Bence napja
A természet egyik legcsodálatosabb áldása az erdő, amely körül vesz bennünket. Az erdőműveléssel foglalkozó emberiség évezredek óta megtanulta tisztelni és megbecsülni a természetet. Az erdők műveléséhez használt eszközök az elmúlt néhány évtizedben forradalmi átalakuláson estek át, ma már nem csak az erdészeti gumiabroncsozás és a gép alját védő páncélzat teszi igazi erdészeti géppé a traktort, hanem rengeteg speciális funkció, amely megkönnyíti és biztonságossá teszi az erdei munkát.Tovább >>>
Lázár János csütörtökön jelentette be, hogy a bürokráciacsökkentés jegyében a kormány több mint hetven állami, országos háttérintézmény, költségvetési szerv átszervezését, illetve megszüntetését tervezi. Azóta a lista is megvan, amelyben szerepel többek között az MVH, a NÉBIH és a NAIK is, amely az erdészeti ágazatot is érinti. A tervek szerint 2017. január 1-jétől, jogutóddal szűnne meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, míg a másik két intézmény jogutódja az irányító minisztérium lesz júliustól.Tovább >>>
Jóváhagyta a kormány a Vidékfejlesztési Program 2016-os éves fejlesztési keretét (ÉFK), amelynek eredményeképpen idén több mint 800 milliárd forint vidékfejlesztési forrásra pályázhatnak a gazdálkodók. A most rendelkezésre álló keretből a Miniszterelnökség 59 darab felhívás megjelentetését tervezi, amelyből 4 pályázat közbeszerzési eljárással kerül meghirdetésre.Tovább >>>
A fa drágulása miatt panaszkodnak a feldolgozók, akik emiatt már két alkalommal is bojkottálták az állami erdészet által szervezett versenytárgyalást. A Romsilva azzal védekezik, hogy a kikiáltási árat tavaly kormányhatározattal szabályozták, és azt csak hasonló jogszabállyal lehetne módosítani.Tovább >>>
A Scania történetének eddigi legnagyobb európai megrendelését kapta. A brit üzemeltető, az Eddie Stobart Limited vállalat, valamint társvállalatai, köztük az erdészeti szegmensben dolgozó A.W. Jenkinson Forest Products, több mint 2000 darab tehergépkocsit rendeltek meg.Tovább >>>
Az Erdő-Mező már korábban beszámolt arról, hogy az Erdészeti és Energetikai Szaporítóanyag Terméktanács egy faültetési akcióval egybekötött gyűjtést hirdetett meg a kárpátaljai magyarok megsegítése érdekében. A pontos célokról és az eddigi eredményekről a kitalálót, a terméktanács elnökét, Kárpáti Bélát kérdeztük.Tovább >>>
Motorfűrészek zúgása veri fel a napokban a Vas megyei Alsóerdőt: favágók dolgoznak egy tölgyesben. A fakitermelés alapvetően téli munka, mert ilyenkor alig van nedvkeringés a növényekben, és azok a növényi, állati kártevők is téli álmukat alusszák, amelyek tönkretehetnék az értékes faanyagot. A vaol.hu beszámolója.Tovább >>>
Napjaink fontos feladata lesz a vadászterületek határának a hatósági ajánlásnak megfelelő elfogadása, vagy a vadászterület határát módosító javaslat elkészítése. Ebben az aktusban a földtulajdonos személyesen, vagy meghatalmazás útján vehet részt.Tovább >>>
A 2015-ös STIHL Timbersports VB Juhász István szerint egy igazán őrült verseny volt. Ezt bizonyítja, hogy a magyar csapat eddigi legjobb időeredményével mindössze a 11. lett, de az is, hogy összesen négyszer döntöttek világcsúcsot, és annak is szemtanúja lehettünk, hogy világbajnok sportfavágó nem került be a legjobb 12 versenyző közé. Juhász István, Strubel József Dedi, Bozsó Zoltán, Bakó Norbert és Rittlinger Róbert mesélt a poznani élményeikből a Mátra Kupa alkalmával. Erdő-Mező Videó.Tovább >>>
A MEGOSZ a magánerdős közfoglalkoztatás életre hívásától folyamatosan nyomon kíséri és segíti annak működését, és mindent megtesz az érintett közfoglalkoztatók naprakész tájékoztatásáért. Ennek a folyamatnak volt fontos állomása a Szövetségünk által összehívott magánerdős közfoglalkoztatási rendezvény, amelyet 2016. január 12-én rendeztünk Budapesten, az Erdészeti Információs Központban.Tovább >>>
Fényes nappal érte medvetámadás Benedek Lukács panziótulajdonost Homoródfürdőn: egy sérült vadállat marcangolta össze a lábait. Három napot töltött a székelyudvarhelyi kórházban, majd megmutatta a támadás pontos helyét.Tovább >>>
Biomassza, gépesítés, agrár-szakképzés - többek között ezekkel a témákkal kapcsolatban is hallhatnak előadásokat, konferenciákat az érdeklődők a január 27. és 30. között zajló AGROmashEXPO és AgrárgépShow kiállítás alkalmával. A Hungexpo területén ezúttal is számos erdészeti gép várja majd a fakitermelőket, erdőgazdálkodókat, amelyeket később részletesen is bemutatunk.Tovább >>>
Az előző cikkben igyekeztem rávilágítani azokra a tényezőkre, amik a vadgazdálkodási célokat befolyásolják. A jelenlegi nagyvadgazdálkodási gyakorlat eszköztára nagyjából kimerül az állományapasztás lehetőségében, amivel vagy akar élni a gazdálkodó, vagy nem (HAJDU 2015/a). Meggyőződésem, hogy ha megoldást szeretnénk találni a kialakult, vélt vagy valós problémáinkra, akkor nem a meglévő módszereink között kell kutakodnunk. Ezért kezdjünk tiszta lappal, vizsgáljuk azokat a tényezőket, melyek az erdő-, mint élőhely együttes esetében a vadgazdálkodást meghatározhatják.Tovább >>>
Vajon hányan gondolják ezt így ma Magyarországon? Az Ünnepek alkalmával 2 hétig leállás volt nálunk. Nem néztünk e-maileket, kikapcsoltuk a telefont. Így bizony január 3-án, vasárnap délután meglehetősen borús hangulattal gondoltam az elkövetkező hétfői napra. Megint korán kell kelni, munka lesz, dolgozni kell. Tovább >>>
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője személyesen köszönte meg a segítséget annak az erdésznek, aki megtalálta eltűnt, idős falubelijét.Tovább >>>