Soproni Egyetem: tudományos és gyakorlati ismereteket is kapnak a hallgatók

Nemzeti jelentőségűnek nevezte a nemzettudat és a szakmaiság szempontjából a Soproni Egyetemet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az intézmény tanévnyitó ünnepsége előtt tartott sajtótájékoztatón.
Soproni Egyetem: tudományos és gyakorlati ismereteket is kapnak a hallgatók
Semjén Zsolt kifejtette, hogy a nemzettudat szempontjából egyedülálló az a "minden körülmények közötti" kötődés és hűség a magyarsághoz, amely a selmeci diákhagyományokból ered. Példaként említette, hogy amikor Vancouverben járt, olyan, 1956 után Kanadába menekült erdészekkel találkozott, akik együtt maradtak, megalapozták a kanadai erdészetet, megőrizték a közösségüket és feltétlen ragaszkodásukat a magyarsághoz. Az egyetemnek meghatározó szerepe volt a történelem során a magyar nemzetegyesítésben is, mert a trianoni békeszerződés után is megtartották a magyar szaknyelvet az elszakított területeken - mondta, majd köszönetét fejezte ki az Országos Erdészeti Egyesületnek, amelynek munkájával sikerült megőrizni az egységes magyar szaknyelvet. Semjén Zsolt kiemelte: a szakmaiság szempontjából a kormánynak több oka is volt arra, hogy a SOE önállóságát megtartsa. Olyan kihívásoknak kell megfelelnie az erdészetnek, a fafeldolgozásnak, amit "csak egy sajátos központból, speciális szakértelemmel lehet elvégezni" - sorolta. Csányi Sándor, a SOE-t fenntartó Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy a SOE fejlődésében új szakasz kezdődik a tavaly szeptemberi modellváltással, mert az oktatóterek megújítása mellett a jövőben szeretnének egy modern sportközpontot is építeni, emellett a könyvárnak méltó, 21. századi körülményeket kialakítani. Beszélt arról is, hogy a felsőoktatási intézmény képes lesz fenntartani magát, mert egyrészt erdőmérnököt sehol máshol nem képeznek az országban, "emellett a vadgazdamérnök képzésben is tradicionálisan Soproné a vezető szerep". [caption id="attachment_68088" align="aligncenter" width="600"]Sopron, 2021. szeptember 8. Elsõs hallgatók eskütétele a Soproni Egyetem tanévnyitó ünnepségén 2021. szeptember 8-án. MTI/Filep István Elsős hallgatók eskütétele a Soproni Egyetem tanévnyitó ünnepségén 2021. szeptember 8-án.
MTI/Filep István[/caption] Hozzátette, hogy az Országos Erdészeti Egyesülettel és az erdőgazdaságokkal olyan fejlesztéseket szeretnének végrehajtani, amelyekkel növelni tudják a fa építészetben betöltött szerepét. Mindezek mellett azzal, hogy az Erdészeti Tudományos Intézet és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. is az alapítvány fenntartásában működik, nemcsak elméleti, hanem tudományos és gyakorlati ismereteket is kapnak a hallgatók - fűzte hozzá. Fábián Attila rektor azt mondta: a modellváltással az intézmény lehetőséget kapott arra, hogy "az évszázados hagyományok mentén évszázados jövőt építsen". Kitért arra: szeretnének egy faipari technológiai centrumot, egy nemzeti erdőlabort, valamint hulladékgazdálkodási és humánökológiai kompetenciaközpontokat létrehozni. A SOE az MTI-hez eljuttatott közleményében arról tájékoztatott, hogy a tanévnyitón az egyetem díszpolgárává és tiszteletbeli doktorává avatták Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest. Hozzátették, hogy a tanévnyitót jelképesen a második ágfalvi csata századik évfordulóján tartják, az intézmény koszorúzással, emlékszikla avatással és mécsesgyújtással emlékezik az 1921. évi a soproni népszavazás kiírásához vezető összecsapás halottaira. (MTI)