazza az összes szükséges tápanyagot! Nem kell majd javítani a minőségét.

A változatos összetételű táj a szemnek is szebb látvány, amely alapja lehet az ökoturizmusnak, egy élhetőbb, egészségesebb környezetnek

A változatos összetételű táj a szemnek is szebb látvány, amely alapja lehet az ökoturizmusnak, egy élhetőbb, egészségesebb környezetnek

Magyarország stratégiai érdeke, hogy erdősültsége elérje a 25-27 %-os összborítottságot. A folyamat agroerdészeti rendszerek kialakításával jelentősen gyorsítható. Jelenleg 700.000 ha-ra tehető a gyenge termőhelyi adottságú és gyenge termőképességű szántóterület, amelyen nem lehet eredményesen szántóföldi növénytermesztést folytatni. Emellett 100.000 ha alacsony biodiverzitással rendelkező gyepterület is bevonható a rendszerbe.

A védőfunkcióval (talaj, víz, település) rendelkező erdők 225.862 hektárt tesznek ki, amely a teljes erdőterület 12,6 %-a. Területük további növelése több szempontból is kívánatos. Ha agroerdészeti rendszert kívánunk létesíteni először a fő hasznosítási célt kell meghatározni.

Inkább az állattenyésztés által hasznosított kultúrák:
• fás legelők,
• extenzív, kaszált gyümölcsösök,
• legelőerdők,
• erdészeti célú telepítések legeltetése (pl. karácsonyfa kultúrák),
• fasorok,
• élősövények és erdősávok,
• az erdeilomb-takarmányozáshoz használt fák.

Inkább a növénytermesztés által hasznosított kultúrák:
• szántóterületeken található szoliterek,
• extenzív vadgyümölcsös sövények,
• mezővédő erdősávok,
• magassági szintvonalak mentén kivitelezett fásítások,
• fasor közteskultúrák (minőségi faanyagtermelés szempontjából különösen fontosak).

Lehetséges a két rendszer kombinálása is, a telepítést követő néhány évben – amíg a fák árnyékoló hatása kicsi – a növénytermesztést szolgálja a rendszer, majd a koronavetület növekedésével a 4-6. évtől kezdődően az állattenyésztés profitál a rendszerből, de ismert az árnyékot igénylő gyógy- és aromanövények termesztési lehetősége is. Magyarországon azonban az állattenyésztés visszaszorulásával a növénytermesztési rendszerek megvalósítása ígéretesebbnek tűnik.
A bevált rendszerek közül az alábbiak adaptálása kecsegtet leginkább sikerrel:
• dióültetvények (fa és termés hasznosítása), kukorica, napraforgó, búza, szőlő, illetve lucerna közteskultúrával,
• gyümölcsösök szőlő vagy zöldség közteskultúrával,
• magányos fák (szoliterek) szántóföldi területeken,
• méhészetileg is hasznosítható rövid vágásfordulójú energetikai faültetvények mézelő közteskultúrákkal,
• fokgazdálkodás,
• agroerdészeti rendszerek alkalmazása vízgyűjtő területeken,
• agroerdészeti rendszerek alkalmazása tűzveszélyes területeken.

Felhasznált irodalom
Dupraz C., Burgess P.J., Gavaland A., Graves A.R., Herzog F., Incoll L.D., Jackson N., Keesman K., Lawson G., Lecomte I., Mantzanas K., Mayus M., Palma J., Papanastasis V., Paris P., Pilbeam D.J., Reisner Y., van Noordwijk M., Vincent G., van der Werf W. 2005. SAFE (Silvoarable Agroforestry for Europe) Synthesis report. SAFE project (August 2001 – January 2005) http://www.ensam.inra.fr/safe/english/results/finalreport/SAFE%20Fourth%20Year%20Annual%20Report%20Volume%201.pdf
Mosquera-Losada M.R., Moreno G., Pardini A., McAdam J.H., Papanastasis V., Burgess P.J., Lamersdorf N., Castro M., Liagre F., Rigueiro-Rodríguez A. 2012. Past, Present and Future of Agroforestry Systems in Europe in: Nair P.K.R., Garrity D. (eds.), Agroforestry – The Future of Global Land Use. Advances in Agroforestry Springer Science+Business Media. Dordrecht. 285-312.

Fotó: Dr. Borovics Attila (A felvételek 2015 áprilisában, Délnyugat-Franciaországban készültek.)

Dr. Borovics Attila
Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ, Erdészeti Tudományos Intézet Sárvár
Dr. Gyuricza Csaba
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, Budapest

A cikk az Agrofórum Szaklap novemberi lapszámának Fókuszban rovatában jelent meg.Előfizetés az Agrofórum Szaklapra >>>

(Agrofórum Online)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?