Ipoly Erdő Zrt.: Folytatódik a Julianus kilátó felújítása

Az elmúlt évben elkezdett felújítás második üteme kezdődik el a napokban az Ipoly Erdő Zrt. területén.
Ipoly Erdő Zrt.: Folytatódik a Julianus kilátó felújítása
Előzmények: A Julianus, vagy Hegyes-tetői kilátó a Dunakanyar egyik legszebb panorámáját feltáró kilátó pontja. Az 1939-ben az Encián Turista Egyesület által épített torony állapota mára erősen leromlott Ezért készített a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. szakértői véleményt, melyből kiderült, hogy az építmény életveszélyes. Az életveszélyt egy jól kidolgozott felújítási ütemterv szerint már az elmúlt évben sikerült elhárítani, és időlegesen megnyitni a nagyközönség előtt. A második világháború idején felépített középkori hangulatú bástyát az Encián turisták bizonyára legjobb tudásuk szerint emelték, azonban azóta, csak kisebb állagmegóvási munkák folytak a tulajdonos nélkül maradt építményen. Az erdők kezelői természetesen nemcsak a természet értékeiért, forrásokért, pihenőkért, hanem az ilyen elhagyott építményekért is felelősnek érzik magukat. A mostani munkálatok a teljes felújítást szolgálják, de ez idő alatt a toronyba felmenni és alatta közlekedni tilos! Ezért haladéktalanul le kell zárnunk, nehogy a tavasszal megnövekvő turista forgalom miatt valaki balesetet szenvedjen! Várhatóan a munkálatok április végére befejeződnek, így májustól már birtokba is vehetjük a gyönyörű építményt. Az építkezés ideje alatt az itt áthaladó kék turista jelzést egy alternatív úton kell elkerülni, amit az alábbi térképen jelzünk: hegyesterkep (ipolyerdo.hu) erdomezolike Előzmények: A Julianus, vagy Hegyes-tetői kilátó a Dunakanyar egyik le gszebb panorámáját feltáró kilátó pontja. Az 1939-ben az Encián Turista Egyesület által épített torony állapota mára erősen leromlott Ezért készített a területet kezelő Ipoly Erdő Zrt. szakértői véleményt, melyből kiderült, hogy az építmény életveszélyes. Az életveszélyt egy jól kidolgozott felújítási ütemterv szerint már az elmúlt évben sikerült elhárítani, és időlegesen megnyitni a nagyközönség előtt. A második világháború idején felépített középkori hangulatú bástyát az Encián turisták bizonyára legjobb tudásuk szerint emelték, azonban azóta, csak kisebb állagmegóvási munkák folytak a tulajdonos nélkül maradt építményen. Az erdők kezelői természetesen nemcsak a természet értékeiért, forrásokért, pihenőkért, hanem az ilyen elhagyott építményekért is felelősnek érzik magukat. A mostani munkálatok a teljes felújítást szolgálják, de ezidő alatt a toronyba felmenni és alatta közlekedni tilos! Ezért haladéktalanul le kell zárnunk, nehogy a tavasszal megnövekvő turista forgalom miatt valaki balesetet szenvedjen! Várhatóan a munkálatok április végére befejeződnek, így májustól már birtokkba is vehetjük a gyönyörű építményt. Az építkezés ideje alatt az itt áthaladó kék turista jelzést egy alternatív úton kell elkerülni, amit az alábbi térképen jelzünk: