Zéno napja
A gáz egy bizonyos fogyasztási szint fölött drágább lesz, és a háborús helyzet miatt szállítási problémák is előfordulhatnak. Emiatt a tűzifa iránti igény megháromszorozódott, ráadásul hátartásonként 10 köbméterhez hatósági áron lehet hozzájutni. Mindezeket látva nem véletlen, hogy nagy a nyomás az erdőgazdaságokon. A Gyulaj Zrt. vezérigazgatója, Gőbölös Péter nyilatkozott a teol.hu Tolna megyei hírportalnak.
– Lesz-e elegendő, korábban kivágott fa az erdőgazdaságoknál, ami kiszáradt, nem vizes a háromsorosára növekedett igények kielégítésére?
– A Gyulaj Zrt. nevében tudok nyilatkozni – mondja Gőbölös Péter vezérigazgató. – Társaságunk az éves erdőgazdálkodási terv alapján végzi az erdészeti munkákat, az erdészeti hatóság és ahol szükséges, a természetvédelmi hatóság engedélyeivel. A termelés folyamatosan és ütemezetten halad, az erdők érdekeit garantáló szakmai elvek betartásával. A fa kivágáskor természetesen nedves, de a tűzifával fűtők pontosan tudják, hogy melyik fafajokkal lehet nedvesebb állapotban tüzelni, és melyeknek kell szikkadni a hasogatás és a fás színbe vagy a pincébe történő behordás után.
A fával tüzelők nagyobb hányada már az év első felében előkészítette a fűtőanyagát, vagy az előző szezonból megmaradt nála annyi, amennyi az idei indításához elegendő. S közben a frissen beszerzett adag még száradhat. A többszörösére növekedett igény egy pillanatnyi állapot. A hagyományosan fával tüzelők átgondoltan vásárolnak és készleteznek, s biztosak lehetünk abban, hogy a kereslet hamarosan csökkenni fog, és visszaáll a normál megrendelési arányokhoz.
– A vásárlók válogathatnak-e a hatósági áras fafajták közül, vagy adott a készlet, s abból vihetnek, ami van?
– A Tűzifaprogramban a vásárlók három kategóriából választhatnak: keménylombos, lágylombos és fenyő. Természetszerűleg az erdőállományok sajátosságaiból adódóan abból tudnak gyorsabb szállítással kérni, ami készleten van. A Gyulaj Zrt. erdőállomány-összetétele miatt elsősorban a keménylombos tűzifa szokott a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre állni. A fával rendszeresen tüzelőknek megvannak a választási szempontjaik, tudják, hogy a saját fűtési adottságaikhoz melyik fa a legalkalmasabb.
A hatósági áras tűzifáról szóló kormányrendeletben természetesen az adott fafajta fűtőértékének megfelelően határozza meg az árakat. Egy háztartás számára legfeljebb tíz erdei köbméter hengeres tűzifa vásárolható egy- vagy többméteres darabokra vágva. A tíz köbméterbe bele kell számítani a korábban (május 1-je után) vett mennyiséget is. Azt is fontos tudni, hogy két részletben is megvásárolható a keretmennyiség, és természetesen nyugodtan lehet kevesebbet is venni.
– Földrajzilag meghatározott-e, hogy ki, melyik erdészettől vásárolhat? Például paksiak vehetnek-e a gyulaji gazdaságtól, miközben a gemenci van közelebb hozzájuk?
– Ez szabályozott, pontosan meghatározott dolog, amit az állami erdőgazdaságok, honlapjaikon, táblázatos formában közzétettek. Az érdeklődők láthatják, hogy melyik a lakhelyük szerinti illetékes erdőgazdaság, és azt is, hogy hol vannak a megrendelői és befizető helyek. Elérhetőségek is találhatók ezeken a honlapokon.
– A szállítást a vásárlónak kell megoldani. Az erdőgazdaságnak van-e szállító kapacitása, ha nála rendelnék meg ezt a szolgáltatást?
– A tűzifa szállítása a vásárló költsége. A Gyulaj Zrt-nek van szállító kapacitása, mely maximális teljesítménnyel végzi jelenleg is a kiszállításokat. Emellett kapcsolatban állunk olyan külső szállító vállalkozásokkal, amelyeket igény esetén össze tudunk hozni a vásárlókkal, hogy a munka zökkenőmentesen, folyamatosan haladhasson.
– Elkerülhetők-e a visszaélések? Van-e valami nyilvántartás, hogy ki kapott már kedvezményes tűzifát, és ki nem?
– Az igénylőnek igazolnia kell a személyi azonosságát és lakcímkártyával a lakhelyét, mely adatokat jogosultak vagyunk rögzíteni, nyilvántartani, kezelni. Mindemellett jognyilatkozatot is kell tennie a saját felhasználásról, és a korábban (május óta) vásárolt tűzifa mennyiségről büntetőjogi felelőssége tudatában! Amennyiben bebizonyosodik, hogy szabályszegés történt, az illető kötbért köteles fizetni az erdészeti társaságnak. Ennek mértéke az aktuális piaci érték és a kedvezményes ár különbségének kétszerese.