Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)

A tavaszi szezonkezdet előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt esemény egyértelműen a 34. AGROmashEXPO és a VI. AgrárgépShow Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállítás a Hungexpo Vásárterületén 2016. január 27-30 között (társkiállítás a Magyar Kert, ill. a Szőlészet és Pincészet). A nemzetközileg is egyre elismertebb rendezvény jeles szakmai része a Termékverseny, amely jól érzékelteti a konstruktőrök és a technológiai fejlesztők folyamatos munkáját.
Az AGROmashEXPO és AgrárgépShow termékversenyének 2016-os győztesei (Teljes lista)
Talán elcsépeltnek hangzik, de tény, hogy a hazai és nemzetközi fejlesztések díjazására kiírt Termékverseny Pályázatra minden eddigit felülmúló, rekordszámú nevezés érkezett. A magyar agrárium jeles hazai intézményei, a gyakorlati élet és az oktatás, valamint a szaksajtó képviselői alkotta zsűri 45 pályázatot talált elismerésre méltónak. Az eredmények már a Kiállítás megnyitása előtt nyilvánosságra kerülnek azért, hogy a látogatók időben informálódjanak, a nyertesek pedig éljenek a marketing- és reklámjogok adta lehetőségekkel. Az eredmények on-line és nyomtatott sajtóban történő megjelenítésére együttesen kerül sor. Az Input – Gépesítés – Logisztika kategóriákban díjazott termékek és a pályázó cégek rövid megnevezését az alábbiakban foglaljuk össze. termekverseny_zsuri INPUT KATEGÓRIA Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ: • BIOFIL Borsó és Szója talajoltó baktérium (Terragro Kereskedelmi Kft.) Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél: • Corn Starter műtrágya (IKR Agrár Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.), • Nitrogén stabilizálás a KITE Zrt. technológiájában, az N-Lock segítségével (KITE Zrt.), • Phylazonit talajoltó (Agrova Kft.) GÉPESÍTÉS KATEGÓRIA Hazai Termékfejlesztési NAGYDÍJ: • OptiCorn Premium kukoricacső-törő adaptercsalád (Optigép Gépgyártó és Kereskedelmi Kft.) Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ: • CLAAS Quadrant 5200 RFT bálázó (Axiál Kft.), • Fendt 1000 Vario széria traktorok (Axiál Kft.), - Bővebben >>> • John Deere 8000 sorozatú önjáró szecskázó (KITE Zrt.) Hazai Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ: • Fliegl VFW 8600 vákuumos, rozsdamentes tartálykocsi (Fliegl Abda Gépgyártó Kft.), • Kühne Kompaktor Profi 6000 precíziós talajelőkészítő (Kühne Mezőgazdasági Gépgyár Zrt.) Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ: • CASE IH Optum 300 CVX univerzális traktorok (Agro-Békés Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.), • Deutz-Fahr 6190 Agrotron traktor CShift váltóval (Dorker Kft.), • Kubota M7 középuniverzális traktor (Két-Kata Kft.), • Massey Ferguson 5713 SL univerzális traktor (Austro Diesel GmbH.), • Same Frutteto S/V Active Drive traktor (DM-Ker Kft.), • Zetor Crystal 160 közép univerzális traktor (ZTR Agro Kft.) Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél: • Güttler GreenManager gépkombináció (Güttler Kft.) Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél: • CASE IH PUMA 175 CVX traktor (Invest Gépkereskedelmi Kft.), • Horsch BoomSight - permetező keretvezérlési rendszer kiegészítő opciója (Axiál Kft.), • John Deere ExactEmerge szemenkénti vetőgép (KITE Zrt.), • KUHN Espro 6000R vontatott vetőgép (Kuhn Center Magyarország Kft.), • Kverneland 2500 i-Plough intelligens eke (Kverneland Group Hungária Kft.), • New Holland T7 HD traktor (Agrotec Magyarország Kft.), • Pöttinger Aerosem 3002 ADD vetőgép kombináció (Invest Gépkereskedelmi Kft.), • RAPID CSM 15 magasürítésű pótkocsi (Szal-Agro Kft.), • Valtra N174 Versu traktor (Valkon 2007 Kft.) Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél: • Bobcat gyári adapterek és kiegészítő eszközök új applikációja (DM-Ker Kft.), • CLAAS Axion 800 univerzális traktor (Axiál Kft.), • Deutz-Fahr 7250 TTV Warrior traktor (Dorker Kft.), • HARDI Commander Twin Force 3300l vontatott szántóföldi permetezőgép DynamicFluid4 rendszerrel (Dorker Kft.), • Landini 6-140C LS traktor (Axiál Kft.), • Manitou MLT 960 teleszkópos rakodógép (Axiál Kft.), • Massey Ferguson 2200 XD bálázó (Austro Diesel GmbH.), • Oehler DDK 240 B Bálaszállító Krassort rakományrögzítővel (Axiál Kft.), • PRONAR T028M bálaszállító kocsi (Dorker Kft.), • TAURUS LT kombinált talajművelő gép (Szal-Agro Kft.), • TUME Titan 3000 aprómag- és gabonavetőgép (Axiál Kft.) LOGISZTIKA KATEGÓRIA Nemzetközi Termékfejlesztési NAGYDÍJ: • SeedEye vetésellenőrző és magszámláló rendszer (Vaderstad Kft.) Nemzetközi Termékfejlesztési KÜLÖNDÍJ: • EasyCheck műtrágyabemérő alkalmazás (Amazonen-Werke Kft.) Hazai Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél: • M93-DD1010-ANS18M hídmérleg (Metripond-M93 Mérleggyártó Kft.), • Videokontroll, a szemestermény szárítók felügyeleti rendszere (RS Kereskedelmi és Szolgáltató Bt.) Nemzetközi Termékfejlesztési PRÉMIUM Oklevél: • Agreto HFM II. nedvességmérő (Agrárin Kft.), • Mitas VF 710/70 R 42 HC2000 gumiabroncs (Marso Ipari Kereskedelmi Szolgáltató Kft.) Nemzetközi Termékfejlesztési ELISMERŐ Oklevél: • ATX Agro-Dyno T2 700 dynamometer (Xtuning s.r.o.), • ZA-TS műtrágyaszóróra szerelt Argus radarszenzor (Amazonen-Werke Kft.) A magyar agrártársadalom nevében is köszönet illet minden pályázót, akik ezzel a megmérettetéssel igazolták a minőség irányába való elkötelezettségüket is. A színvonalra jellemző, hogy a 18 tagú zsűri csak a harmadik értékelési forduló után tudta meghozni végső döntését. Javasoljuk a kiállításra látogató gazdáknak és a mezőgazdaság fejlődése után érdeklődőknek, hogy az eredmények ismeretében már jó előre tervezzék meg a kiállítási programjukat, s célzottan keressék fel azokat a standokat, ahol közelebbről is megismerhetik az újdonságokat. Minden pályázati téma bemutatásra kerül, így közelebbről is szemügyre lehet venni a legújabb fejlesztéseket. A magyar agrárium minden szereplőjét tisztelettel várjuk az eseményre. Köszöntsük együtt a díjazottakat a 2016.január 27-i, szerdai ünnepélyes megnyitón, 14 órakor a G pavilon Fórum színpadán! Termékverseny Zsűri termekverseny_logo_2016_2   erdomezolike