Viola napja
Tartósan sikerült megfordítani a negatív erdőtelepítési trendet az Országfásítási Program 2019-es meghirdetésével: az elmúlt öt évben 184 millió darab új fát ültettünk el – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország zöld vagyonának legfontosabb elemét az erdők jelentik, olyan kiemelt közcélokat szolgálnak, mint a klímavédelem, a szénmegkötés vagy a biodiverzitás megőrzése. Az Agrárminisztérium éppen ezért stratégiai elemként tekint az ország erdővagyonára. Az ország fával borított területének gyarapodása a jövőnk záloga, ezzel a szemlélettel hirdette meg a tárca az Országfásítási Programot – tette hozzá. A kezdeményezés eredményességét jól jelzi, hogy 2019 óta 184 millió darab új fát ültettek el az ország erdőterületének növelése érdekében. Ebből több mint 172 millió fa a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítései keretében került a földbe. Az állami erdészeti társaságok közreműködésének köszönhetően 4,3 millió fával gyarapodott az Újszülöttek Erdeje Program és 7 milliót tettek ki a mintafásítási kezdeményezések, és a természetes úton befásodott területek erdővé alakítására is 430 ezer facsemetét használtak fel az állami erdészeti társaságok szakemberei. Az elmúlt öt évben a legtöbb erdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében (5829 hektár), Hajdú-Bihar vármegyében (2614 hektár) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (2396 hektár) telepítettek – sorolta Nagy István.
A miniszter az Országfásítási Program fontos részének tartja a Településfásítási Programot, amely a rendszerváltás óta megvalósított legnagyobb belterületi fásítási kezdeményezés. A program 4 üteme alatt összesen 56 ezer sorfát ültetnek el mintegy 2000 településen. Ebből a 2024. év végéig tartó 4. ütemben összesen 10 ezer sorfát ültetnek el 550 településen.
Nagy István arról is beszélt, hogy az erdőtelepítések kiemelt támogatása a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében tovább folytatódik. Az erdőterület növelésére és a meglévő erdők megőrzésére a korábbinál háromszor nagyobb forrás, összesen 310 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy több és jobb minőségű erdőnk legyen, amelyeket versenyképes vállalkozások kezelnek.
Kifejtette, az elmúlt 100 évben Magyarország erdeinek területe megduplázódott, ami a magyar gazdák és erdészek, szélesebb értelemben az egész ország összefogásának eredménye. Ezt a munkát folytatnunk kell, hiszen az erdők haszna a magyar társadalom minden tagját egyformán szolgálja. Az élhetőbb környezet megteremtése érdekében célunk továbbra is az, hogy az ország fával borított területét 27 százalékra növeljük – húzta alá az agrártárca vezetője.