Baranyában is keresik az Év Erdészét

Az erdészek szaktudásának gyarapítása, korszerűsítése, az erdész hivatás rangjának emelése, az erdész szakma népszerűsítése sokrétűségének és szépségének bemutatásán keresztül, valamint közvetlen baráti, szaktársi kapcsolatok teremtése és elmélyítése – ezekkel a célokkal rendezik meg minden évben az Év Erdésze versenyt országszerte. Baranyában az Országos Erdészeti Egyesület Helyi Csoportja és a Mecsekerdő Zrt. szervezésében május 16-án és 18-án tartják az országos verseny megyei fordulóját az erdőgazdálkodásban aktívan dolgozó, felsőfokú végzettséggel nem rendelkező erdész technikusok számára.
Baranyában is keresik az Év Erdészét
Május 16-án 9 órától Körcsönye-pusztán (Bogdása) lövészetben (korong, kispuska) versenyeznek a résztvevők, 18-án pedig a Sellyei erdészet Cser erdészkerületében, a Vajszlótól 5 km-re fekvő erdőtömbben az erdészeti feladatokat kell megoldaniuk: többek között választékolás, számbavétel, távolságbecslés és trófeaminősítés, famagasság és térfogat-becslés szerepel a versenyszámok között. Ezen a napon a megmérettetés reggel 8 órakor kezdődik. A verseny első helyezettje részt vesz a 2017. évi országos döntőben, amely Somogy megyében a Kaszó Zrt.-nél zajlik június 21-22-én. Az eseményhez immár hagyományosan társul a Mecsekerdő Zrt. technikusainak szakmai napja is, mint a Mecsekerdő Zrt. legnagyobb „házi” szakmai rendezvénye, amelyen a társaság mintegy 120 fős szakszemélyzeti gárdája a fatömeg-becslés és a famagasság mérés gyakorlati megvalósítását elemzi ki részleteiben, továbbá konzultálnak az elmúlt értékesítési szezon tapasztalatairól. A nap során a résztvevők az okostelefonra készült TERI szakmai alkalmazással is megismerkedhetnek.
Tervezett program versenyzők szakszemélyzeti tréning
Gyülekező 7:30 7:30
Megnyitó 8:00 8:00
Év Erdésze verseny megyei forduló 8:15 -
Szakszemélyzeti tréning három állomása - 8:15
Ebéd - folyamatos 13:00 - 13:00 -
Famagasság mérés és fatömeg-becslés kiértékelés 14:00 14:00
Eredményhirdetés 15:30 15:30
(Mecsekerdő Zrt.) erdomezolike