Zéno napja
Az EGERERDŐ Zrt. egri központja adott otthont a február végi erdészeti véradónapnak, ahol ismét zöld ruhás szakemberek nyújtottak segítséget egy nemes cél érdekében. Az erdészeti társaságnál a véradás szervezése már év elején elkezdődött, hiszen nagyon fontos, hogy az erdészeti véradásra még a kullancsszezon előtt kerüljön sor.
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület a közhasznú Erdészcsillag Alapítvány céljaival és alapszabályával összhangban támogatja az ukrajnai, azon belül is kiemelten a kárpátaljai erdészeket és rászoruló családtagjaikat.
Tovább >>>A magyar erőgazdálkodás szabályozása Európa legszigorúbbjai közé tartozik. Ennek köszönhető, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan nőtt Magyarországon az erdőterületek aránya, és európai léptékben az egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási program zajlik hazánkban. Léteznek azonban olyan beruházások, ingatlanfejlesztések, illetve igénybevételek, melyek erdőterületeket is érintenek, az erdőtörvény júliusi módosítása pont ezen a téren hozott örvendetes változásokat.
Tovább >>>Az erdőtörvény július 1-jei módosítását követően máris frissült az erdészeti jogszabályok egységes szerkezetben elérhető gyűjteménye az NFK honlapján – hívja fel a figyelmet a NAK.
Tovább >>>Az aranysakál, melyet nádi farkasként is szoktak emlegetni, hosszú évszázadok óta egy őshonos, alacsony létszámban, és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi évekre jellemző gyors elterjedésük miatt az állattartók és vadgazdálkodók részéről egyre gyakrabban hallani panaszos hangokat. Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról? A válaszokat Dr. Heltai Miklóstól, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetőjétől kaptuk meg, aki országos és nemzetközi vonatkozásban is elismert sakálszakértőként van számon tartva. Tovább >>>
A modern gyógynövénytermesztés sikerének záloga a természeti megújulást és az üzemi gazdaságosságot egyszerre biztosító termelési rendszerek működtetése, valamint a minőségi követelményeknek való teljeskörű megfelelés. Zubay Péter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fiatal kutatójának eredményei alapján kiderült, hogy a fenti feltételeket teljesítve mely gyógynövényeket lehet majd termeszteni az egyre népszerűbb agrárerdészeti rendszerekben. Tovább >>>
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) – 14 hónappal a 2021. február 1-jei megalakulása óta – 50 helyet javított a világ egyik legelismertebb felsőoktatási rangsorán, a Quacquarelli Symonds (QS) idei agrártudományi ranglistáján. Az 50 helyes előrelépés mögött az egyik legfontosabb tényező a munkáltatói hírnév konzisztens erősödése – a munkaerőpiac visszaigazolja az Egyetemen tavaly év elején elindult integrációs és fejlesztési folyamatokat –, a másik pedig az intézmény tudományos teljesítményének növekedése. Tovább >>>
Műholdas nyomkövető eszközökkel két éven át vizsgálták az erdők királynőjeként ismert erdei szalonkák vonulását a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói. Az új adatok alapján néhány egyed egyetlen éjszaka alatt 900 kilométert is megtett, megállókkal együtt pedig hazánkból mintegy 5000 kilométer távolságra, az Urál-hegységen túlra is eljutott. Tovább >>>
Lassan ellepi az ország legismertebb medvehagyma-termő területét, a Mecseket a tavasz hírnökeként jegyzett, jellegzetes fokhagyma illatú, vér- és vesetisztítóként is ismert gyógynövény, amelyet előszeretettel szüretelnek az erdőben járók.Tovább >>>
Idén immáron 17. alkalommal választották meg az év gombáját. A Magyar Mikológiai Társaság honlapján rendezett közönségszavazás eredményeként 2022-ben az ízletes rizike viseli a kitüntető címet. A fenyvesekben élő gombafajok népszerűsítését célzó tematikus év nyertesét Dr. Benedek Lajos, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézetének egyetemi adjunktusa mutatta be. Tovább >>>
Használt bútorok visszagyűjtésétől az üresen álló ingatlanok kihasználásáig számtalan módon csökkenthető a bútorgyártás ökológiai lábnyoma. Ezzel kapcsolatban tett kiváló javaslatokat Kovács Helga, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) PhD-hallgatója és Tóth Violetta, a Széchenyi István Egyetem (SZE) PhD-hallgatója, akik az Agroladies csapat tagjaiként a Magyar Nemzeti Bank Fenntarthatósági Esettanulmány Versenyén különdíjat nyertek. Tovább >>>
Egymilliárd forintos fejlesztést és új kampuszt tervez 2022 végéig Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) - tájékoztatta az intézmény szerdán az MTI-t. Tovább >>>
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hosszú távú finanszírozási szerződést írt alá Dr. Csányi Sándorral, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány Kuratóriumának elnökével a gödöllői székhelyű egyetem működésére vonatkozóan. A megállapodás aláírásán Dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektora is részt vett.Tovább >>>
Kölcsönös előnyökön alapuló együttműködési megállapodást kötött a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás keretében. Az ünnepélyes aláírási ceremónián a megállapodást Dr. Gyuricza Csaba rektor és Fejes László ügyvezető látta el kézjegyével.Tovább >>>
Gondolta volna, hogy akárcsak a vámpírok, a kullancsok is kerülik a napfényt? Többek között erre a meglepő kérdésre is választ kaphatunk az alábbi cikk segítségével, amelyben Dr. Kovács Szilvia, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének egyetemi docense kalauzolja el az olvasókat a kullancsok világába. Tovább >>>