Brigitta napja
Az elmúlt évek során bevezetett és következetesen végrehajtott járványvédelmi intézkedések eredményeként ismételten lehetőség nyílt egyes területeken az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolás mérséklésére. Ennek köszönhetően az érintett területek járványvédelmi korlátozásai is enyhültek, ezáltal számottevően bővülnek a helyi gazdálkodók és élelmiszer-vállalkozások kereskedelmi lehetőségei.
Tovább >>>Ombudsmani kezdeményezésre három szervezet az iskolakezdést megkönnyítő ajándékokkal segítette a rumi különleges gyermekotthont. A Szombathelyi Erdészeti Zrt. a hátizsákok, iskola- és sportszerek, játékok mellett egy néhány napos erdei iskolai kirándulásra is meghívta a Százholdas Pagony lakóit.
Tovább >>>Nem történt meglepetés a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság dél-dunántúli fordulóján, Somogyszobon, ahol 6+3 csapat ragadott motorfűrészt és fejszét. A régiós versenyt ugyanis a Rittlinger Róbert vezette Ritrovi Kft. - Mecsekerdő Zrt. csapat nyerte meg.
Tovább >>>Csaknem 4 milliárd forint keretösszeggel megjelent a Fiatal erdők állománynevelésének támogatása elnevezésű pályázati felhívás a 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretei között - jelentette be Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
Tovább >>>Újabb öt csapattal bővült a szeptember 6-i országos döntő mezőnye, hiszen a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság negyedik regionális selejtezője is lezajlott - méghozzá egy hagyományos helyszínen, Keszegen. Izgalmas csatában, a délelőtti eredményeken fordítva végül a Tarjáni Fanyűvők diadalmaskodtak, pedig a kóspallagiak 1-es csapata korábban még az élen fordult, és 16 másodperces szereléssel már egyből jelezték: nem veszíteni érkeztek a Nógrád vármegyei településre.
Tovább >>>2024-ben is hat regionális fordulóval és egy országos döntővel várja a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság hazánk legügyesebb favágóit. Az első megmérettetést április 20-án, Császáron tartják.
Tovább >>>A fizioterápiát mozgásterápiának is nevezik, a terápia egy olyan formája, amely a tudomány területére épül, és a fizikai gyógyászat szerves része. Nagyrészt a második világháború idején fejlesztették ki katonák számára, hogy biztosítsák a tökéletes állapotú katonai egységükhöz való gyors visszatérést. De mit érdemes tudni a fizioterápiás alkalmak számának meghatározásáról?
Tovább >>>Az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) Erdészcsillag Alapítványának kezdeményezése idén is sikeres volt: szép állapotú erdész-vadász használt ruhaneműket gyűjtöttek a Soproni Egyetem (SOE) Erdőmérnöki Karának olyan diákjai számára, akiknek az egyetemi tanulmányaik alatt anyagi nehézséget okoz a drága anyagokból készült, nagyobb igénybevételt bíró, minőségi speciális erdészeti és vadászati terepi oktatáshoz használt zöld és szakmailag is stílusos ruha beszerzése.
Tovább >>>Segíts Magyarország erdészeti gépparkjának felmérésében, és a válaszaiddal egy erdészeti gépgyárba nyerhetsz betekintést Finnországban!
Tovább >>>Öt eső nélküli hét után a hétvégén számos erdőtűz alakult ki Görögországban; csak szombaton 72 mezőgazdasági területen kialakult tűzesetet jelentettek, többnyire Krétán és az ország középső részén.
Tovább >>>Egy tamási székhelyű erdő- és vadgazdálkodási társaság képviselője tett bejelentést 2024. március 28-án egy hétfős, Pest vármegyei társaság ellen – írja a police.hu. A férfiak engedély nélkül gyűjtött trófeát és agancsokat kíséreltek meg elvinni az óbíródi területükről. A megközelítőleg 40 kilónyi, talált agancs értéke meghaladja a 215 ezer forintot.
Tovább >>>A NAK tavaszi online erdészeti tájékoztató sorozatot indít melynek témája az Egységes Kérelem, az erdőgazdálkodási tevékenységekhez kötődő támogatások.
Tovább >>>A Közös Agrárpolitika Irányító Hatósága tájékoztatta a támogatást igénylőket, hogy a 2024. március 20. napján megjelent „Az erdőpotenciál abiotikus vagy biotikus károkozást követő helyreállítása” című (KAP-RD41-2-24 kódszámú) pályázati felhívás kiegészült a kötelezően csatolandó mellékletek listájával, melyet annak 13. pontja tartalmaz.
Tovább >>>2024-ben is hat regionális fordulóval és egy országos döntővel várja a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság hazánk legügyesebb favágóit. Az első megmérettetést április 20-án, Császáron tartják, majd Ásotthalmon, Gödöllőn, Keszegen, Somogyszobon és Bükkzsércen zúgnak fel a láncfűrészek. A jelentkezőket már várják, érdemes részese lenni a sorozatnak!
Tovább >>>A Zalaerdő Zrt. nyílt, egyfordulós pályázatot hirdet törzskiválasztó gyérítési harvester beszerzésére.
Tovább >>>