Melinda napja
Folynak a faápolási munkák hazánk zöldterületein, így megkérdeztük a STIHL szakemberét, hogy mely eszközöket ajánlja erre a területre.
Tovább >>>Az Európai Parlament elfogadta azt az új rendeletet, amely új célértékeket vezet be, egyebek mellett 2030-ra a vállaltnál 15 százalékkal nagyobb arányú szén-dioxid-elnyelést irányoz elő a gáz hosszú távú megkötésére és légkörből való kivonására - tájékoztatott az uniós parlement kedden.
Tovább >>>Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy Prof. Dr. Kosztka Miklós, nyugalmazott egyetemi tanár, Professzor Emeritus, az Erdőmérnöki Kar volt dékánja, a Geomatika és Mérnöki Létesítmények Intézet volt intézetigazgatója, méltósággal viselt, hosszú betegségét követően elhunyt. 2019. december 6-án lett volna 75 éves. A Soproni Egyetem saját halottjának tekinti.Tovább >>>
Az Állami Számvevőszék által vizsgált 2009 januárjától 2014 júniusáig terjedő időszakban nem a Földművelésügyi Minisztérium (FM) volt a tulajdonosi joggyakorló. Az állami erdészeti társaságok az erdőtörvényben foglaltakból következően a fenntartható erdő érdekében gyarapítják az erdővagyont, teljesítik a közjóléti feladataikat, több ezer, az alvállalkozói körbe bevont kisvállalkozókkal együtt több tízezer munkahelyet tartanak fenn, hozzájárulnak a vidék fejlődéséhez, a regionális törekvésekhez.Tovább >>>
Éves szinten háromezer fülkevázat szállít a traktorokat gyártó cseh ZETOR TRACTORS-nak a kiskunmajsai Agrikon KAM Kft., amely több mint 900 millió forintos (3 millió eurós) beruházás keretében telepített gépsorokkal kezdi meg gyártást. A több, világszerte ismert gyártónak beszállító Agrikon KAM az új megrendelés eredményeként 15 dolgozóval bővítette létszámát.Tovább >>>
A víz és az erdő szoros kapcsolatban áll egymással, és nélkülük nem létezhet civilizáció, ezért védeni, óvni kell mind a vízkészleteket, mind pedig az erdővagyont - hangoztatta a vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten, egy díjátadó ünnepségen.Tovább >>>