2025. október 26. vasárnap,
Dömötör napja
Dömötör napja
A 22 erdészeti részvénytársaság közös standjának negyedik részén a vadgasztronómia áll majd a középpontban. Itt mutatkoznak majd be az Erdei Delikátesz üzletek is, amelyek polcain az állami erdőgazdaságok által gyártott, előállított termékek - vadhús, szörpök, lekvárok, üdítőitalok, fűszerek, stb. - érhetők el.
Minden eddiginél több program
A látogatók már megszokhatták, hogy az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat a faipari és erdészeti kiállítók termékei mellett programokkal is várják a látogatókat. Az idei kiállítás azonban minden eddiginél változatosabb időtöltésre hívja az érdeklődőket.
Könyvbemutató, láncfűrészes szobrászat, természet- és vadászfestmények kiállítása, faesztergályos bemutató, Natúra játszóház, de méhészeti, vadászkürtös, favágó és tűzoltási bemutató is lesz a rendezvénysorozat részeként, sőt, újdonságként drótkötélpályán is csúszhatunk a rendezvény területe felett. Harmadik alkalommal rendezik meg az innoLignum Sopron részeként az Erdő-Mező Veterán Motorfűrész Kiállítást és Találkozót, amelyen ezúttal is félszáznál több régi láncfűrészt lehet megtekinteni. A programelem részeként idén is beindítanak néhányat az öreg gépek közül, de a bátrabbak amatőr lánccserélő versenyen is részt vehetnek.
Mindezek mellett a rendezvényhez kapcsolódva a Nyugat-magyarországi Egyetem szervezésében a kiállítás konferenciatermében rendezik meg a Nemzetközi Klíma Konferenciát, amelyen számos szakmailag elismert előadó és várhatóan több száz vendég vesz részt.
Július végéig még jelentkezhetnek a kiállítók
„Idén is azon dolgozunk, hogy minél több kiállítóval büszkélkedjünk, folyamatos a cégek jelentkezése a rendezvényre. Előzetes felmérések alapján a tavalyi évhez hasonlóan 70-75 kiállítóra számítunk, de július 31-ig lehet még regisztrálni” - hívták fel a figyelmet a szervezők.
Az innoLignum Sopron Erdészeti és Faipari Szakvásár és Rendezvénysorozat szeptember 8. és 10. között az Novomatic Arénában és annak környékén várja a látogatókat.
Részletek a rendezvényről: www.innolignumsopron.hu
További információ:
E-mail: innolignumsopron@sopronholding.hu
Telefon: 99/514-514
Kedvcsináló videók az előző évekből: