A golyós fegyver vásárlásának 7 buktatója – Interjú és könyvbemutató Kecskés Róberttel

Tavaly decemberben megjelent Kecskés Róbert tollából "A golyós fegyvervásárlás 7 buktatója" című könyv, ami a hazai vadászati szakirodalomban hiánypótló alkotás, hiszen ilyen, az átlagos vásárlót segítő művel eddig nem találkozhattunk. Ennek kapcsán beszélgettünk a szerzővel könyvéről, és persze a megíráshoz vezető útról is.

A golyós fegyver vásárlásának 7 buktatója – Interjú és könyvbemutató Kecskés Róberttel

Erdő-Mező: Kérlek, mutatkozz be pár mondatban!

Kecskés Róbert: Végzettségemet tekintve gépészmérnök vagyok, nős és két fiúgyermek apja. 7 évet dolgoztam egy multinacionális cégnél napi 12 órát minőségügyi vonalon. Ott azonban nem találtam meg a számításomat, nem tudtam elérni az önmegvalósítást, kihasználni a szenvedélyem, valamint a tudás- és tapasztalatszerzésre is csak korlátozott lehetőségeim voltak. 2012-ben jött egy lehetőség. Az épp bezárásra készülő soproni vadászbolt tulajdonosa felajánlotta, mi lenne, ha átvenném a készletét és a boltot is. 2013-ban egyedül kezdtem bele a vállalkozásba, hiszen ez idő tájt született második gyermekünk. 1,5 év után kiegészült az árusítás javítással is, majd fél évre rá feleségem, Ildikó is teljes mértékben belépett a munkába, és így már igazi családi vállalkozássá váltunk.

Erdő-Mező: Hogyan alakult a kapcsolatod a fegyverekkel?

Kecskés Róbert: Édesapám szenvedélyes apróvadvadász volt. Én magam pedig 1999-től foglalkozom sportlövészettel, 2002 óta vadászattal. A Budapesti Műszaki Egyetemen tanulás mellet elkezdtem kijárni az ERVA Sportlövő Klubba, valamint itthon, Sopronban is pártoló tag voltam eközben. kecskes_robert_fegyver_2

Erdő-Mező: Mi vezetett a fegyverek árusításától azok sajátkezű javításáig?

Kecskés Róbert: A gépészmérnöki diploma a fegyverműszerész feladatok ellátásához elegendő volt, de én ennél többet akartam. Így kijártam a 3 éves vadászpuskaműves képzést Csongrádon, a Diana Vadász-Felnőttképző Szakképző Iskolában. Itt rengeteg tudásra, valamint üzleti és baráti kapcsolatra tehettem szert. Emellett elindultam külföldön is tanulni. Olyan emberektől, akik a vasból és a fából kész fegyvert készítenek, új megoldásokat alkotnak. Akit kiemelnék, az Ivano Tanfoglio, a Rizzini fegyverkészítője, akinek több mint 40 éves tapasztalata van. Nem rejtegeti tudását, amire valaki rákérdez, arra a legmesszemenőbbig válaszol. Sajnos, a gyermekeinek nem tudta átadni tudását, mert nem érdeklődnek a téma iránt. Ezért nyugdíjazása után egy fegyverkészítő iskola létrehozásán gondolkodik az Egyesült Államokban. Addig is évente 1-2 alkalommal szeretnék hozzá kijárni tanulni, amíg csak lehet.

Erdő-Mező: Honnan jött a könyvírás ötlete?

Kecskés Róbert: Személyes küldetésemnek vallom, hogy minél több emberrel megismertessem a technikai tudáson keresztül a vadászatot és a sportlövészetet. Maga a versenyzés is élvezetet okoz, több országos bajnoki címet is sikerült elérnem. Ezen kívül is rengeteget lövök az ügyfelek fegyvereivel, javítás és belövés kapcsán. Innen jöttek a tapasztalatok, milyen problémák, kérdések merülnek fel egy fegyver vásárlásakor.

Erdő-Mező: Térjünk rá magára a könyvre. Milyen felépítést választottál?

Kecskés Róbert: A koncepció 7 fő témakörre épül, amivel részeire „bontható” egy fegyver. 1. A fegyver külső szemrevételezése: Az eladói-vásárlási környezet. Például a műszaki kártya érvényessége. Ha nincsen, akkor mibe nem szabad belemenni, milyen problémák maradnak láthatatlanok. Tetszik-e maga a fegyver? 2. A cső állapota: Mit, honnan nézzünk. Mikor érdemes külső segítséget kérni egy megbízható vadászpuskaműves személyében. Milyen gyanús jelek lehetnek. Például nem lehet megvizsgálni a csövet, ha nincs megfelelően kitakarítva. Továbbá ez a fegyver karbantartásának igényességét is mutathatja. Vagy rozsda van a fegyvercsőben, mondjuk a cső utolsó 40-50 mm-én nagymértékű a korrózió. 3. Mechanikai működés: Biztosító, elsütő szerkezetek, zárolás, hézagok, tár, adogatás, ürítés működése. Azért fontos, hogy ezek megfelelően működjenek, mivel akár élet-halál kérdése is lehetnek. Valamint kellemetlen rögtön javíttatni vinni fegyverünket vásárlás után. 4. Optika: Nem optikusként, csak annyit ismertetve, amit egy vadász szintjén érdemes tudni. Fontos a frontlencse, a tubus állapota, a szálkereszt megfelelő működése. Észlelünk-e homályosságot a képében? Valamint nem látszik-e olyan ütés nyoma, ami torzulást okozhat. 5. Szerelék: Olyan kapocs ez, ami a céltávcsövet egyesíti a golyós fegyverrel. A teljes energiát átviszi az optikára. Így nem mindegy, ezt hogyan teszi meg. Ismertetem röviden a típusokat, hogyan kell megvizsgálni őket: nem mozog, lötyög, milyen a felszerelés minősége. Hiszen új szerelék is lehet rosszul felszerelve. Például: a tubus szétnyomása, a csavarok megtépése, elnyalása mind erre utalhat, és alkualapot is biztosíthatnak, még akkor is, ha nem okoznak közvetlenül műszaki problémát. Mivel ezek a leszerelésnél, távcsőcserénél gondot okozhatnak, valamint plusz kiadást is jelentenek. 6. Kényelem, ergonómia, tusa: A tusa kialakítása illik-e hozzánk? Amikor felvesszük a fegyvert, érezzük-e, hogy jól fekszik, a vállgödrünkbe beleillik? Nincs törés, repedés az anyagán? 7. Működéspróba: A végső megoldás, maga a kipróbálás. Ha jogi okokból nem tehetjük meg, legalább a tulajdonos lőjön fegyverével. Én ezt nevezem „Az igazság pillanatának”. A szórást a legegyszerűbb módszerekkel vizsgálva 3-5 lövés után levonhatjuk a következtetéseket. Mindent le tudunk ellenőrizni. Illetve érdemes, hogy legyen egy külső szemlélő is velünk, aki példának okáért egy jó szemű és tapasztalt lövészetvezető is lehet. Annak érdekében, hogy saját hibáinkat kiszűrjük. 8. A könyv kivonata: Egy ellenőrző lista, amit én magam is használok, és ha hibát vétek, az abból adódik, hogy nem követtem ezen lista pontjait. kecskes_robert_fegyver_1

Erdő-Mező: A könyvhöz tartozik egy online segédlet is. Miért választottad ezt a megoldást?

Kecskés Róbert: A könyv maga tömény és szakmai, nem tartalmaz képeket. Ezért készítettem, egy közel két órányi videós anyagot, ahol mindezt bemutatom többször elmondva, illusztrálva, hogy vizuálisan is rögzüljön. De abban hiszek, hogy a kettővel együtt többet tudok átadni, mintha csak képeket használtam volna.

Erdő-Mező: Kik segítettek a könyv megírásában?

Kecskés Róbert: Akik sokat tettek a könyvért, azok az előolvasók. Ők szakmai valamint sportvadász szemmel mondták el véleményüket. Azt senki nem mondta, hogy valamit kivenne belőle, hanem inkább kiegészítéseket, pontosításokat kértek. Nekik nagyon hálás vagyok, illetve azoknak is, akik motiváltak a könyv megírásában, közülük is kiemelten a feleségemnek.

Erdő-Mező: Mi az, amit a kiadás óta a visszajelzések és saját tapasztalatod alapján megváltoztatnál a könyvön?

Kecskés Róbert: Alapvetően nagyon sok pozitív visszajelzést kapok folyamatosan a könyv kapcsán. Talán több személyes történetet tennék bele a meglévőek mellé, mert ezek mindenkinek nagyon tetszettek, és még jobban fogyaszthatóvá tennék a szövegét.

Erdő-Mező: Mik a további terveid?

Kecskés Róbert: A könyv címe adja a folytatások lehetőségét is. Sörétes és maroklőfegyverekre is szeretném elkészíteni. Az elkövetkező egy, másfél éven belül tervezem a következőt megjelentetni. Azt még nem döntöttem el, hogy melyik lesz előbb. Minél több igényesebb tartalommal szeretnék szolgálni minél több embernek a Youtube csatornámon és hírlevelemen keresztül is. Utóbbin a blogok egy rövid videóból és írásos kiegészítésből állnak. Ezt szeretném még tovább fejleszteni, érdekes dolgokról készült riportokkal, érdeklődést felkeltve viccesen átadni a tudásomat. Ezt az IWA következő rendezvényén is folytatni fogom. Valamint rendszeressé akarom tenni, az élő bejelentkezéseket egy-egy témára ráfókuszálva, azt kifejtve. Akár a nézők által kitalált témával is, kérdezz-felelek formában. Ezt tudomásom szerint senki más nem csinálja. Ezek során átlagosan 60 perc alatt tőlem és a jelenlévőktől is lehet ötleteket meríteni.

Erdő-Mező: A továbbiakhoz is sok sikert kívánunk, valamint kíváncsian várjuk a következő könyveket is!

Amennyiben valakinek felkeltette az érdeklődését, a könyv 4990 Ft-os áron vásárolható meg. A kapcsolódó videós tartalom szintén 4990 Ft. A szállítás pedig 1490 Ft.

Elérhetőség és további információk: https://www.ziegnerjagd.hu/konyv/

(Éliás Tibor - Erdő-Mező Online)