A hazai pálya meghozta az első helyet - Dél-Alföldön rajtolt el a STIHL fakitermelő bajnoksága (+KÉPEK, EREDMÉNYEK)

A Békéscsaba melletti Pósteleken zajlott a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság nyitó fordulója, a dél-alföldi regionális megmérettetés, ahol ezúttal tizenhárom csapat küzdött meg azért, hogy bejussanak a szeptemberi országos döntőbe. Ahogy az már megszokott, az indulásra ezúttal is a legjobb hat csapat vívott ki jogot.
A hazai pálya meghozta az első helyet - Dél-Alföldön rajtolt el a STIHL fakitermelő bajnoksága (+KÉPEK, EREDMÉNYEK)
VIDEÓ HAMAROSAN! TELJES KÉPGALÉRIA A DÉL-ALFÖLDI REGIONÁLIS FAKITERMELŐ VERSENYRŐL >>> Május 1-jén az időjárás kegyes volt a versenyzőkhöz és a szervezőkhöz, hiszen az előző napi esőre csak némi sár emlékeztetett, amire ugyanakkor nagyon oda kellett figyelni a favágás hevében. Baleset azonban ezúttal sem történt, így a verseny egyik kiemelt célját mindenképpen teljesítette: a munkabiztonság fejlesztését. stihl_bekescsaba_2019_41 A megmérettetés három, illetve az első fordulóban négy pályán zajlott, minden csapat egyszer ragadhatott szerszámot, és egyszer cserélhetett láncot, így hibázási lehetőség nem volt a kissé hűvös pósteleki majálison. Egész délelőtt csattogtak a fajszék, zúgtak a motorfűrészek, a verseny megkoronázásaként pedig egy STIHL Timbersports bemutató is szórakoztatta a közönséget Bozsó Zoltán és Strúbel József Dedi jóvoltából. stihl_bekescsaba_2019_35 A versenyt végül a helyi csapat, a főszervező által támogatott Csiszér-Gép Favágói nyerte meg, akik mögött másodikként a Nyírerdő Zrt. - Mopi-Trade Kft. négyese végzett. A Pilisi Parkerdő Zrt. Ráckevei Erdészetének favágói is felállhattak a képzeletbeli dobogóra, és további három gárda jutott még be a szeptemberi országos döntőbe. Meglepetésre a Dél-Alföldön évek óta veretlen Dalerd Zrt. - Nagy István csapat ezúttal csak a negyedik lett, mögöttük pedig a Szentesi Tűzoltók és a Bedős Kisfiúk végeztek, így velük is biztosan találkozhatunk majd ősszel. stihl_bekescsaba_2019_42 Részletes eredmények: 1. Csiszér-Gép Favágói stihl_bekescsaba_2019_60 2. Nyírerdő Zrt. - Mopi Trade Kft. stihl_bekescsaba_2019_59 3. Pilisi Parkerdő Zrt. - Ráckevei Erdészet stihl_bekescsaba_2019_58 4. Dalerd Zrt. - Nagy István 5. Szentesi Tűzoltók 6. Bedős Kisfiúk 7. Kiss Fiúk 8. Szentesi Fakopáncsok 9. Bedős Nagyfiúk 10. Kiss Ferenc Öregfiúk 11. NEFAG Zrt. - Pusztavacsi Erdészet 12. Kiss Ferenc Erdészeti Korosbító 13. Bársony István Mezőgazdasági Iskola Videóval természetesen ezúttal is jelentkeztünk, a folytatásban pedig felzúgnak a fűrészek Nagykanizsán (május 11.), Pilisszentivánon (május 18.), Császáron (június 15.), Keszegen (június végén) és Bükkzsércen (augusztus 31.) is. (Gribek Dániel - Erdő-Mező Online - Fotók: Rákóczi Ágnes)