Erdészeti gépek a zajzoni erdőkből - Az erdélyi Forest Romania kiállításon jártunk (+Videó)

Szeptember 26. és 28. között az erdélyi Zajzonban rendezték meg a Forest Romania erdészeti gépbemutatót és kiállítást. A Brassóhoz közeli település határában második alkalommal gyűltek össze az erdélyi és román erdészek, erdőgazdálkodók és fakitermelők. A magánerdészetek és közbirtokosságok mellett az állami erdőgazdaság, a Romsilva is jelentős számmal képviseltette magát a szakmai programokon.
Erdészeti gépek a zajzoni erdőkből - Az erdélyi Forest Romania kiállításon jártunk (+Videó)
Teljes képgaléria a 2017-es Forest Romania erdészeti kiállításról >>> A rendezvény három napja alatt számos szakmai előadás és még annál is több erdészeti gép várta a látogatókat - ráadásul gyakorlati gépbemutatókon is részt vehettek az érdeklődők. Munka közben lehetett megtekinteni egy IRUM TAF erdészeti vonszolót, egy John Deere forwardert, egy Lindner traktorra szerelt csörlőt, egy Komatsu közelítőgépet és egy hibrid árokásót döntőfejjel, két Bobcat rakodógépet, de igazi lóerőkben sem volt hiány, hiszen a lovas közelítés is megjelent a rendezvényen. Ezek többségéről videót is készítettünk - már ahol éppen sikerült munkára fognunk a gépeket, mert az előre meghatározott időpontokat igencsak lazán fogta a kiállítók egy része. forest_romania_62 A gépkiállítás területén szintén a gyakorlatban lehetett megtekinteni három kötélpályát, de voltak a rendezvényen LKT vonszolók, KRPAN eszközök, Posch és Uniforest tűzifa-feldolgozó gépek, és egyetlen magyarországi kiállítóként a Forest Power Kft. is ott volt a Forest Romania rendezvényen. A standon Facebook élő bejelentkezésünkben Bálint András ügyvezetőt is mikrofonvégre kaptuk, amely során megtudtuk, hogy a kiállított Ponsse forwardert a Robusta Kft. adta kölcsön az erdélyi erdészeti kiállításra. forest_romania_46 Az Erdő-Mező több videót és élő Facebook bejelentkezést is készített a Forest Romania rendezvényen, amelyek alább megtekinthetők: Facebook élő bejelentkezéseink a Forest Romania rendezvényről: (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - www.erdo-mezo.hu) erdomezolike