2024. december 22. vasárnap,
Zéno napja
Zéno napja
Tizenkét erdei utat figyelünk, tizenkét újonnan felszerelt térfigyelő kamerával, az eszközökből kettő a korábbi években volt felszerelve. Eddig öt lopás vagy más típusú rongálás történt. Szalárdban elloptak egy térfigyelő kamerát, Jódtelepen először festéket öntöttek a kamerákra, utána ellopták ezeket, és ugyanez történt Alsófancsalon is. A rendőrség nehezen tud segíteni, mert az elkövetők nagyon ügyesen, szisztematikusan lopnak és rongálnak, többek között maszkot, kesztyűt viselnek, így ujjlenyomatot sem hagynak– részletezte Ilie Covrig. Hangsúlyozta, a történtek ellenére Segesváron és Dicsőszentmártonban is térfigyelő kamerákat fognak felszerelni az erdők ki- és bejáratainál. A terv az, hogy megyeszinten több mint húsz térfigyelő kamerával kövessék a fakitermelést és -szállítást a megyében – húzta alá a Maros Megyei Erdészeti Igazgatósága vezetője. Ratosnya polgármestere, Marius Lircă szerint a környéken gyakoriak a lopások, az elkövetők közül a legtöbben szociálisan hátrányos helyzetűek, és vagy értékesíteni akarják a lopott kamerákat, vagy az vezérli őket, hogy esetén ne tudják őket beazonosítani. Mint mondta, fontos lenne kicserélni a nagy teljesítményű kamerákat is a településen, mivel már több mint 15 évesek és a felbontásuk sem a legjobb, ezért egy esetleges beazonosítás is nehézkes. A megfigyelési rendszert már bevezették az erdei utakon is a Romsilva Országos Erdészeti Igazgatóság több erdőjében, és a közeljövőben kiterjesztik az összes állami erdő megfigyelésére. A térfigyelő rendszerek a SUMAL 2.0 számítógépes rendszerhez csatlakoznak, amely nyomon követi a faanyagot, így valós időben ellenőrizhető a faáru szállítása, és automatikusan riasztást ad illegális fuvar esetén. (Maszol.ro)