Magyar profikkal Észtországban tér vissza a fakitermelő Világbajnokság

Több év kihagyás után április 19. és 22. között magyar versenyzők részvételével rendezik meg a fakitermelő Világbajnokságot. A felkészülésre minden korábbinál kevesebb ideje volt a válogatottnak, így a selejtezők is elmaradtak, de a három magyar favágó így is a legjobb hat között végezne.

Magyar profikkal Észtországban tér vissza a fakitermelő Világbajnokság

Dávid Gábor, Juhász István és Rittlinger Róbert hetek óta minden hétvégén gyakorolnak a közeledő fakitermelő Világbajnokságra, aminek ezúttal Észtország ad otthont április 19. és 22. között. A pandémia kitörése óta nem volt hasonló megmérettetés, és ez a tavaszi is némiképp meglepte a résztvevőket. Az eredeti tervek szerint ugyanis Szerbia látta volna vendégül a világ legprofibb favágóit, de egy időpontmódosítást követően végül visszamondták a versenyt.

Tavaly év végén, váratlanul jött a hír, hogy Észtországban mégis megrendezik a Világbajnokságot. Már mindenki lemondott a versenyről, ami látszik a nevező országok számából is. A szokásos, mintegy 30 ország helyett ezúttal csak 20 adott le nevezést

– fogalmazott a STIHL egyik versenyzője, Rittlinger Róbert, aki ezúttal a csapatvezetést is magára vállalta. 

Sok volt ez a kihagyás, sokat felejtettünk ennyi idő alatt. Ennek ellenére pozitívak vagyunk, és megteszünk mindent, ami tőlünk telik.

A háromfős csapat minden tagja fakitermelőként dolgozik, így az alapkészségek nem hiányoznak. Rittlinger Róbert és Juhász István ráadásul két másik favágó versenyszériában is komoly tapasztalattal rendelkezik: rendre sikereket könyvelhetnek el a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságban, de a STIHL Timbersports területén is többször voltak már a világversenyeken. Ez utóbbi sportágban az 57 éves Juhász István hétszeres magyar bajnok, és világbajnoki hetedik helyezett.

Rittlinger Róbert és Juhász István két másik favágó versenyszériában is komoly tapasztalattal rendelkezik (Fotó: Gribek Tímea)

Az áprilisi fakitermelő VB azonban teljesen más lebonyolítású és célú, így teljesen más felkészülést igényel. A különböző feladatokat gyorsan és precízen, ráadásul sérülés nélkül kell teljesíteni, legyen az döntés, kombinált és lánckímélő darabolás, gallyazás vagy szerelés. A STIHL által támogatott Rittlinger Róbert korábban a lánccserélésben világcsúcsot is döntött: 2014-ben 8,65 másodperces szerelésével új rekordot beállítva lett a szám aranyérmese.

Cél a legjobb hat, de bármi előfordulhat

Bár egy átlagos évben a csapat összetételét selejtezők sora alakítja ki, ezúttal az idő rövidsége miatt a csapatvezetés döntött az utazó keretről, akik már el is indultak Észtországba.

A világcsúcs megdöntése már lassan tíz éve történt, 47 éves vagyok, és a fiatalok értelemszerűen gyorsabbak. Ezt mindenképpen figyelembe kell vennem, mikor esélyt latolgatok. De majd meglátjuk, hogy mit tudok éles versenyhelyzetben. Dávid Gábor viszont életkorából adódóan is nagy esélyekkel indul, 31 éves csapattársunk képes akár a világbajnoki cím megszerzésére is. Tapasztalata is van, hiszen 2018-ban Norvégiában szintén erősített minket. Azt viszont megígérhetem, hogy én sem fogom majd vissza magamat

– nyilatkozta Rittlinger Róbert, aki tisztes helytállásban reménykedik a VB-n. Az elsődleges cél, hogy a legjobb hat csapatban végezzenek, aminél persze jobb eredményt is elérnének. 

A címvédő belorusz csapat nem indul, ahogy a szintén erős orosz gárda sem. Mellettük jellemzően a németek, az osztrákok, a svájciak és az olaszok végeznek az élmezőnyben, tehát náluk kellene pontosabbnak és gyorsabbnak lennünk. Ha jól sikerülne mind az öt versenyszámunk, akkor bármi lehet.

Juhász István hétszeres magyar bajnok, és világbajnoki hetedik helyezett (Fotó: Gribek Tímea)

A magyar csapat tehát április 19. és 22. között mutatja meg tudását a szakmai alapokon nyugvó, észtországi fakitermelő Világbajnokságon, aminek kiemelt célja az erdészeti dolgozók munkakultúrájának növelése, a munkahelyi balesetek számának mérséklése.

Kezdődik a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság is

Ugyancsak az előttünk álló hétvégén veszi kezdetét a hagyományos STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság is, aminek első állomás április 22-én a dél-alföldi Ásotthalom. 

A STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság időpontjai:

  • 04. 22. – Ásotthalom
  • 05. 06. – Orfű
  • 05. 13. – Sopron
  • 05. 20. - Bajnokok Bajnoka, Szeged
  • 06. 03. – Gödöllő
  • 06. 24. – Keszeg
  • 08. 26. – Bükkzsérc
  • DÖNTŐ – szervezés alatt

További részletek a fakitermeloverseny.hu oldalon.