Melinda napja
Szinte helyi, valkói győzelemmel zárult a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulója Gödöllőn, június 1-jén, ahol a napos percek és az esős időszakok váltották egymást. Ha nem is volt tökéletes az időjárás, lehetett volna sokkal rosszabb is, így végül szerencsésnek tekinthető a helyzet, hogy sem felfüggeszteni, sem idő előtt befejezni nem kellett a versenyt a sok csapadék miatt.
A megnyitóra ezúttal 11 csapat sorakozott fel, köztük versenyen kívül két regionális bajnok, a Bajnai Erdészet - Alba Berkenye csapata, valamint a Bajnokok Bajnoka kupát egy héttel korábban elhódító Gemenc Zrt. gárdája. Bár a végső pontozásban ezek a négyesek már nem vehettek részt, hiszen a továbbjutásukat Császáron és Ásotthalmon kivívták, valójában a teljes mezőny előtt végeztek. A két legalacsonyabb pontszámot hozták össze 266-tal és 288-cal, ami a szeptemberi döntő magas színvonalát vetíti elő.