Melánia napja
Új erdőtörvényre van szükség, mert a mostani elavult. Romániában és az Európai Unióban is a civil szervezetek nyomásának engedve alakulnak a jogszabályok, sokszor mellőzve a szakmai megalapozást és véleményeket – véli Porzsolt Levente, a Kommandón tartandó erdészeti konferencia főszervezője.
Tovább >>>A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos körképe szerint az erdészeti ágazat szereplői kiegyensúlyozott időjárási viszonyok között, optimista támogatáspolitikai várakozásokkal, de kedvezőtlen fapiaci környezetben, szűkülő munkaerő-piaccal és változó szaporítóanyag-ellátási kilátásokkal kezdik meg a 2023/2024-es erdészeti szezont.
Tovább >>>Az 1800-as évek végén ültették el azt a hegyi juhart az Angliában található Northumberland Nemzeti Parkban, melyet szeptember végén egyik napról a másikra kivágtak ezidáig ismeretlen tettesek.
Tovább >>>Néhány év alatt az ötödik gyermekotthon felújításában működnek közre az állami erdészeti társaságok, illetve az Agrárminisztérium. Öröm és megtiszteltetés ebben a munkában részt venni – jelentette ki Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a balassagyarmati Ipolypart Fészek Gyermekotthon épületfejlesztését bejelentő sajtótájékoztatón.
Tovább >>>Kihirdették a magyar STIHL Timbersports válogatott teljes keretét. Az első három név nem meglepetés, hiszen a 2023-as nemzeti bajnokság dobogósai ott lesznek a stuttgarti Világbajokság csapatversenyén.
Tovább >>>A Nemzeti Földügyi Központ közzétette leporelló formájában a 2023-as Erdészeti Mérő- és Megfigyelő Rendszer összefoglalóját.
Tovább >>>A Bakonyerdő Zrt. makkgyűjtési programot hirdet saját erdeiben.
Tovább >>>Bár nagy reményekkel készült a svédországi VB-kvalifikációs versenyre, végül nem lehet ott a skandináv megmérettetésen Strúbel Bence. A 21 éves sportfavágó munka közben szenvedett ujjsérülést, ami miatt vissza kellett lépnie, így biztos, hogy nem lesz magyar versenyző az egyéni STIHL Timbersports Világbajnokságon – tájékoztat a STIHL Timbersports Magyarország.
Tovább >>>Próbavásárlás során bizonyosodott be, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt. nevével visszaélve akartak csalók tűzifát értékesíteni. A tilosban járók lebuktatására a Nébih ellenőreivel közös akcióban került sor.
Tovább >>>Szombat reggel meghalt egy 33 éves erdészeti dolgozó Rimaráhó (Hrachovo) közelében, miután a fejére zuhant egy faág.
Tovább >>>A Kisréten található bükk, tölgy és hárs fajokból álló erdőben beavatkozásra van szükség, melynek célja egyrészt az erdő egészségi állapotának javítása és stabilabb, ellenállóbb erdőszerkezet kialakítása, másrészt az erdő természetes megfiatalításának segítése – hívja fel a figyelmet a Mecsekerdő Zrt.
Tovább >>>Az Alföldi ASzC Kiss Ferenc Erdészeti Technikum 2023. október 7-én 10:00 és 22:00 óra között tartja a IV. Öregdiák Találkozóját, melyre szeretettel vár minden volt diákját, tanárát és munkatársát.
Tovább >>>Az idegenhonos inváziós fajok rendkívül jelentős negatív hatást gyakorolnak a természeti környezetre, a gazdaságra, az élelmiszerbiztonságra és a humán egészségre – derül ki a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó tudományos és szakmapolitikai kormányközi platform, az IPBES legújabb jelentéséből.
Tovább >>>Tovább zöldülnek a hazai kistelepülések. Szeptember első hetében megkezdődött a Településfásítási Program harmadik ütemének őszi ültetési időszakában ültetendő sorfák kiszállítása az önkormányzatokhoz.
Tovább >>>A PEFC nemzetközi erdőtanúsítás által befogadott Magyar Erdőtanúsítási Rendszer a fenntartható erdőgazdálkodási szabványának felülvizsgálatát végzi. Az eddigi szakértői egyeztetések eredményeként előállt szabvány-tervezetet most széleskörű véleményeztetésre bocsájtják.
Tovább >>>