Keresési találatok erre a cimkére: keleti platán

A legjobb fakitermelők küzdenek a Bajnokok Bajnoka kupáért Szegeden

A 2017-es STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyolc legjobb csapata idén is Szegeden méri össze tudását egy különleges, egyeneskiesés versenyen. Május 26-án 11 órakor a vár mellett bőgnek fel a motorfűrészek, majd a verseny után, 16 órakor a Móra Ferenc Múzeum előtti lépcsőn STIHL Timbersports bemutató is várja az érdeklődőket.Tovább >>>

Júniusban ismét Év Erdésze Verseny - ezúttal a Dalerd Zrt.-nél

Június 20-án és 21-én rendezik meg a 2018-as Év Erdésze Versenyt a Dalerd Zrt. szervezésében. Az Országos Erdészeti Egyesület hagyományos szakmai rendezvényére május 11-éig lehet nevezni az OEE Vándorgyűlés hivatalos honlapján. A szakemberek idén a Gyulai Erdészet területén mutathatják meg tudásukat gyakorlati és elméleti feladatokban.Tovább >>>

Ilyen volt a harmincnegyedik Kiss Ferenc Napok

Harmincnegyedik alkalommal rendezték meg a Kiss Ferenc Napokat a szegedi erdészeti középiskolában, ahol cuki kutyák és tengerimalacok mellett kevésbé barátságos siklóval és hatalmas madagaszkári bütykös csótányokkal is meg lehetett ismerkedni közvetlen közelről. A Délmagyar.hu tudósítása.Tovább >>>

Kilencszáz mázsa makkot vet el Békés megyében a DALERD Zrt.

Kilencszáz mázsa makkot vet el ezekben a hetekben a Dalerd Dél-alföldi Erdészeti Zrt. Békés megyében. A munkálatok elsősorban erdőfelújításokat és pótlásokat szolgálnak, hiszen a társaság az elmúlt évtizedekben már valamennyi rendelkezésére álló szabad területet felhasznált új erdők telepítésére.Tovább >>>

Idén is átadták az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetéseket

2017. november 2-án, az Alföldi Erdőkért Egyesület hagyományos Kutató Napján idén is átadták az Alföldi Erdőkért Emlékérem kitüntetéseket. Ezúttal összesen kilenc személy munkáját díjazták, köztük Dr. Tóth Béla okleveles erdőmérnököt, címzetes egyetemi tanárt posztumus kitüntetéssel.Tovább >>>

Így zajlott a döntő! - Kisfilm a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjéről (+VIDEÓ)

Soha ilyen szoros csata még nem volt az Országos STIHL Fakitermelő Bajnokság döntőjében. Az élboly ugyanis olyan sűrű lett a soponyai Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztiválon megrendezett, 36 csapatos megmérettetésen, hogy mindössze másodpercek döntöttek a dobogós helyezésekről és arról is, hogy ki jutott be a legjobb nyolc csapat közé, amelyek meghívást kaptak a 2018-as Bajnokok Bajnoka egyenes kieséses versenyre.Tovább >>>

A CASE IH traktorok kizárólagos forgalmazója lett az Agro-Békés Kft.

Az AGRO-BÉKÉS Kft. bejelentette, hogy hazánk kizárólagos CASE IH forgalmazójává vált. A CASE IH traktorokat, kombájnokat, bálázókat és rakodógépeket gyártó CNH Industrial megszüntette az eddigi kétszereplős magyarországi CASE IH piacot, és az AGRO-BÉKÉS Kft-re bízta a márka hazai képviseletét, így 2017. január 1-jétől kizárólag a békéscsabai központú vállalaté a CASE IH gépek kereskedelmi joga.Tovább >>>

Év végi zárórendezvényt tartott az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztálya

2016-ban a DALERD Délalföldi Erdészeti Zrt. gyula-városerdei erdei iskolája adott otthont az OEE Erdészeti Erdei Iskola Szakosztály továbbképzésének és éves záró szakosztályülésének.Tovább >>>

Három megyében is jól járhat az a diák, aki faipari technikusnak készül

A közelmúltban kiderült, hogy mely képzések számítanak hiányszakmának, amelyek esetében a tanulók akár 50 000 Ft-os havi támogatást, ösztöndíjat is kaphatnak. A listát megyékre lebontva adták közre, amelyből kiderült, hogy az ország három területén is megéri faipari technikusnak jelentkezni: Bács-Kiskun megyében, Pest megyében és Veszprém megyében is. Emellett szintén hiányszakma még az ács, az asztalos, de több agrár területet is megtalálhatunk a listában. Hiány van ugyanis mezőgazdasági gépészből, állattartó szakmunkásból, lovászból, szőlész-borászból, kistermelői élelmiszerelőállítóból, dísznövénykertészből és kertészből is.Tovább >>>

Megbízható társ a Mátyás Kft.-nél - Faapríték-készítés Case IH Magnum traktorral (+VIDEÓ)

Egyre népszerűbb a biomassza alapú energiatermelés hazánkban, amely nem véletlen, hiszen a megújuló energiaforrások használatának jelentős növelése Európai Uniós cél 2020-ra. Ennek köszönhetően folyamatosan gyarapodnak azok a vállalkozások, amelyek faapríték előállításával kezdenek foglalkozni.

Tovább >>>

Idén is versenyeznek az erdészeti és vadgazdálkodási technikusok - Gyulán rendezik a Kiss Ferenc Kupát

Gyulán, a Városerdő Erdei Iskolában rendezik meg a 2016-os Kiss Ferenc Kupa erdészeti és vadgazdálkodási technikus országos szakmai tanulmányi versenyt április 20. és 22. között. A diákoknak több gyakorlati és elméleti témában kell bizonyítaniuk tudásukat. Az Erdő-Mező Online információi szerint 2016-ban 15 tanuló jutott be a gyulai döntőbe: 6 tanuló Sopronból, 3 tanuló Szőcsénypusztáról, 6 tanuló pedig Szegedről.Tovább >>>

A SEFAG Zrt. vadászati ágazatvezetője lett az OMVK Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke

Az Országos Magyar Vadászkamara április 7-én, Tatán megtartott küldöttközgyűlésén ismét bizalmat szavaztak Pechtol János főtitkárnak. A Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottság – amely a bizottságok között kiemelt jelentőségű – elnöke dr. Varga Gyula, a SEFAG Zrt. vadászati ágazatvezetője lett, tagnak pedig dr. Szekrényes Tamást, a Bakonyerdő Zrt. erdészeti igazgatóját választották. A Gottwald Hotelben tartott eseményen, amelyen 270-ből 169 küldött vett részt, értékelték a 2015-ös évet és a megvitatták a jövőbeni feladatokat is.Tovább >>>

Erdészek és fakitermelők is segítik a magyar határ védelmét

Már a magyar-horvát határszakaszon létesített műszaki határzár kiépítésében is segítették a Honvédelmi Minisztériumot az állami erdőgazdaságok, amennyiben pedig a magyar-román szakaszon is kerítés épülne, a hazai erdészekre és fakitermelőkre újra számítanának a területek megtisztításánál, rendezésénél. Az Erdő-Mező Online erdészeti portál cikke a kerítésépítés erdészeti vonatkozásait mutatja be.Tovább >>>

Gallyfát már 4500 forintért lehet gyűjteni Nagymágocson

Egy köbméter gallyfát már 4500 forintért is lehet venni Nagymágocson. Igaz, ezért keményen meg kell dolgozni. Aki nem sajnálja az idejét, és kellő erővel is bír, most olcsón beszerezheti a jövő évi tűzrevaló egy részét az erdészettől.Tovább >>>

Így vágták a fát esőben a STIHL fakitermelő verseny döntősei (+VIDEÓ)

Még a Gledícia Kft. teherautóinak kerekei is nehezen bírták a munkát pénteken, a budakeszi Szilfa-tisztáson. A szakadó esőben és sárban ugyanakkor a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntőjének szervezői és versenyzői egyaránt helytálltak. Az időjárás miatt egy rövidített, ám így is izgalmakkal teli megmérettetésen vehetett részt az a 41 csapat, amely az 5 regionális fordulóból és az országos tűzoltó fakitermelő versenyről bejutott tovább az idei döntőbe, amit végül a Sopronban már júniusban diadalmaskodó Vértesi Erdő Zrt. csapata nyert meg.Tovább >>>

<< < 2. / 4. oldal > >>