A fakitermelők első összecsapása - Helyi győzelem a STIHL dél-alföldi regionális favágó versenyén


Május elsején a Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejusson a szeptember 7-i országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot. Az időjárás ezúttal is kegyes volt a versenyzőkhöz és a szervezőkhöz, hiszen az előző napi esőre csak némi sár emlékeztetett, amire ugyanakkor nagyon oda kellett figyelni a favágás hevében. Baleset azonban ezúttal sem történt, így a verseny egyik kiemelt célját mindenképpen teljesítette: a munkabiztonság fejlesztését. A versenyt végül a helyi csapat, a főszervező által támogatott Csiszér-Gép Favágói nyerték meg.