Agroerdészet, közjólét, állami erdőgazdaságok – Erdészeti programok az idei OMÉK-on

omek_logo_magyar_modSzeptember 23. és 27. között két év után ismét a budapesti HUNGEXPO területén rendezik meg az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítást, az OMÉK-ot. Természetesen az idei évben is több program várja az erdőgazdálkodókat a hazai agrárium legnagyobb rendezvényén. A NAIK standján az agroerdészet és az energiaültetvények állnak majd a középpontban, míg az állami- és magánerdők közjóléti feladatairól konferencia is lesz. Természetesen az idei évben is találkozhatunk az állami erdőgazdaságok képviselőivel is az OMÉK területén. A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntője ugyanakkor a korábbi tervektől eltérően mégsem a HUNGEXPO területén lesz szeptember 25-én, hanem Budakeszin.

Agroerdészet és energiaültetvények a NAIK standján

A NAIK standján a hétvége folyamán az A pavilonban az ERTI szakemberei várják az érdeklődőket. Lesz gyerekfoglalkoztatás, de az erdő és a méz kapcsolata is előtérbe kerül majd. A központi téma emellett az energiaültetvények valamint az agroerdészet lesz. Szeptember 23-án, szerdán az FM Mezőgazdasági Főosztálya szervez konferenciát 14 órától, ahol a második előadást “Agroerdészeti rendszerek mint az egészséges környezet egyik letéteményese” címmel az ERTI-től Borovics Attila és Keserű Zsolt tartja majd. A helyszín a „B” pavilon.

OMÉK díj a legjobb erdei élelmiszernek

Idén először adják majd át az OMÉK Erdei élelmiszer termékdíjat is, amelyre bármely erdőben termő növényből vagy gombából élelmiszeripari késztermék előállító kis- közepes- és nagyvállalkozás nevezhetett. A díjátadó természetesen a megnyitón lesz szeptember 23-án.

Állami erdőgazdaságok az OMÉK-on

Szintén az A pavilonban várja a látogatókat hazánk 22 állami erdőgazdasága is az OMÉK-on. Az Erdő-Mező információi szerint a közös standon egy térkép segítségével mutatják be a részvénytársaságok erdészeti erdei iskoláit és szálláshelyeit. A középpontban tehát a közjólét lesz, de természetesen a kiállításon az erdészet nemzetgazdaságban betöltött szerepét is bemutatják. Emellett várhatóan néhány erdőgazdaság helyi termékeit is népszerűsíteni fogja.

Közjólét az állami és a magánerdőkben

Csütörtökön délután egy erdészeti konferenciának is helyet ad az idei OMÉK, amelyen a közjóléti fejlesztések kapcsán az állami erdőgazdaságok mellett a magánerdős vonatkozásokról is szó esik majd. Köszöntőt mond dr. Bitay Márton államtitkár, előadást tart Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója, Luzsi József, a MEGOSZ elnöke, és Majoros Gábor, a Vadex Zrt. vezérigazgatója. A konferencia tudnivalói:

Erdészeti szakmai konferencia
Szervező: FM, Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztály
Időpont: 2015. 09. 24., csütörtök, 14:00-17:00
Helyszín: Budapest, Hungexpo Konferencia Központ, Kék terem

PROGRAM:
13.30-14.00 – Regisztráció
14.00-14.10 – Köszöntő
dr. Bitay Márton, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára
14.10-14.35 – „Állami erdők az emberért” – Az állami erdészeti társaságok közjóléti beruházásai és fejlesztési tervei
Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója
14.35-15.00 – A magán erdőgazdálkodás közjóléti szerepe, és a megvalósult fejlesztések
Luzsi József, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke
15.00-15.20 – Kérdések és válaszok
15.20-15.40 – Kávészünet
15.40-16.05 – Az erdők közjóléti fejlesztési lehetőségei a 2014-2020-as uniós időszakban
Miniszterelnökség
16.05-16.15 – Kérdések és válaszok
16.15-16.40 – Az állami vadhúsfeldolgozás és forgalmazás jövőképe
Majoros Gábor, a VADEX Zrt. vezérigazgatója
16.40-17.00 – Kérdések és válaszok
17.00 – A program zárása

Az idei OMÉK-on természetesen szokás szerint a Földművelésügyi Minisztérium is megjelenik, standjukon szakemberek várják az érdeklődőket.

Mindezek mellett a kiállítók között is lesznek olyan vállalkozások, akik erdészeti gépekkel, eszközökkel készülnek a budapesti vásárra. Ott lesz például a HUNGEXPO-ban a Logosol Kft., de a POSCH tűzifa-feldolgozó gépeket forgalmazó JG-Max Bt. is, és nem hiányozhat az Andeas STIHL Kft. sem. Bár a korábbi tervek szerint a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság döntője is az OMÉK-on lett volna, végül szeptember 25-én, Budakeszi rendezik meg a rangos megmérettetést. Erről bővebben >>>

(Erdő-Mező Online – www.erdo-mezo.hu)

erdomezolike

Hozzászólások

hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?