Gerner László lett az Év Erdésze Baranyában

Baranya legjobb erdésze az idén Gerner László – derült ki az Év Erdésze kétnapos verseny során május 5-én, 6-án.
Gerner László lett az Év Erdésze Baranyában
Gerner László a Pécsváradi Erdészet Váralja erdészkerületének tapasztalt vezetője, rendszeresen jó eredményekkel szerepel a megyei válogató versenyen. Ez alkalommal elnyerte a júniusban rendezendő soproni országos versenyen való indulás jogát. Az Országos Erdészeti Egyesület által meghirdetett és a Mecsekerdő Zrt. által megszervezett baranyai erdészversenyen 16 induló mérte össze tudását. A verseny összeállítása során fontos szempont volt, hogy a feladatok a mindennapi gyakorlatban alkalmazott ismereteket és készségeket mérjék fel. Az első napon a kelet-mecseki Pusztabányán 8 versenyszámot, míg a második napon - a körcsönyei lőtéren - a két lövészeti versenyszámot bonyolították le. A versenybírókat a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága és a Mecsekerdő Zrt. delegálta. Az összetett eredmények alapján az első helyezett hatvanezer forintos, a második helyezett negyvenezer, míg a harmadik helyezett húszezer forintos vásárlási utalványt vehetett át Keszi László vezérigazgatótól. Az egyes versenyszámokban a legjobb eredményt elért versenyzők a következők:

ev_erdesze_mecsekerdo

Végeredmény: I. helyezett: Gerner László - Pécsváradi Erdészet II. helyezett: Rajna Zoltán - Szigetvári Erdészet III. helyezett: Kovács János - Szigetvári Erdészet

ev_erdesze_mecsekerdo1

(Mecsekerdo.hu; Fotó: Schneidler Viktor, Országos Erdészeti Egyesület) erdomezolike