Attila napja
Az Alföldi Erdőkért Egyesület 2019. évi, őszi Kutatói Napján “Az erdőtelepítési egységárak számításának háttere” címmel tartott előadást Schiberna Endre, a NAIK Erdészeti Tudományos Intézet munkatársa. Ennek anyagát most az Erdő-Mező Online is közzé teszi.Tovább >>>
November 28-án az Agrárminisztérium Darányi Ignác termében tartotta meg Tisztújító Küldöttgyűlését az Országos Erdészeti Egyesület, melyen a megjelent 61 küldött megválasztotta a 2019-2022 közötti elnökségi ciklusra az Egyesület következő elnökét, a régióképviselőket, az Ellenőrző Bizottság elnökét és az Ellenőrző Bizottság tagjait.Tovább >>>
12 000 köbméter hengeresfa, valamint 9000 köbméter szelvényáru feldolgozását tervezi a SEFAG Zrt. újonnan felépített, 1200 négyzetméteres, hőszigetelt üzemcsarnokában, amelyet szerda délelőtt adtak át a Csurgói Faipari Gyár területén. Az ünnepség után a résztvevők - így az Erdő-Mező csapata is - megtekinthették, hogy miként dolgoznak az új gépek, többek között a hidrosztatikus kocsimozgatással ellátott Primultini 1300 SGF rönkhasító szalagfűrész.Tovább >>>
Mint arról szakmai tudósításunk első részében is írtunk, nagy érdeklődés közepette március 9-én tartotta meg negyedik fácánnevelési szakmai napját és konferenciáját a Perjési és Társa Kft. együttműködve az Állatorvostudományi Egyetemmel, a Tolnagro Állatgyógyászati Kft.-vel, az Országos Magyar Vadászkamara Bács-Kiskun megyei Területi szervezetével valamint a Cargill Takarmány Zrt.-vel.Tovább >>>
Az Első Magyar Szarvasgombász Egyesület (EMSzE) a NÉBIH által elfogadott pályázata alapján, a földalatti gombák gyűjtésére vonatkozó hatósági jellegű képzést, és kapcsolódó vizsgát hirdet tagjai számára 30 eFt tanfolyami és 10 eFt vizsgadíj áron, a nem EMSzE-tagok számára pedig 50.000 Ft-os tanfolyami árral és 15.000 Ft-os vizsgadíjjal.Tovább >>>
A szlovák állami erdőgazdaság Kistapolcsányi Erdészete és a Vértesi Erdő Zrt. 340 millió forintos uniós támogatásból közös programot valósít meg a két erdészet méhészeti hagyományainak megújítására - jelentették be csütörtökön a felvidéki Kistapolcsány kastélyában.Tovább >>>
Az erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése (VP4-8.5.2-17) című pályázat összefoglalója.Tovább >>>
A szlovák környezetvédelmi minisztérium konkrét jogszabály-módosításokat készít elő, amelyek megerősítik a tárca hatásköreit a természetvédelem terén. A miniszter ma bemutatta az agrártárca vezetőjének az erdőről szóló nemzeti memorandum javaslatát, amely meghatározza a tárcák erdővédelmi együttműködésének keretstratégiáját.Tovább >>>
A tulajdonos Földművelésügyi Minisztérium visszavonta Kocsis Mihály korábbi vezérigazgató megbízatását, és Macsek Lajost, a Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészetének vezetőjét nevezte ki vezérigazgatónak a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt. élére 2017. szeptember 18-val. A Pilisi Parkerdő Zrt. Gödöllői Erdészetének megbízott erdészetvezetője Csontos Dömötör lett.Tovább >>>
A Földművelésügyi Minisztérium és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Intézet (NAIK) fiatal kutatói programot működtet, amelynek az Erdészeti Tudományos Intézet is részese. A fiatal kutatók féléves próbaidőszakot követően 4 éves szerződést kapnak, amely alatt elvégezhetik doktori tanulmányaikat, és elindíthatják kutatói karrierjüket.Tovább >>>
Két Magyar Termék Nagydíjat is átvehetett a Bakonyerdő Zrt. a 2017-es pályázaton, amelyet idén 20. alkalommal írt ki az ötletgazda INDUSTORG – VÉDJEGYIRODA Minőségügyi Kft., a Legrand Magyarország Villamos Rendszerek Zrt., a Nádudvari Élelmiszer Kft., a Poli-Farbe Vegyipari Kft., a ProfessionCert Kft., a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.Tovább >>>
A földalatti gombák gyűjtéséről szóló 24/2012 (III.19.) VM rendelet előírása alapján 2013-tól földalatti gombát csak az a személy gyűjthet, aki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szervezésében tartott, a trifla gyűjtésére vonatkozó hatósági jellegű képzést eredményesen elvégezte.Tovább >>>
A svédpadló alapanyagának előkészítési technológiáját korszerűsítő, új gépet helyeztek üzembe az Egererdő Zrt. gyöngyösi Mátraparkett üzemében. A 130 millió forint értékű, önerős beruházás során a hőenergiát biztosító 30 éves kazánházat is korszerűsítették.Tovább >>>
2015. augusztus 12-én újra megnyitja kapuit a Hajdúsági Expo, amely szakmai programokkal, előadásokkal, az itt élő agrárszakemberek, vállalkozások, üzletemberek és előadók találkozásával veszi kezdetét. Még ezen a napon elindul a Traktorkarnevál, melyen az Európa több országából hozzánk érkező versenytraktorokat kamionokra és trélerekre feltéve mutatjuk be a belvárosban és haladunk végig a város nagykörútján. A karneváli hangulatot külön fokozza a veterán traktorok, az amatőr traktorok, a kamionok, és a különböző erőgépkezelők, motoros járművek felvonulása.Tovább >>>