115 éve született Haracsi Lajos erdőmérnök

Toponáron született 1898. április 19-én. Erdész környezetben nőtt fel, édesapja a helyi uradalom erdésze volt, otthonából hozta magával a fák, az erdő szeretetét. Kaposváron járt gimnáziumba, ott is érettségizett, majd 1920-23 között a soproni Bánya és Erdőmérnöki Főiskola hallgatja lett. Az államvizsga letétele után, 1924-ben kapta meg az erdőmérnöki oklevelét.

h i r d e t é s

A főiskolán maradt tanársegédként 1927-ig. Ebben az időben jelent meg az első publikációja az „Erdészeti Lapok”-ban „Két figyelmet érdemlő fafaj” címmel az ezüstlevelű hársról és a virágos kőrisről. 1928-ban áthelyezték a miskolci erdőgazdasághoz magasépítési, később a kaposvári erdőigazgatósághoz erdőművelési munkakörbe. 1935-től a Pázmány Péter Tudományegyetemre járt ösztöndíjjal és „Adatok a levéltetvek biológiájához” címmel készítette el a doktori disszertációját. Ezt követően az 1933 óta Erdészeti Kutató Intézet néven működő soproni kísérleti állomáson dolgozott, erdővédelmi témakörben, munkája kiterjedt a Tudományi Erdőgondnokság irányítására is. Az 1943-as Erdészeti Zsebnaptár erdővédelmi fejezete a nevéhez fűződik, dolgozatai jelentek meg az Erdészeti Lapokban, valamint magántanári képesítést is szerzett a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Bánya, Kohó és Erdőmérnöki Karán. 1945 után a nagymértékben megnőtt állami erdőterületek kezelését a Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek erdőigazgatóságai látták el. Haracsi Lajos szűkebb hazájába, Kaposvárra került vissza, s erdőigazgatónak nevezték ki. Később vezérigazgató lett ezen a területen. 1950-ben az Erdőközpont, illetve a nemzeti vállalatok alakulásakor a Földművelési Minisztériumba került az Erdészeti Főosztályhoz osztályvezetőnek. 1951-ben a soproni erdővédelemtani tanszék vezetésével bízták meg, ezt a feladatot 1968-ig nyugdíjba vonulásáig látta el. lattael

1951-ben a Magyar Tudományos Akadémia a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot adta meg részére. 1952-54 között az önállósult Erdőmérnöki Főiskola első igazgatója volt. 1953-ban a Mezőgazdasági kiadónál jelent meg az „Erdővédelemtan” című könyve. Oktató és kutatómunkában elért eredményeit elismerte a Munka Érdemrend arany fokozata 1953-ban. Nyugdíjba vonulása után, 1969-ben jelent meg az összefoglaló nagy műve, az „Erdészeti növénykórtan”. 1970-ben az Erdészeti Faipari Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta, majd 1974-ben aranydiplomával tüntette ki. Az erdészeti tudományok közül elsősorban az erdővédelemtan területén ért el kiemelkedő eredményeket. Több mint 25 év kutatómunkája fekszik Erdészeti növénykórtanában, melynek gerince az erdészetileg fontos gombafajok tárgyalása. Műve ma is alapvető tudományos munkának számít. Nagy súlyt helyezett a biológiai törvények, logikai kapcsolatok felderítésére, az egyszerű leíráson túl a földrajzi, éghajlattani, talajtani összefüggések, a fajok egymás közötti és a környezettel kapcsolatos hatásainak ismertetésére. Rendszertanilag is újat alkotott, fejlődéstörténeti alapokra helyezett gombarendszere önálló utakon jár, áttekinthetőbb az előzőeknél. Számos, a nemzetközi szakirodalomban eddig nem említett kártétellel is foglakozik: így pl. a cser és a nyárfák álgesztesedésével, nyár-fagyrákkal, az álgesztesítő taplógombákkal. A gombák okozta kártételek kérdésével több tanulmánya foglalkozik. Az erdővédelem rovarkárosítói területén a levéltetvek biológiájával, cserebogárpajor-vizsgálatokkal, a rovarálca-típusok elemzésével foglalkozott elsősorban. elsosorban

A másik szakágazat, az erdőművelés volt. Már 1931-ben cikkei jelentek meg az erdőművelési problémákról, melyekben szenvedélyes hangon érvel a fajok termőhelyi ismeretének felismert szükségessége mellett. Ökologikus szemléletét tükrözi az 1941-ben megjelent dolgozata az erdő táplálkozásáról. 1958-ban az „Erdészettudományi Közlemények”-ben jelent meg összefoglalása Magyarország természetes erdőtípusairól, majd a lapályi erdőtípusokról és faállomány-szerkezetükről. Több dolgozata bizonyítja érdeklődését a magyar nyárfagazdálkodás kérdései iránt. Az alapelve elemzésén túl kiemelkedő tudományos értékűek tanulmányai a nyárfák betegségeiről és károsítóiról. Többször visszatérő téma a somogyi tájak két jellemző fafaja, az ezüsthárs és az erdeifenyő jelentősége, a faiskola mezőgazdaság-fejlesztési szerepéről, romániai tanulmányútja tapasztalatairól. Sokoldalúan képzett, gyakorlatias erdőmérnök, de egyes részfeladatok megoldásában elmélyült tudós tanár volt. Külön kell megemlékeznünk a rendkívüli oktatói egyéniségéről, nevelői működéséről. Az Országos Erdészeti Egyesületnek 1926-tól volt tagja. Rövid ideig választott elnöke, majd hosszú időn át a mikológiai szakosztály elnöke volt. Aktív szerepet vállalt az egyesület munkájában. 1978. március 13-án halt meg Sopronban. (nyme.hu)