Melánia napja
A behurcolt és invazív növények és állatok problémája a növényvédelem és a közegészségügy legfontosabb feladata közé tartozik. Az ökológia, botanika és zoológia alapkutatással foglalkozó szakemberei elsősorban e feladatok konkretizálásában munkálkodhatnak. A Magyar Tudományos Akadémia folyóirata, a Magyar Tudomány 2017 áprilisi számának fele tematikusan a behurcolt és invazív állatok és növények magyarországi helyzetével foglalkozik - hívta fel a figyelmet a Greenfo.hu.Tovább >>>
A magyar nemzeti parkok évente 3-4 milliárd forint állami támogatást kapnak, míg saját bevételeik mintegy 8-10 milliárd forintot tesznek ki - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, az április 22-én megrendezendő Föld napja alkalmából tartott sajtótájékoztatón.Tovább >>>
Az LMP-frakció arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza az erdőtörvény módosítását kezdeményező javaslatot, mert szerintük az visszalépést jelent a természetvédelemben és megnyitja az erdővagyon privatizációjának lehetőségét - mondta Sallai R. Benedek, az ellenzéki párt képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.Tovább >>>
Az erdőtörvény módosításának általános vitája hétfőn kezdődött el a Parlamentben, amely után hazánk három természetvédelmi szervezete közleményt adott ki, több kritikát is megfogalmazva. Szerintük ugyanis a változtatások természetvédelmi és közjóléti szempontból hátrányosak. Erre reagált hivatalosan az OEE és a MEGOSZ, utalva arra, hogy a tárgyalások és megbeszélések után pálfordulást következett be a zöldeknél. A WWF, az MTVSZ és az MME most újabb közleményt adott ki az erdészeti szakmai szervezetek véleményére reagálva.Tovább >>>
Ma indult a Parlamentben az erdőtörvény módosításának általános vitája. A hosszú előkészítés ellenére a három legnagyobb civil természetvédelmi szervezet, a WWF Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szerint a jelenlegi tervezet erdeink védelmi és közjóléti funkcióiban visszalépést fog előidézni.Tovább >>>
Az erdők óvásáról, a természet védelmének fontosságáról beszélt Áder János a lillafüredi Palotaszállóban, a Bükki Nemzeti Park megalakulásának negyvenedik évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen. Az eseményen Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter azt hangsúlyozta, hogy a táj védelme társadalmilag elfogadott közügy kell legyen, hiszen közös felelősség Magyarország zöldterületeinek védelme.Tovább >>>
A NATURA 2000 erdők kezeléséről, problémáiról, a biodiverzitás megőrzéséről tartott konferenciát a LifeinForest program részeként a WWF Magyarország, valamint partnerei. A terepi programokkal és poszter kiállítással is színesített szakmai rendezvényre sokan voltak kíváncsiak, a téma fontosságát bizonyítja, hogy a Soproni Egyetem konferenciaterme szinte teljesen megtelt magán erdőgazdálkodókkal, az állami erdőgazdaságok képviselőivel, természetvédelmi szakemberekkel, kutatókkal és hallgatókkal.Tovább >>>
Március 13-án, hétfőn rendezték meg a svájci támogatással létrejött, „Kárpáti erdeink kutatása” nevet viselő természetvédelmi célú projekt zárórendezvényét Visegrádon. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, az ELTE Biológiai Intézete, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület és a WWF Magyarország közös munkájaként olyan gyakorlati szempontból is fontos eredmények születtek, amelyek mind a természetvédelmi kezelések, mind az erdőgazdálkodás során felhasználhatók - különösképpen a Natura 2000 területeken. Tovább >>>
A WWF Magyarország március 13-án, Visegrádon rendezi meg "Az Erdei életközösségek védelmét megalapozó többcélú állapotértékelés a magyar Kárpátokban" című projekt záró konferenciáját. A rendezvényen szó lesz többek között az erdőállapot felmérésekről, a holtfához kötődő bogarak elterjedéséről, a madarak előfordulásáról és a denevérekről is.Tovább >>>
Milyen erdőt szeretnének a denevérek? És a madarak? Mi a holtfa szerepe az erdei életközösségekben? – minderre választ ad a WWF Magyarország új, YouTube-on ingyenesen elérhető E-kampusza. Az online előadások átfogó képet adnak az erdőhöz kötődő állatcsoportok (denevérek, rovarok, odúlakó madarak) jelenlegi helyzetéről, valamint védelmük és megóvásuk fenntartható módjairól. A felvételeket erdészeti szakirányú hallgatók számára, illetve biológiaórák kiegészítésére, színesítésére ajánljuk.Tovább >>>
Lehetővé tenné a hódok gyérítését a kormány. Ez derül ki a földművelésügyi miniszter tervezetéből, amely a védett állatokról szóló rendeletet módosítaná – értesült az Index. A tervezethez csatolt magyarázat szerint az eurázsiai hódok magyarországi állománya jelentősen megnőtt az utóbbi években, részben a természetes szaporodás, részben tudatos betelepítés miatt.Tovább >>>
Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a saját vagyonkezelésében lévő erdőkben folyó tevékenységek irányítására, osztályvezetői munkakörbe erdőmérnök végzettségű munkatársat keres.Tovább >>>
A WWF Magyarország és partnerei a LIFEinFORESTS című LIFE projekt részeként poszterpályázatot hirdetnek a Natura 2000 erdőkkel kapcsolatos kérdések és gyakorlatok témájában.Tovább >>>
Február végéig vadásznak a kormoránokra a Közép-Tisza mentén, a kiskörei erőműtől lefelé tartó Tisza-szakaszon. A madárcsapat a halak pusztításával százmilliós kárt okoz évente országosan.Tovább >>>
Miután a szlovén kormány az idén tíz farkas kilövését engedélyezte, amely az országban élő populáció mintegy ötödét teszi ki, civil szervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek, és petíciót nyújtottak be az alkotmánybírósághoz az állatok védelme érdekében - közölte szlovén közszolgálati televízió kedden.Tovább >>>