Folytatódik a magánerdős közfoglalkoztatási program

A MEGOSZ a magánerdős közfoglalkoztatás életre hívásától folyamatosan nyomon kíséri és segíti annak működését, és mindent megtesz az érintett közfoglalkoztatók naprakész tájékoztatásáért. Ennek a folyamatnak volt fontos állomása a Szövetségünk által összehívott magánerdős közfoglalkoztatási rendezvény, amelyet 2016. január 12-én rendeztünk Budapesten, az Erdészeti Információs Központban.
Folytatódik a magánerdős közfoglalkoztatási program
Az eseményen több mint 70 fő vett részt, ami nagyjából a fele a jelenleg nyilvántartott magánerdős közfoglalkoztatóknak. Dr. Sárvári János a MEGOSZ ügyvezető elnöke felvezetőjében elmondta, hogy a 2011-ben megindult magánerdős közfoglalkoztatás rendkívül dinamikusan fejlődött az elmúlt 5 év alatt, hiszen mind a közfoglalkoztatók, mind a közfoglalkoztatottak számát tekintve mintegy tízszeres növekedés tapasztalható. Napjainkban 146 közfoglalkoztató 1617 főt alkalmaz a magánerdős közfoglalkoztatás keretében, és a kezdetektől napjainkig a magánerdős program mintegy 6 milliárd forintos támogatást kapott. Az elmúlt év végén többfelől is kaptunk információt arról, hogy az országos programok közül a magánerdőt kiemelik, és a hosszú időtartamú közfoglalkozatás keretében, a járási munkaügyi kirendeltségek hatáskörébe utalják. A Belügyminisztériummal ez ügyben számos rendkívül előremutató egyeztetést, konzultációt tartott a MEGOSZ, amelynek eredményeként a magánerdős közfoglalkoztatás 2016-ban sem szenved hátrányt a korábbi évekhez viszonyítva, és biztosított további folyamatos működése. Szulimán Zsolt a Belügyminisztérium illetékes osztályvezetője részletes és pontos előadást tartott a magánerdős közfoglalkoztatással kapcsolatban. Az előadás anyagát IDE kattintva olvashatják! Az előadást követően több mint egy órás konzultáció következett, amely során számos kérdést tettek fel a jelenlévő közfoglalkoztatók az eddigi ellenőrzési tapasztalatokra, a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzésekre, a 2016. évi közfoglalkoztatás megindítására és legfontosabb adminisztratív tudnivalóira vonatkozóan. A közfoglalkoztatás körébe tartozó közcélú erdészeti munkák meghatározása, szakmai indokokkal alátámasztott pontosítása témakörben abban egyeztek meg a jelenlévők, hogy az erre vonatkozó konkrét javaslatokat 2016. január 31-ig megküldik a MEGOSZ Titkárságára (1021 Budapest, budakeszi út 91., e-mailcím: megosz@mail.datanet.hu). Szövetségünk a beérkezett javaslatokat összegyűjti, egységesíti és kezdeményezi a BM felé azoknak, mint pontosításnak a megjelenítését a járási kirendeltségek számára később küldendő tájékoztatóban. Ezúton szeretnénk megköszönni a Belügyminisztérium rendkívül pozitív hozzáállását és támogatását a magánerdős közfoglalkoztatás ügyében, és külön köszönjük Szulimán Zsolt osztályvezető úrnak együttműködését és az ebben a témakörben nyújtott segítségét! Dr. Sárvári János ügyvezető elnök (MEGOSZ) erdomezolike