Keresési találatok erre a cimkére: Kossuth Rádió

Ködben, sárban a Hódok győztek, mögöttük az EB-re készülő fiatalok zártak a soproni fakitermelő versenyen

Nehéz körülmények között, csodás erdei környezetben, de esőáztatta pályán küzdöttek az észak-nyugat-magyarországi favágók és tűzoltók a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság harmadik regionális fordulójában. Sopronban hét csapat ragadott fűrészt és fejszét, de csak öten juthattak tovább a szeptemberi, soponyai döntőbe. A végén a Hanyi Hódok győztek, és az Európa-bajnokságra készülő roth-os diákok is szép eredménnyel zártak a második helyen.

Tovább >>>

180 civil szervezet önálló környezetvédelmi minisztériumot kér a Miniszterelnöktől

Az Országgyűlés megalakulásakor 180 civil szervezet nyílt levélben fordul a miniszterelnökhöz azt kérve, hogy a megalakuló kormányban a természeti erőforrások, a környezet és az éghajlat védelmét önálló minisztérium képviselje. A következő kormányzati ciklusban olyan veszélyekkel kell szembenéznie az országnak, mint az ukrajnai háború, a gazdasági és energiaválság vagy a biodiverzitás- és klímaválság, és nem zárható ki újabb járványveszély sem. Ezen körülmények között a felelős politikának a kormányzati stratégiában jóval nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a környezet védelmére többek között azzal, hogy a természeti erőforrásaink védelmének és megőrzésének szempontjait minden gazdasági és társadalmi ágazat döntései során figyelembe veszi.

Tovább >>>

EU-s agrárminiszterek: maradjon nemzeti hatáskörben az erdészeti politika

A Mezőgazdasági és Halászati Tanács november 15-i ülésén az agrárminiszterek tanácsi következtetéseket fogadtak el az uniós Erdőstratégiáról, amelyben egyértelműen kimondták, hogy nem kérnek az Európai Bizottság újabb hatáskör elvonási kísérletéből. Az erdőgazdálkodás szabályozása nemzeti szinten valósítható meg leghatékonyabban, ezért a stratégia alapján készülő uniós jogszabályok kidolgozása során az Európai Bizottságnak tekintettel kell lennie a tagállamok nemzeti szabályozáshoz való jogára - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter. Tovább >>>

Magyarország kész megvédeni a fenntartható erdőgazdálkodás érdekeit

Magyarország is aláírta azt a levelet, amelyet Ausztria kezdeményezésére 11 európai uniós tagállam küldött Frans Timmermansnak az Európai Bizottsági alelnökének, hogy haladéktalanul vizsgálja felül az Európai Unió készülő erdészeti stratégiájának tervezetét. Tovább >>>

Kommentár nélkül - MSZP: a kormány oldja fel a dél-somogyi erdőlátogatási tilalmat!

Az MSZP felszólította a kormányt, hogy részben oldja fel a Dél-Somogyban az őszi vadászati szezonra elrendelt teljes erdőlátogatási tilalmat, hogy az ott élők napközben elmehessenek gombát, erdei gyümölcsöket szedni megélhetésük érdekében.Tovább >>>

Megkezdődött a fenyőfák kivágása karácsonyra, az árak nem változnak idén

Karácsonyra mintegy 400-500 hektáron termesztett fenyőfát adnak el Magyarországon évente, amelyet 5-10 évig nevelnek főként Zala, Vas és Somogy megyében. A karácsonyra értékesített 2-2,5 millió fenyőből az import mennyisége 1 millió körüli, a termelők azonban 600-700 ezer darabot exportálnak is. Az árak idén várhatóan nem változnak a tavalyihoz képest - közölte a Magyar Díszkertészek Szövetsége az MTI érdeklődésére.Tovább >>>

Az idén sem drágul a fenyőfa

Országszerte a jövő hét végétől kezdik árulni a fenyőfákat, az árak az előző évhez képest nem változnak - mondta Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének (Makert) elnöke az MTI érdeklődésére.Tovább >>>

Meg kell tanítani, hogy mit jelent védeni a vadat - Kisfilm az V. Székelyföldi Vadásznapokról (VIDEÓ)

Az V. Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozatnak ezúttal a Hargita megyei Székelyudvarhely és a határában fekvő Szejkefürdő adott otthont. A „Nagyküküllő” Vadász és Horgász Egyesület által szervezett program ráadásul egy különleges eseménnyel kezdődött, ugyanis október 9-én 11 vadásztársaság részvételével megalakult a Székely Vadász Egyesületek Föderációja, a környékbeli vadgazdálkodók érdekvédelmi szervezete. Tovább >>>

Vadászkutyák, madarak és trófeák az V. Székelyföldi Vadásznapokról (+KÉPEK)

Október 10-én színes programokkal várta a látogatókat Szejkefürdőn az V. Székelyföldi Vadásznapok rendezvénysorozat, amit Kovászna megye után ezúttal Hargita megyében rendeztek meg. A helyi vadászok trófeái, és a különféle portékák mellett táncosok, vadászkutyások és solymászok is szórakoztatták a közönséget. A környékbeli vadászegyesületek mindeközben főzőverseny során mutathatták meg, mit is tudnak. A kiváló hangulatú rendezvényről az Erdő-Mező hamarosan kisfilmet is közöl, addig pedig fotóinkon keresztül mutatjuk be, hogy szombaton milyen volt a Székelyföldi Vadásznapok Szejkefürdőn. Tovább >>>

Meglepő - Az anyaországból érkeznek a karácsonyfának szánt fenyők Erdélybe

Fenyődömping nem volt ugyan tegnap a sepsiszentgyörgyi központi piacon, a zöldséges-gyümölcsös asztalok mellett azonban két árusnál azonban katonás rendben sorakozott új gazdára várva több tucat örökzöld. S bár van, miből válogatni, a karácsonyi ünnep dísze mégis hiánycikk, a tegnap kínált fák mindegyike magyarországi ültetvényekről származik, hazait még elvétve sem találtunk.Tovább >>>

Bioetanol szövetség: ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar

Ismét fejlődésnek indulhat az európai etanolipar a Magyar Bioetanol Szövetség (MBSZ) szerint annak köszönhetően, hogy az Európai Unió (EU) vámot vetett ki az Amerikai Egyesült Államokból az EU-ba szállított bioetanolra.Tovább >>>

1. / 1. oldal