Székelyföldi vadgazda mérnök hallgatók jártak a Vadvilág Megőrzési Intézetben

A Szent István Egyetem (SZIE) – együttműködve a csíkszeredai székhelyű Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvánnyal – 2016 szeptemberében kezdte meg vadgazda mesterképzését Székelyföldön, a Vadvilág Megőrzési Intézet szakmai vezetésével. Az első évfolyam szakmai, gyakorlati tanulmányútja május 21. és 26. között zajlott Magyarországon. A tanulmányút megszervezését a SZIE Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központja (KAVIK) és a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány támogatta.
Székelyföldi vadgazda mérnök hallgatók jártak a Vadvilág Megőrzési Intézetben
A hallgatókat a hosszú út után Dr. Heltai Miklós szakvezető fogadta a SZIE kollégiumánál. A szakmai program másnap, Dr. Csányi Sándor intézetigazgató előadásával kezdődött. Mivel a hallgatók először jártak a Vadvilág Megőrzési Intézetben, bemutatta annak múltját és jelenét, valamint kapcsolódását a hazai vadgazdálkodás szakmapolitikájához és gyakorlatához. Ismertette az intézet munkatársai által elért legfontosabb tudományos eredményeket és az azt bemutató könyveket és kiadványokat is. A nap ezután Dr. Katona Krisztián és Dr. Szemethy László egyetemi docensek vezetésével folytatódott. Az általuk vezetett gyakorlatok során olyan vadbiológiai, terepbiológiai módszereket ismerhettek meg és gyakorolhattak a hallgatók, melyek ilyen közvetlen bemutatására és kipróbálására eddig nem volt lehetőségük. A napot a hallgatók és leendő diplomadolgozataik témavezetői közötti személyes konzultációk zárták. Másnap Kozárdon, Hajas Péter Pál, az Intézet volt hallgatójának, jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem PhD hallgatójának, mezőgazdasági vállalkozónak mezőgazdasági élőhelyfejlesztési bemutatóját és előadását hallgattuk meg. Az élőhelygazdálkodással kapcsolatos ismeretek után rögtönzött csapdabemutatót is megtekinthetett a csoport, amit kifejezetten izgalmasnak találtak. Kozárdról Bárnára, a Bárna-Vad Kft. vaddisznós kertjébe vezetett az út. Csörgőné Halasi Erzsébet és Csörgő Dániel vezetésével ismerhettük meg a kert működését, a vadgazdálkodásban különlegesnek számító takarmányozási technológiáját. A vadászház éttermében a vadászati turizmusról, a vadhús-kereskedelemről és a vadászati turizmushoz kapcsolódó egyéb turisztikai lehetőségek szerepéről tájékoztatták a hallgatókat. vmi_szekelyfold_1 Szerdán a Parlamentben (Jakab István, az Országgyűlés alelnökének vendégeiként), majd a Földművelésügyi Minisztériumban (Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárának vendégeiként) tehettünk látogatást. A minisztériumban Vadász István, a Vadgazdálkodási Tájegységi Főosztály főosztályvezető-helyettese mutatta be a magyar vadgazdálkodás szervezeti kereteit és a tájegységi vadgazdálkodás szerepét. A csoport ezután a Szent István Bazilikát tekintette meg. Este a SZIE Babatvölgyi Tanüzemének vendégei lehettünk a GAK Nonprofit Közhasznú Kft-nek köszönhetően. A hallgatókhoz ezen az estén csatlakozott a Szent István Egyetem rektora, Dr. Tőzsér János professzor úr és az egyetem stratégiai és koordinációs főigazgatója, Magyar Ferenc is. A kötetlen beszélgetések közben mindketten kiemelték, hogy stratégiai célnak és társadalmi felelősségvállalásnak is tekintik a határon túli területekre kiterjesztett felsőoktatási tevékenységet. Csütörtökön a Gyulaj Zrt. dámgazdálkodásába, és az ahhoz kapcsolódó vadföldgazdálkodási és vadtakarmányozási gyakorlatába pillanthattunk bele. Palánki Gábor erdészetvezető minden részletre kiterjedő előadásából kiderült, hogy tíz év alatt a megváltoztatott vadföldgazdálkodási és vadtakarmányozási megoldások és a csökkenő létszám eredményeként hogyan növekedett a borjak és a tehenek átlagos testtömege. És ami a gazdálkodás, a bevételek szempontjából a legfontosabb, a területen elejtett bikák trófeájának minősége is jelentősen javult. A programot a Keszthelyi Vadászati Múzeumban folytattuk. Az alapító, Hidvégi Béla Pantheon-díjas világjáró vadász tárlatvezetését és előadását élvezhettük. vmi_szekelyfold_2 A program zárónapját a hallgatók újra a Vadvilág Megőrzési Intézetben töltötték. Részletes tájékoztatást kaptak a diplomadolgozat készítésének formai és tartalmi követelményeiről. Folytatták személyes konzultációikat témavezetőikkel, és tovább ismerkedhettek a terepi kutatások eszközeivel. Dr. Heltai Miklós egyetemi docens VadVilág Megőrzési Intézet Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar (szie.hu) erdomezolike